Desszert


A Gedeon Tanya Panzió ajánlásával


25 deka margarint, 30 deka liszttel,mokkás kanál sütőporral, pici sóval, 2 kanál cukorral összekeverjük. Teszünk hozzá 1 tojás sárgáját és annyi tejfölt,hogy nyújtani tudjuk.
Felét tepsibe téve jöhet a töltelék, majd a másik felével betakarjuk és villával megszurkáljuk.
Világosbarnára sütjük. Sokkal szebb és hagyományosabb ha kis mennyiségre osztjuk a fele tésztát,azt megsodorjuk, és rácsosra tesszük fel a töltelék tetejére,és úgy sütjük meg.
Desszert


A Gedeon Tanya Panzió ajánlásával


25 deka porcukrot 4 tojás sárgájával kikeverek,hozzáadok 4 kanál hideg vizet,1 kanál ecetet,és ezt jól kikeverem.
Késhegynyi szódabikarbónát teszek 20 deka lisztbe,az egészet összekeverem,végül 4 keményre felvert tojásfehérjével finoman elkeverem.
Előmelegített sütőbe sütjük. A kihűlt tésztát kettévágva bármilyen lekvárral,,vagy bármilyen krémmel töltjük.
Főétel


A Gedeon Tanya Panzió ajánlásával


Sós vízben meg kell főzni a kelkáposztát egészben. Kihűlés után kettévágjuk,majd annyi szeletbe vágjuk, ahányat enged a torzsája.
Majd lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatva kisütjük. Feltétnek nagyon finom. Ha még nem költötted el a teljes konyhapénzt, vagy van otthon egy kis maradék,továbbfejlesztve az ötletet. Még finomabb, ha a tepsibe vajdarabkákra rakod és tejfölt teszel rá. A tetejére is vajdarabokat teszel, és az már majdnem luxus, hogy reszelt sajtot hintesz rá. Világosbarnára sütöd. 
Főétel


A Gedeon Tanya Panzió ajánlásával


Szerezz egy bográcsot,és gyújts - ahol az biztonságos- tüzet. Füstölt szalonnát darabolj el vékony csíkokra,tedd a bográcsba,és süsd ki a zsírját.
Szedd ki,és tedd a forró szalonna zsírba a kézzel készített száraz tarhonyát.(Ezt a pásztorok,betyárok mindig magukkal vitték a bográccsal együtt.)
Pirítsd meg egy kicsit,tegyél rá piros paprikát,sót,és azonnal engedd fel hideg vizzel. Jól lepje el a víz,mert a tarhonya háromszorosára duzzad.
Mikor már nem kemény a tarhonya közepe,és elég sűrű lett, készen vagy, és ott a tűz mellett fogyaszd el egészséggel. Nagyon szomjas leszel hamarosan!!!
Jó homoki ezerjót ajánlunk hozzá.
Főétel


A Gedeon Tanya Panzió ajánlásával


3 egész tojás,3 deka élesztő,1 csapott evőkanál só, 450 gramm kefir azaz 3 kicsi doboz, 80-90 deka liszt
*
Ezeket a hozzávalókat gyúrd össze,és add hozzá a lisztet, majd újra összegyúrod. Megkelés után lazán verd fel a tésztát, az újra megkel, és tedd hűtőbe lefóliázva. Olajos kézzel tojásnyi nagyságú tésztából lángost nyújtunk (nem baj ha kilyukad),és forró olajba mindkét oldalát megsütöd.
Desszert


A Gedeon Tanya Panzió ajánlásával 


2-3 deka élesztőt, futass fel kevés (3 kanálnyi) cukros tejben. A tojás sárgáját pici sóval 4 evőkanálnyi olajjal,1 liter tejjel, liszttel és összekevered a felfuttatott élesztővel.
Annyi lisztet kell bele tenni, hogy palacsinta tésztát kapjunk. Végül a tojásfehérje habját is belekeverjük. Palacsintasütőben azonnal süthető. Annyi db tojást tegyél hozzá, ahányszor 10 db palacsintát szeretnél sütni..
Töltelék:  
Fél kg túró, 4 evőkanál cukor,1 tojás és annak felvert habja, 2 csomag vaníliás cukor. Összekevered,és egyenként megkened a palacsintákat,és összehajtod,olajjal bekent sütőlapra sorba teszed a kész túrós palacsintát.
Szósz:
1 kanálnyi olaj,1 tejföl,1 vaníliás cukor,1 evőkanál cukor,1 tojássárgája.
Ezeket összekevered, a palacsintákra öntöd,és kb.15-20 percre sütőbe teszed.
Leves


