Ez az út a spanyolországi Camino de Santiago zarándokút szeretetéből fakadóan, annak mintájára született. A folyamatosan épülő, fejlődő zarándokút a lébényi Szent Jakab templomhoz vezet, illetve még tovább, Ausztriáig, az egész Santiago de Composteláig vezető hivatalos európai Camino de Santiago útig, Wolfsthalnál becsatlakozva a nemzetközi zarándokútba. Az itthoni út létrehozásával szeretnénk megteremteni a lehetőséget arra, hogy bárki, aki szeretne, zarándokká válhasson. Szeretnénk, ha minél többen megtapasztalhatnák a zarándoklét adta ajándékokat és lehetőségeket, kipróbálhatnák magukat a testi-lelki megmérettetést jelentő Szent Jakab-úton.

A Camino magyar szakasza Budapestről, a Nulla kilométerkőtől indul, és mintegy 200 kilométer után ér a több mint 800 éves, gyönyörű, román kori lébényi Szent Jakab Templomhoz, amely régi korok zarándokútjainak is fontos állomása, megállóhelye volt. A zarándokút olyan látnivalókat érint, mint például a zsámbéki romtemplom - amely a lébényi templommal egy időben épült -, a tatai vár, a pannonhalmi bencés főapátság, Győr belvárosa. A Szent Jakab-út Lébényből továbbvezet Ausztria felé, és Wolfsthalban becsatlakozik az egész Európán átívelő, Santiago de Compostelába vivő hivatalos Camino de Santiago zarándokútba. Ezzel Magyarország is bekapcsolódott az európai Camino útvonalába, és lehetővé vált, hogy Budapestről akár egészen Santiagoig elgyalogolhasson bárki, akit szíve Szent Jakab útjára hív.
A zarándokokat Jakab-kagylós útjelzésekkel jól ellátott utak, részletes útleírások, térképek, zarándokútlevéllel kedvezményesen igénybe vehető szálláshelyek segítik az itthoni úton. A zarándokút bejárható egyénileg, pár fős társasággal is, és nagyobb csoportban, július 25-ére, Jakab-napra érkező közös zarándoklattal is.

