Helyi termékek
Az ilmici sajt, a Győr-Moson-Sopron megyei, magyar fejlesztésű csemegesajt. 
Készítési technológiája Újhelyi Imre nevéhez fűződik. 
Az ilmici egy enyhén savanykás ízhatású, omlós és a szájban könnyen olvadó sajt. 
A kérge nem teljesen sima, viszont vékony és rugalmas, aranysárga színű. 
A sajtot szabályos korong alakban állítják elő, állaga kissé puha, enyhén törős. 
Az ilmici sajtot ma a csermajori Újhelyi Imre Szakközépiskola Tanüzeme gyártja.
Helyi termékek
Az Óvári sajt az egyik legismertebb hazai sajtféleség. Nevét Mosonmagyaróvárról kapta, ahol a múlt század elején a hazai szarvasmarha-tenyésztés és tejgazdaság úttörője, Ujhelyi Imre kezdeményezésére dolgozták ki készítési módját. 
A sajt metszési lapján sűrű, szabálytalan lyukak láthatók, külföldön az ehhez hasonló szabálytalan lyukú sajtokat Tilsiti gyűjtőnéven ismerik.
Korong, vagy hasáb alakban gyártják. Állománya vágható, rugalmas, nem morzsálódó, szájban könnyen elomlik. Íze jellegzetesen zamatos, enyhén sós, savanykás, nagyobb savtartalmának köszönhetően savanykásabb, markánsabb ízű.
Az Óvári sajt készülhet félzsíros, sőt zsírszegény változatban is, amely a zsíros sajtokkal szemben kevesebb zsírt és több fehérjét tartalmaz, ennek megfelelően kiválóan beilleszthető a kímélő (kisebb zsír- és energiatartalmú) és a fehérjedús étrendekbe is. 
Helyi termékek
A debreceni mézeskalács pirosra festett, fényes felületű, romantikát idéző fehér vagy esetleg színes cukrozott tojáshabvonalakkal, -rózsával, valamint képecskével, tükörrel díszített omlós, sárga tésztájú, különböző alakú (szív, pólyás baba, bölcső, huszár, kard) és méretű sütemény, illetve ajándéktárgy. A festéssel díszített  mézeskalács bábokat ún. alap- és cukortészta, valamint hamuzsír felhasználásával készítik. Az alaptésztát sütőméz, cukor, búzaliszt és víz, a cukortésztát pedig porcukor, tojás, víz és szalalkáli összetevőkből gyúrják annyi liszttel, amennyit felvesz.
Helyi termékek

Sokoró Dzsem Kft: Kicsi lekvár manufaktúra a Sokorói-dombságból kínálja hagyományos és különleges lekvárjait, magas gyümölcstartalommal, tartósítószer nélkül.

Bodzalekvára HÍR (Hagyományok-Ízek-Régiók, Agrár Marketing Centrum) védjegyes, mélybíbor színű, különleges illatú, felejthetetlen ízű. Vastartalma magas, amelyet a főzés során is megtart. Méltó helyettesítője akár az áfonyának is.

Helyi termékek
A Szegedi Tükrös Ponty elismert, önálló tájfajta, amely zsírszegény, tiszta ízű hússal rendelkezik. Mindez nem csupán a genetikai adottságoknak, hanem Fehértó különleges földrajzi adottságainak (mikroklíma, szikes talaj, kedvező vízminőség) továbbá a Szegedfish Kft. dolgozói által alkalmazott szigorú haltermelési technológiának köszönhető. A termelési folyamat a HACCP Élelmiszerbiztonsági rendszer szerint ellenőrzötten, természetes körülmények között történik, az állatjóléti, állatvédelmi előírások betartása mellett.
Az Európai Unió elvárásainak megfelelően a halfeldolgozóban a vevők igényei szerint történik a halak konyhakésszé tétele. A filézési eljárással gyakorlatilag kizárjuk a halban lévő szálkák okozta sérülés veszélyét. 
A Szegedi Tükrös Ponty gondos feldolgozás, filézés után a híres Szegedi Halászlé és sok egyéb finom halétel alapanyagát adja.
Helyi termékek

Kézzel formázott, félig lefejtett banánra emlékeztető alakú, tojással dúsított vajastésztából készült péksütemény.