A Geszti Ház ajánlásával


Két marék lisztből két egész tojással tésztát gyúrunk, pihentetés után elnyújtjuk.
Az elnyújtott tésztát meg kenjük zsírral, majd enyhén sózzuk, borsozzuk és színes paprikával megszórjuk.
Fél centi szélesen kétszer feltekerjük, majd elvágjuk a tésztát és laza csomót kötünk rá.
Zöldséget és répát kockára vágunk kevés zsíron, vagy olajon megpároljunk ezt követően hozzáadjuk a kockára vágott krumplit sózzuk és kevés színes paprikával ízesítjük majd felöntjük vízzel, teszünk bele egy paradicsomot és zöld paprikát valamint egy kis fej vöröshagymát és egy fél tyúkhúsleves kockát. Fél fövésnél beletesszük az elkészített tésztát majd, készre főzzük. A végén beletesszük az apróra vágott friss zöldpetrezselymet és tálaljuk.
Főétel
 

A Karát-Lak ajánlásával


Hozzávalók 3 főre 
• 7-8 db közepes burgonya
• kb. 30 dkg liszt
• 1 nagy fej vöröshagyma
• napraforgó olaj vagy zsír
• só
• tejföl a locsoláshoz
 * 
elkészítés
1. A krumplit meghámozzuk, kockára vagy karikára vágjuk, megmossuk, és feltesszük annyi vízben főni, amennyi ellepi. Megsózzuk.
2. A hagymát felaprítjuk, olajban vagy zsírban aranysárgára pirítjuk.
3. Ha megfőtt a krumpli, vízzel együtt összetörjük, de nem vesszük le a tűzről. Kása állagúnak kell lennie.
4. Még mindig a tűzön hagyva, beledolgozzuk a lisztet fakanállal, de lehet géppel is (dagasztókarral). Azért írtam, hogy kb. 30 dkg liszt, mert nagyban függ a krumpli fajtájától, hogy mennyi lisztet vesz fel. Egy jó sűrű, kemény masszát kell kapnunk. Most már levehetjük a tűzről.
5. Egy serpenyőbe teszünk egy keveset a hagymás olajból, majd olajos kanállal fél tojásnyi galuskákat szaggatunk, megpirítjuk, megszórjuk hagymával, és tálalhatjuk is.
Előétel


A Koroknai Porta ajánlásával


Hozzávalók:
• 5 l frissen fejt házi kecsketej
• 5g pepsin
• snidling, só
 * 
Elkészítés:
A frissen fejt kecsketejet leszűrjük, a mechanikai szennyeződéseket eltávolítjuk, majd hozzáadjuk a gyógyszertárban vásárolt pepsint. Amikor az aludt tej reped (40 perc), akkor késsel határozott mozdulatokkal feldaraboljuk kb 1×1 cm-es darabokra, majd fél órát állni hagyjuk, hogy alaposan feladja a savót. Ekkor még kézzel törünk az alapanyagon és újra pihentetjük fél órát. Pelenkán vagy nagyon apró lyukú szűrőn leszűrjük, 2-3 órás csepegés után hozzáadjuk a sót és a snidlinget, majd formába rakjuk és préseljük. 1-2 nap préselés után ízletes kecskesajtot kapunk.
Főétel
 

A Koroknai Porta ajánlásával


Hozzávalók:
• sós vagy füstölt szalonna (kb. 0,5 kg)
• házi száraztészta
• krumpli (kb. 1 kg)
• só, víz
 * 
Elkészítés:
A szalonnát kockára vágjuk, és bográcsban kisütjük. Amikor ezzel megvagyunk, hozzáadjuk úgy a krumplit, hogy a szalonna alul maradjon, majd felöntjük vízzel, úgy, hogy a kruplit kb. 2 centivel lepje el. Ízlés szerint sózzuk, de számítsunk arra, hogy a szalonna általában sós! Amikor a krumpli majdnem megfőtt, akkor hozzáadjuk a száraztésztát, ezt addig főzzük, amíg a száraztészta is meg nem fő, és amíg a víz is elfő. Ezután kavarjuk és pirítjuk. A hagyomány szerint 32-szer kell megforgatni a kapott masszát úgy, hogy az alját lepirítjuk, és határozott mozdulattal a bogrács tetejére fordítjuk.
Főétel


