Borászatok
A Balaton Borgaléria Üzletlánc Magyarország egyik legkiválóbb szőlőtermő vidékén, a Balaton Borrégióban tevékenykedik. Célja a térség minél szélesebb körű, hiteles képviselete^ a régióhoz tartozó valamennyi borvidék sokszínű íz-világának bemutatása, népszerűsítése. A Borgaléria magas színvonalú borkínálata kizárólag balatoni nedűkből áll, de a vásárlók kézműves csokoládéválogatásokat, szarvasgombából készült termékeket, olajakat, balzsameceteket, borzseléket is találhatnak polcokon.

Borászatok
Csiszár Pincészet egy tipikus családi borgazdaság, ahol a család minden tagja kiveszi a részét a szőlőtermesztésből, hiszen ez már generációk óta így zajlik. A paloznaki pincészet célja, hogy a csopaki bor hírnevét öregbítse, ezen munkáját több elismeréssel is díjazták.
Szőlőfajták:olaszrizling, Cabernet franc, Cserszegi fűszeres, tramini, chardonnay
Borászatok
A Felsőörsi szőlőterületek meghatározó pincészete az Antal Gyula és családja tulajdonában lévő Gelléri Pince. Kevés szőlőterülettel a jelenlegi tulajdonos, Antal Gyula kezdte újjáéleszteni az ősök tevékenységét a rendszerváltás után. Ezután a folyamatos fejlesztések időszaka következett, ennek illetve az emberi gondoskodás eredménye a jelenlegi, egyedinek mondható borok íz- és aromavilága. A Balatonfüred-csopaki borvidék egyik meghatározó területe Felsőörs, az itteni térség adottságai tökéletesen alkalmasak kiváló minőségű bor termesztésére. Ezeket a lehetőségeket kiaknázva a Gelléri Pince borai jó hírnévnek örvendenek a térségben.
Szőlőfajták:Olaszrizling, Chardonnay, Muskotály, Tramini, Szürkebarát, Cabernet Sauvignon
Borászatok
A Jásdi Pincészet a csopaki térség egyik jelentős borászata, immáron több mint 10 éve működik. Szőlőterületeik a vidék több pontján is megtalálhatók, amelyek mind kiváló minőségű szőlőt adnak, ez az alapja a jó csopaki bornak. Ettől függetlenül számos kísérletezést és eljárást próbálnak ki, így kutatva egy jobb termés után. A Pincészetet is fejlesztik, ennek eredménye egy új kiszolgáló egység Jásdi Vinotéka-Borbár, ahol a borászat borait kóstolhatják az idelátogató vendégek, de természetesen a pince is szeretettel vár minden érdeklődőt.
Szőlőfajták:olaszrizling, Cabernet franc, szürkebarát, Cserszegi fűszeres, furmint, chardonnay
Borászatok
Levendula Pince a balaton északi partján, Lovason fekszik a Kis-hegy tetején, ahonnan csodálatos panoráma nyílik az egész Balatonra. A borászat kínálatában a nagyszerű borok mellet több különlegesség is megtalálható. A gyönyörű kilátáson és remek borokon kivül, rendelésre, kemencében sűlt ételekkel várják a pincelátogatásra érkezőket. Előzetes egyeztetés alapján csoportokat is tudnak fogadni, a közelben lehetőség van lovaglásra és kocsizásra a környező gyönyörű tájakon.
Szőlőfajták:Juhfark, Olaszrizling, Chardonnay, Szürkebarát, Cabernet Sauvignon,
Borfajták:Juhfark,Chardonnay, kései Olaszrizling,Chardonnay-Juhfark-Hárslevelű cuvé,Szürkebarát rosé,Cabernet-sauvignon-Merlot rosé cuvé,Cabernet-sauvignon
Borászatok
A Balaton északi partján a főút mellett egy kétszázéves kúria picéjében működik a könyék egyetlen borszaküzlete, a Soma Pince Vinotéka, Borgyűjtemény. Both Gábor a tulajdonos beleszületett a borászkodásba már elődei is termeltek bort, igaz ő maga már nem rendelkezik önálló területekkel. A pincében az ország leghíresebb borászainak a palackozott borait találjuk meg: Észak- Balaton, Dél- Balaton, Somló, Eger, Szekszárd, Villány, Tokaj legjobb borai sorakoznak a polcokon. Külön polcot kaptak a muzeális borok illetve a nagy évjáratokból félretett ritka különlegességek. Havonta rendeznek a borbarátoknak kóstolókat. Éttermi felszolgálóknak bortannapokat szerveznek. Annak a felsőszintű borkultúrának a terjesztését vállalták föl, amely szerves része a magyar gasztronómiának és amely képes visszaállítani a magyar bor jó hírét.
Borászatok
A családi pincészet a Balaton északi partján elhelyezkedő Pécselyi-medencében, a Péter-hegyen foglalkozik szőlőműveléssel és borászattal. A komoly múltra visszatekintő borászat célja, hogy a vidék adottságait és a saját szaktudásukat ötvözve öregbítsék a csopaki bor jó hírnevét. Ezen munkájukban több kitüntetéssel is jutalmazták a borgazdaságot. A borászathoz tartozik egy csodás panorámájú étterem is, amelyben a látogató a pince borait tudja megkóstolni, miközben a balatoni tájban gyönyörködik.
Szőlőfajták:olaszrizling, Szürkebarát, Pinot blanc, Sárga muskotály, Kékfrankos,

