Az egykori malomkőbánya helyén kialakult Megyer-hegyi tengerszem magas bányafalakkal körülvett, kedvelt látványosság, valamint geológiai feltárulás és kultúrtörténeti bemutatóhely is. A Megyer-hegy a Király-hegy vulkáni kúpjaihoz hasonlóan fő tömegében jól megmunkálható és szilárd, átkovásodott riolittufából áll. E tulajdonsága úgy alakult ki az egyébként könnyen porló és omló riolittufának, hogy a vulkáni utóműködés során, a felfelé áramló meleg vizes oldatok, gázok, gőzök átjárták és átalakították a tufát. Kvarcszemcséi igen kemény, természetes cementáló anyagba ágyazódtak, ennek köszönhető keménysége.
Hajdan itt bányászták a gabonaőrlők, érczúzók malomköveit. Az egykori bányaudvart mára csapadékvíz töltötte fel, és állandó vizű tó keletkezett a helyén. Földtanilag a Tokaj-hegységre jellemző miocén vulkáni utóműködés nagyszerű szemléltetője, ahol a bányafeltárás következtében bepillanthatunk az egykori hidrotermális központ belsejébe.
Megközelíthető autóval és gyalogosan is. Út a Tengerszemhez Károlyfalván át. A Tengerszemhez Károlyfalván a Mikolai Pihenő- és Szabadidőparkon keresztül juthatunk el. Sárospatak felől a 37-es főúton Sátoraljaújhely felé kell indulnunk, majd balra kanyarodjunk le Károlyfalva irányába. A faluba érve jobbra menjünk, majd a Tengerszem táblánál balra térve menjünk ki a faluból. Rövidesen elérjük a halastavat, ami egy magánterületen van.
A tó mellett őrzött parkolót találunk, ahol biztonságban tudhatjuk az autónkat, a parkolási díjat a gazda pincéjében Tokaji borok kóstolásával, és vásárlásával egyenlíthetjük ki. Majd gyalog folytatva utunkat felmegyünk a hegy tetején lévő Tengerszemhez. 950 méter séta vár ránk, erős emelkedővel. Visszatérve, a tó partján van lehetőségünk kipihenni fáradalmainkat a tóparti padokon, vagy éppen piknikezni a tölgyfaasztaloknál, és tovább kóstolni a tokaji borokat.

Aktív turizmus

Sátoraljaújhelyi vár   |  
és között

A sátoraljaújhelyi vár a Zemplénben, a sátoraljaújhelyi Várhegyen áll. A Sátor-hegyek első említése Anonymus Gesta Hungarorumában is megtalálhatók Sátorhalom néven. A gesta szerint Árpád fejedelemadományozta Ketel vezérnek a Sátorhalomtól a Tolcsva-patakig terjedő területet. Várról azonban nem esik szó, valószínűleg azért, mert azt csakIV. Béla, vagy fia, István herceg kezdte felépíteni a tatárjárás után.
A vár első okleveles említése 1261-ből való, a kiváltságlevél rendelkezése alapján a veszély esetén a faluból a várba menekülő hospesek aciszternát kötelesek vízzel feltölteni. A vár a vallon hospesek által lakott Sátorelő falut és az Oroszországba vezető utat védte. 1292-ben V. IstvánUbul fia Mihály ispánnak adományozott egy tornyot a vár északi részén, továbbá biztosította az ispánt arról, hogy kedvük szerint tartózkodhassanak a toronyban, használják a ciszternát, és a várnagy nem állíthatja őket törvényszék elé. 1264-ben IV. Béla hadai ostrommal foglalták el a várat, az előkelő foglyokat, V. István feleségét és gyerekeit túszként elhurcolták.
Détshy Mihály kutatásai szerint a 13. században a sátoraljaújhelyi várat nevezték Patak várának, mivel a pataki várat megemlítő oklevelekben több olyan utalás van, aminek csak hegytetőre épül vár esetén van értelmük. IV. László az 1260-as években és 1284-ben többször is megfordult a várban, amelyet okleveleiben szintén Potok várának nevez. Az Újhely vára megnevezést először két 1334-ben kiadott oklevélben használják. A második tatárjárás során elpusztult Sátorelő falu helyén épült új település III. András 1291-es oklevelében már Sátoraljaújhely nevet viselte.
Újhely a Baksa nemzetség rövid ideig tartó birtoklása után 1316-tól királyi vár lett, várnagyai gyakran cserélődtek (Zólyomiak, Babonicsok, Lackfiak, Bebekek). 1390-ben Luxemburgi Zsigmond Perényi Miklósnak adományozta „Patak és Újhely királyi városait az ugyanezek közelében lévő várral”, majd 1429-től Újhely vára a Pálóczi család tulajdonába került. A mohácsi csata után a vár Szapolyai János, majd 1527-től az akkor éppen I. Ferdinándot támogató Perényi Péter birtokába került. aki Atyinai Simon deákot nevezte ki uradalmi tisztnek. 1528-29-ben Szapolyai János, majd Ferdinánd ostromolta meg a hol egyik, hol másik király oldalára álló Simon deák által több-kevesebb sikerrel védelmezett várat. Az1529. évi ostrom során alá is aknázták, de ekkor nem robbantották fel, mivel Simon egyik éjjel kiszökött a várból, az őrség pedig megadta magát.
Oláh Miklós esztergomi érsek 1536-ból származó leírása alapján a vár a bástyákon kívül erős sáncokkal volt megerősítve, vagyis a várat legkésőbb az 1530-as években átépítették, védműveit korszerűsítették. Az 1534-1537-es nagy sárospataki építkezések után az ostromokban romossá váló magaslati erősség már nem játszott fontos stratégiai szerepet Perényi számára, aki 1537-ben ismét átállt Szapolyai oldalára. Az1538-ban, majd 1546-ban és 1548-ban kiadott oklevelek már romosnak írják le a várat. Nem tudni, hogy Ferdinánd csapatai, vagy Perényi maga romboltatta-e le a várat, hogy ne kerülhessen ellenfele kezére.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Sváb Tájház   |  
és között
Sváb közösségünk korabeli tárgyait, emlékeit bemutató Sváb Tájházat 2006. júniusában súlyos természeti katasztrófa sújtotta. Villámcsapás következtében lángra kapott a nádfödém és teljesen kiégett. A sváb azonosságtudat erősítése mellett idegenforgalmi szempontból is jelentős értékünk vált a lángok martalékává.
 
A hercegkúti lakosok által hosszú évtizedeken át őrzött, majd a Sváb Tájház korhű berendezése céljából, közösségi érdekből felajánlott bútorok, eszközök, okiratok pótolhatatlanok, mindegyikéhez személyes emlékek fűződtek.
 
A 2007. május végén befejeződött építészeti rekonstrukciót követően a közösségünk összefogását szimbolizáló Sváb Tájház újbóli átadása 2007. augusztus 18-án került sor. Az elődjéhez hasonlóan gazdag gyűjteménnyel büszkélkedő Tájház azóta folyamatosan látogatható.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!