A Koroknai Porta ajánlásával


Hozzávalók:
• 80 dkg kenyértészta
• 1 kis doboz tejföl
• füstölt szalonna
• bacon
• paprika
• paradicsom
• hagyma
• kapor
 * 
Elkészítés:
Kenyérlángosunk elkészítése bizony több embert igényel. Mindennek az alapja, hogy kemencénket megfelelő hőmérsékletűre fűtsük kukoricakóróval. A megfelelő hőmérsékletet nem lehet pontosan leírni, jó pár év és jó pár kéve kóró elégetése után tökéletesedik bennünk a kemencefűtés mestersége. Kenyértésztánkat, melyet a bárándi pékségből vásárolunk, sütőlapát méretűre nyújtjuk. Figyelünk arra, hogy a lapátot megfelelően belisztezzük, különben leragad az alapanyag. A tésztát megkenjük tejföllel, majd kaprot szórunk rá. Ezután jöhet az előzőleg felaprított hagyma, paprika, paradicsom, végül pedig füstölt szalonnával és bacon-nel, esetleg kevés füstölt kolbásszal adunk falusias ízt az egésznek. Mindezek után kb. 10 perc a kemencében és máris fogyasztható frissen sült kenyérlángost kapunk eredményül. 
 
Tipp: Ha a kész kenyérlángosra még egy kis tejfölt kenünk, akkor még finomabb!
Főétel
 

A Tornácos Vendégház ajánlásával


Alapanyagok:
a húslevesben főtt zöldségek
főtt hús
2-3 db főtt tojás
fél liter húslé, benne három kanál zselatin.
 * 
Elkészítés:
A felkarikázott sárgarépát, majd petrezselymet rétegesen tortaformába helyezzük a felét. Rákockázzuk az egyik főt tojást, a feldarabolt főtt húst és ízlés szerint fűszerezzük. Folytatjuk a rétegezést a sárgarépa, zöldség másik felével, és a másik főtt tojással.
A zselatint a húslében elkavarjuk, és felmelegítjük, majd kihűtve a zöldségre öntjük. Legalább egy órára a hűtőbe tesszük.
Hűtés után a formából kiöntve tortaként szeletelhető.
Fogyasztható előételként, körítésként, de önálló fogásként is.
Desszert


A Szatmár Fogadó ajánlásával


Hozzávalók: 
1 kg liszt, 1 evőkanál pezsgő (szódabikarbóna), só, langyos víz. 
 * 
Elkészítés:
A lisztbe beleszórjuk a szódabikarbónát. Annyi sós, langyos vizzel összekeverjük, amennyitől közepes keménységű tésztát kapunk. Fél órát pihentetjük, utána ujjnyi vastagra nyújtjuk és kockára vágva sütjük a tűzhely tetején. Tálalhatjuk szilvalekvárral kenve, zsírral, kacsa-, libamájjal. Régen fogyasztották pusztán vagy tejjel, tejeskávéval.
Főétel


A Szatmár Fogadó ajánlásával


Hozzávalók:
1 fej savanyú káposzta, 1/2 kg málékása, 1/2 kg füstölt tarja, egy kis fej hagyma, só, bors, paprika, erős paprika, 1,5-2 dl olaj.
*
Elkészítés: 
A savanyú káposztát leveleire szedjük, megmossuk, ha nagyon savanyú, vízben hagyjuk. A málékását alaposan, többször is megmossuk. Egy serpenyőben az olajon megpároljuk a hagymát, majd beleforgatjuk az apró kockára vágott húst, ízesítjük. Kis ideig fedő alatt pároljuk. Utána hozzáadjuk a málékásához és összekeverjük. Megtöltjük a káposztát és felöntjük vízzel. Lassú tűznél fedő alatt készre főzzük, előtte pár perccel paradicsomlevet ízlés szerint öntünk rá.
Főétel


A Szatmár Fogadó ajánlásával


Hozzávalók:
1,5 kg burgonya
15 dkg füstölt szalonna
50 dkg sertéskaraj
 
Tejfölös mártás:
2 dl tejföl
5 evőkanál liszt
3 fej vöröshagyma
5 dkg fűszerpaprika
ízlés szerint só, bors, Delikát
 * 
Elkészítés:
A burgonyát egészben, héjában megfőzzük. A füstölt szalonnát apró kockára vágjuk, a sertéskarajt felszeleteljük. A szalonnát serpenyőben kiolvasztjuk, majd kiszedjük a zsírból. A karajt kiklopfoljuk és lisztbe forgatva elősütjük a szalonna zsírjában. A megfőtt burgonyát meghámozzuk és felkarikázzuk. A burgonyából kupacokat alakítunk ki, rárakunk egy-egy szelet elősütött húst, és a hús közepére a kiolvasztott szalonnát. Ezután rakunk rá még egy réteg húst, majd a megmaradt burgonyát ráreszeljük. Tejfölös mártással meglocsoljuk, és sütőben készre sütjük.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!