A történeti emlékezet szerint a termék a19. század második felében keletkezett. Pável Bertalan sütőmesterhez fűződik története, aki apjánál tanulta ki szakmáját, több helyen volt segéd, és 1913-ban lett önálló Szarvason. Onnan hadba vonult, az orosz fronton harcolt és fogságba esett. Visszatérve Orosházán nyitotta meg műhelyét, és készítette első különleges alakú briósát. Az alkotása olyan jól sikerült, hogy a péksütemény egyre kedveltebbé vált, és a vásárlók az alakjáról megnevezve keresték a péknél a „banánt”. Így született meg az Orosházi banán, melyet ma már számos üzem készít.

Elsősorban reggelihez, iskolás gyerekeknek uzsonnára, vagy délutáni teázáshoz süteményként fogyasztják. Szép formája, kellemes íze miatt helye van az ünnepi asztalon.

Helyi termékek

A Dobostorta az egyik legismertebb védjegyhasználati jogot elnyert cukrásztermék Magyarországon. 1884-ben jött ki a vajkrémek királya, Dobos C. József a nevét viselő Dobos tortával, amellyel forradalmasította a cukrászatot. Ez a torta lázba hozta a vendégeket és cukrászokat, sokan foglalkoztak a készítés titkának megfejtésével. Ma Európa-szerte ismert és kedvelt torta.

A dobostortának a cukrászsütemények között király rangja van. A roppanósan törő, aranybarna, fényes karamellel bevont piskótalaptető az egyedi megjelenésen kívül páratlan, harmonikus ízkombinációt ad a csokoládés vajkrém töltelékkel. 

Helyi termékek

A zserbó omlós, élesztős tésztájú, töltött sütemény. A nyers állapotában több rétegben, sárgabaracklekvárral és cukros darált dióval összetöltött tészta ízei a sülés során összeérnek. A sült tészta csokoládéval bevont. Közkedveltségéhez hosszú eltarthatósága is hozzájárul. A zserbószelet készítője, Gerbeaud Emil után kapta a nevét.

Gerbeaud Emil 1884-ben vette át a Kugler cukrászdát, amelyről a korabeli sajtó ezt írta: "...a régi magyar cukrászipart új irányba terelte és ezzel a magyar iparnak dicsőséget és elismerést szerzett."

Cukrászsüteményeit a legnagyobb gonddal és ízléssel alkotta meg, saját kezűleg roncsolta össze azokat a puncsos minyonokat, amelyek színárnyalata nem felelt meg az ő ízlésének. Cukrászdájába elhozta a párizsi ízlést és hangulatot. Valóságos művész volt, maga tervezte a speciális bonbonos díszdobozokat, ő találta fel a konyakos meggyet és csokoládédrazsét, amelyek mint Gerbeaud-specialitások az egész világon elterjedtek.

Gerbeaud Emil nevét viseli a híres és mennyei ízvilágú zserbó szeletünk.

A Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola, Szakiskola és Kollégium tanulói számos tanulmányi, szakmai versenyen, országos gasztronómiai rendezvényen vettek és vesznek részt, sok esetben érnek el szép helyezéseket, nemzetközi versenyeken is többször képviselték hazánkat. Az iskola szakemberei ezért határoztak úgy, hogy pályázatot adnak be az FVM-AMC által kiírt HÍR védjegyre öt különböző termékkel: dobos torta, zserbó szelet, paparikás kifli, orosházi banán, tepertős pogácsa.