Borászatok
A Pincészet neve Szent Donáttól ered, aki évszázadok óta a csopaki gazdák védőszentje, a viharkárok és jégeső ellen oltalmazza a szőlőket. A pince alapkövét 2001-ben rakták le, de a család szőlőhöz és borhoz való kötődése sokkal régebbi gyökerű. A család szerény körülmények mellett kezdte vállalkozását, ám a folyamatos, aprólékos fejlesztések eredményeképp bővült a pince, illetve felépült a borház és az étterem is, de a bővítés még nem állt le, így további újítások várhatóak még. Filozófiájuk, hogy a boraikban visszaadják illetve megjelenjen a csopaki termőtáj minden jellegzetessége, így téve azt még híresebbé.
Szőlőfajták:olaszrizling, Savignon blanc, Chardonnay
Borfajták:Csopaki 2010 Nagykút, Csopaki Rizling 2009 Bodonkút, Csopaki 2010 Berekhát, Kisrizling 2010 Szitahegy, Sauvignon Blanc 2009 Szitahegy, Chardonnay 2009 Kishegy
Borászatok
A Tamás Pincészet szőlőterülete 120-170 m tengerszint fölött fekszik Csopak község déli lankáin. A családi vállalkozásként üzemelő borászat kizárólag a saját borát dolgozza fel és palackozza. Kiváltképp nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a szőlő megművelése ökológiai alapon, mesterséges vegyszerek hozzáadása nélkül történjen, így garantálva az igazi, hamisítatlan csopaki ízvilágot és minőséget.
Szőlőfajták:olaszrizling, Cabernet franc, syrah, Pinot noir,