Helyi termékek

A Piros Arany után a második legkedveltebb paprika készítmény a hazai piacon. Különlegessége, hogy durvára darált paprikát tartalmaz, így a termék íze mellett annak esztétikai értéke is szerepet kap. Az Erős Pista kizárólag erős fűszerpaprikát tartalmaz.

Helyi termékek

A Piros Arany után a második legkedveltebb paprika készítmény a hazai piacon. Különlegessége, hogy durvára darált paprikát tartalmaz, így a termék íze mellett annak esztétikai értéke is szerepet kap. Az Édes Anna a csemege ízek kedvelőinek ajánlott.

Helyi termékek

Az almaecet almaborból biológiai erjesztés útján készül.

A biológiai erjesztéssel készült ecet az egészséges táplálkozás része. A borból vagy gyümölcsborból előállított Chef ecet a biológiai erjesztés során megőrzi a gyümölcs élettanilag fontos alkotóelemeit, az aminosavakat, a B-vitaminokat, az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen mikroelemeket. Ezért az ilyen ecettel készített saláták elősegítik egészségünk megőrzését.

Helyi termékek

Knyihár Mihály gyermekkorában sajátította el a kolbászkészítés fortélyait és a családi recept alapjait megőrizve alakította ki a jelenlegi fűszerezést. 2006. óta árusítja a nevével jelzett házikolbászt vásárlói legnagyobb megelégedésére.

Az igazi Csabai kolbász hagyományosan 4 fűszer felhasználásával, tartósítószer és adalékanyagok nélkül készül sertéshúsból.  HIR Logó Igazán finom vastagkolbászt a november és március közötti időszakban lehet készíteni és a füsttel úgy tartósítani, hogy íze és zamata a következő szezon elején is kifogástalan legyen.

A "Csabai" jellegzetessége, a hozzáadott fűszerek harmóniája, amelyből egyértelműen csak a paprika karakteres ízét érezhetjük. A jó kolbász erős paprika nélkül elképzelhetetlen, így a leggyengébb fűszerezésből sem hiányozhat egy csipetnyi.

2012-ben HÍR (Hagyományok-Ízek-Régiók) védjegy használatára nyert jogosultságot a Knyihár féle vastag- és vékony kolbász. Ezen védjegyet olyan termékek kaphatják, melyek az adott tájegységhez köthetőek és minimum 50 éves múlttal rendelkeznek.

Helyi termékek

A szomolyai rövidszárú feketecseresznye világszerte híres gyümölcs.

A faluban élő emberek sok szőlőt termesztenek, mivel a falu az egri borvidékhez tartozik. Ezek ellenére a falu a cseresznyéjéről lett híres, ugyanis sehol nem érik ebből a gyümölcsből ilyen fekete, mint a falu határában. Ez a gyümölcs általában pirosas, bordós színű, amikor beérik. De a mi cseresznyénk inkább fekete színű, mint piros, talán épp ez adja a különlegességét. Május végén, június elején, mikor beérik ez a zamatos csemege, sok gyereket lehet látni fekete szájjal.

Sajnos már egyre kevesebben gondozzák a cseresznyefákat, egyre több terület marad parlagon, egyre több az elhagyott, kiszáradt fa. A mai világban már szinte semmit sem becsülnek meg az emberek úgy, mint régen.

Helyi termékek

Ez a hagyományos sváb étel 2012-ben sikeresen megpályázta a Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett HÍR védjegy használatának jogosultságát. A gőzgombócra egy fesztivál is épül, amelyre az ország minden tájáról érkeztek látogatók, valamint rendszeres vendégek a település osztrák és finn testvértelepülésének.

Helyi termékek

Az egyesület a Vidékfejlesztési Minisztérium Hagyományok- Ízek- Régiók (HÍR) Védjegy pályázatán sikeresen szerepelt és 2 hagyományos terméke: a mákos kukoricamálé valamint a lakodalmi béles elnyerte a díszoklevélbe foglalt HÍR védjegyet.

Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!