Borászatok
Csopakon, a berekháti dűlőben található Tóth Gyula borosgazda több mint 160 éve épült borospincéje, mely az 1830-as években épült, agyagfugázású, kőboltozatos pince. A pincében 1993 óta a pincészet palackozott borai kostolhatók és vásárolhatók. A pince tetőterében egy kisebb méretű helytörténeti kiállítás, és kisebb csoport befogadására szolgáló borkóstoló helyiség van. A borosgazda 1996 évben Csopak község borosgazdája volt. A kitűnő minőségű Olaszrizling bort a hagyományos bakművelésű szőlő garantálja, mely minden évben eredményesen szerepel a borversenyeken. A pince borai nyári szezonban a strandon üzemelő Andi Borozóban kostolható és fogyasztható.
Szőlőfajták:olaszrizling, Sárga muskotály, tramini
Borászatok
A család 200 éve foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászattal a balatonkeresztúri Felsőhegyen, a Dél-balatoni Borút nyugati kapujában. A pince boraival 1999 óta vesz részt a balatonboglári borvidék és a Balaton régió borversenyein, melyekről még nem érkezett haza díj nélkül. 2001-ben a régi pincét európai színvonalúvá fejlesztettek egy korszerű feldolgozóhelyiséggel, tágas borpincével és borkóstoló helyiséggel, ezt a bővítést pár évvel később tovább folytatták. A Balla Pince igazi minőséget nyújt, melyre a családi tradíciók iránti hűségük és szaktudásuk a garancia.
Borászatok
A borászat 200 éves pincéjében a finom nedűk mellett – melyek a korszerű technológiával működő borászati üzemben készülnek – megtalálható egy 150 éves borászati eszközgyüjtemény is. Hangulatos borkostolók alkalmával megismert borokhoz változatos ételeket és kemencében sült specialitásokat egyaránt ajánl a pincészet. Egyéni kívánságra lehetőséget és segítséget nyújt a pince családi, vagy egyéb csoportos rendezvények szervezéséhez. A Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet bekapcsolódva a turizmusba a Dél-Balatoni Borút állomása, ahol a család apraja-nagyja várja és visszavárja a látogatókat.
Szőlőfajták:Gyöngyszőlőt, Muscat Lunel, Müller Thurgau, Királyleányka, Zöld veltelini, Olaszrizling
Borfajták:Altanus, Cabernet Sauvignon-Merlot, Cabernet Sauvignon, Pinot Noir, Tramini Csirip-tető, Chardonnay Farkastanya, Szürkebarát Borszérű , Rose secco
Borászatok
A családi pincészet a balatonlellei római hadiút mellett elterülő lankákon művelt szőlőültetvény válogatott minőségű szőlőjéből készít a tájra jellemző kiváló borokat. Az ezredforduló éveinek fejlesztése tette lehetővé a több generációs családi hagyomány felélesztését. A pincészet a Dél-Balatoni Borút minősített állomása.
Borfajták:Chardonnay, Merlot, Cabernet sauvignon, Muskotály, Olaszrizling, Királyleányka, Rizlingszilváni
Borászatok
A Garamvári Szőlőbirtok családi vállalkozás, amely a családfő Garamvári Vencel borászmérnöki képzettségén és több évtizedes borászati tapasztalatain nyugszik. A cég 1990-ben született Vinárium néven indult. A piacteremtés, a belföldi és nemzetközi piacok kiépítését felvállalva, a minőségi borok szállítójaként vált ismertté. Ezt a tevékenységet 1993-ban szőlőtermesztéssel és borászattal egészítették ki Balatonlellén. Teljessé akkor vált a vállalkozás, amikor 1996-ban megvásárolta a volt Palugyai pincét Budafokon és elkezdte a tradicionális pezsgőkészítést is. Ma a cég tevékenysége két alappilléren nyugszik az egyik a Balatonlellén létesített szőlőbirtok és borászati üzem, a másik Budafokon a Chateau Vincent pezsgő pince és minőségi borkereskedelemmel foglalkozó Vinárium nagykereskedelmi raktár.

Borfajták: Lellei Chardonnay, Lellei Sauvignon Blanc, Lellei Pinot Gris, Lellei Muskotály, Lellei Rose - Pinot Noir - Syrah, Lellei Merlot, Lellei Pinot Noir, Lellei Cabernet Sauvignon, Lellei Chardonnay Reserve, Lellei Cabernet Sauvignon Reserve, Rózsapusztai Merlot , Boglári Cabernet Sauvignon, Balatonlellei Chardonnay, Balatonlellei Sauvignon Blanc, Balatonlellei Pinot Gris, Balatonlellei Irsai Olivér , Balatonlellei Merlot, Balatonlellei Merlot Cabernet Cuvée, Sínai Cabernet Sauvignon, Balatonlellei Pinot Noir, Balatonlellei Cabernet Merlot Rosé

Garamvári Szőlőbirtok Vinárium Kft. Pezsgőspince  
Budafok : 1222 Budapest , Sörház u. 20.
tel : 06-1/227-4060, 06-1/227-4061
fax : 06-1/227-4062
email: vinarium@garamvariszolobirtok.hu

Borászatok
Családi őstermelői gazdaság korszerű szőlőtermesztése, az állandóan fejlesztett technológia illetve a felsőfokú szaktudás garantálja a magas fokú minőséget. A pince borai üdék, frissek, zamatosak, kiválóan egészítenek ki családi ünnepeket, baráti beszélgetéseket. A Hujber Pincészet már 2000 óta tagja a Délbalatoni-borútnak. Ugyanebben az évben a pince mellé épült borozóba szívesen várják vendégül azokat, akik borkóstoló programon szeretnének részt venni. A program után a vevő a megkóstolt és tetszését elnyerő borokból palackos kiszerelésben is kedvére választhat.
Szőlőfajták:Zöldveltelini, Chardonay, Királyleányka, Rajnairizling, Sárgamuskotály, Oportó, Merlot
Borfajták:Irsai Olivér, Muskotály Cuvée, Chardonnay, Királyleányka, Frizzante, Blauer Portugieser rosé, Merlot, Cabernet Sauvignon,
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!