Aktív turizmus

Lébényi templom   |  
és között

A lébényi templom vagy hivatalos nevén Szent Jakab apostol plébániatemplom a Győrtől mintegy húsz kilométerre fekvő város. A román stílusban épült templom Magyarország egyik legjelentősebb középkori építészeti emléke. A műemlék épület az ország egyik legkorábbi nemzetségi monostortemploma. Története a 12. – 13. század fordulóján kezdődött. Az apátságot még ugyanabban az évszázadban kétszer is: a tatárok, később pedig a cseh Ottokár király csapatai pusztították. A romos apátságot 1631-ben a jezsuiták kapták meg, néhány éven belül az épületeket helyre is állították, ám a templomot 1683-ban a törökök ismét felégették. A jezsuiták rendjük feloszlatása (1773) után elhagyták Lébényt, a kolostor másodszor is elnéptelenedett. Végül a templom mai formáját a 19. század második felében nyerte el. A helyreállítás után a lébényi templom lett az ország első restaurált műemléke. Alaprajza keletelt, háromhajós, keresztház nélküli, hajónként egy vonalra helyezett félkörös szentélyekkel záródik. Felépítése bazilikális, átmenő boltozatú, két nyugati toronnyal, kegyúri karzattal, fő- és déli oldalkapuval. Figyelemreméltó a zárt épülettömegének tömör megjelenése, mely különösen az apszisok felől világosan érzékelteti a belső tér bazilikális, és szentélyekkel bővülő alakítását. Mértéktartó, inkább szűkszavú falfelületeiből leghangsúlyosabban gazdag tagozású és díszítésű főkapuzata emelkedik ki, mely az esztergomi kapu-típus magasfejlettségű képviselőjeként értékelhető. Kereszthajója nincs. A nyugati főhomlokzat egyszerű, sima falfelületein kevés a díszítés. A két torony felső részén szintenként egy-egy kis méretű, két- illetve háromosztásos ablak, a háromszögletű oromfalon egyszerű kör alakú ablak. Az alsó szinten és a keleti homlokzat apszisain szépen faragott párkány fut végig, az apszisokat féloszlopok tagolják. A főhomlokzat nagy, díszítetlen felületeivel éles ellentétben áll a félköríves főkapu és a déli mellékkapu gazdag kiképzése. A bélletes kapuk levéldíszes oszlopfői, az oszlopközöket kitöltő növényi ornamensek a – jáki templommal együtt – a hazai román kori művészet legszebb alkotásai közé tartoznak. A magasra kiemelkedő főhajót a mellékhajóktól pillérek választják el, az előcsarnok fölött az épület teljes szélességében karzat húzódik. A hajók dongaboltozata már későbbi, valószínűleg a 17. századból való. A szószék, az oltárok, a színes ablaküvegek, valamint a berendezés nagy része a 19. századi helyreállításkor készült, ekkor javították ki a külső faragványok és a belső díszítések sérüléseit is. A főoltáron Szent Jakab szobra látható, lábánál a templom kicsinyített másával. A lébényi templom vagy hivatalos nevén Szent Jakab apostol plébániatemplom a Győrtől mintegy húsz kilométerre fekvő város. A román stílusban épült templom Magyarország egyik legjelentősebb középkori építészeti emléke. A műemlék épület az ország egyik legkorábbi nemzetségi monostortemploma. Története a 12. – 13. század fordulóján kezdődött. Az apátságot még ugyanabban az évszázadban kétszer is: a tatárok, később pedig a cseh Ottokár király csapatai pusztították. A romos apátságot 1631-ben a jezsuiták kapták meg, néhány éven belül az épületeket helyre is állították, ám a templomot 1683-ban a törökök ismét felégették. A jezsuiták rendjük feloszlatása (1773) után elhagyták Lébényt, a kolostor másodszor is elnéptelenedett. Végül a templom mai formáját a 19. század második felében nyerte el. A helyreállítás után a lébényi templom lett az ország első restaurált műemléke. Alaprajza keletelt, háromhajós, keresztház nélküli, hajónként egy vonalra helyezett félkörös szentélyekkel záródik. Felépítése bazilikális, átmenő boltozatú, két nyugati toronnyal, kegyúri karzattal, fő- és déli oldalkapuval. Figyelemreméltó a zárt épülettömegének tömör megjelenése, mely különösen az apszisok felől világosan érzékelteti a belső tér bazilikális, és szentélyekkel bővülő alakítását. Mértéktartó, inkább szűkszavú falfelületeiből leghangsúlyosabban gazdag tagozású és díszítésű főkapuzata emelkedik ki, mely az esztergomi kapu-típus magasfejlettségű képviselőjeként értékelhető. Kereszthajója nincs. A nyugati főhomlokzat egyszerű, sima falfelületein kevés a díszítés. A két torony felső részén szintenként egy-egy kis méretű, két- illetve háromosztásos ablak, a háromszögletű oromfalon egyszerű kör alakú ablak. Az alsó szinten és a keleti homlokzat apszisain szépen faragott párkány fut végig, az apszisokat féloszlopok tagolják. A főhomlokzat nagy, díszítetlen felületeivel éles ellentétben áll a félköríves főkapu és a déli mellékkapu gazdag kiképzése. A bélletes kapuk levéldíszes oszlopfői, az oszlopközöket kitöltő növényi ornamensek a – jáki templommal együtt – a hazai román kori művészet legszebb alkotásai közé tartoznak. A magasra kiemelkedő főhajót a mellékhajóktól pillérek választják el, az előcsarnok fölött az épület teljes szélességében karzat húzódik. A hajók dongaboltozata már későbbi, valószínűleg a 17. századból való. A szószék, az oltárok, a színes ablaküvegek, valamint a berendezés nagy része a 19. századi helyreállításkor készült, ekkor javították ki a külső faragványok és a belső díszítések sérüléseit is. A főoltáron Szent Jakab szobra látható, lábánál a templom kicsinyített másával.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Felpéci Tájház és Falumúzeum   |  
és között
A Felpéci Tájház a Sokoróalja jellegzetes épülete, melyben a XX. század elejének megfelelően berendezett enteriőr mutatja be, hogyan éltek őseink, mivel foglalkozhattak? A közérdekű muzeális kiállítóhelyként bejegyzett épület 2006-tól kiegészült egy új résszel, melyben foglalkoztató, vizes blokk található, valamint 6-8 személy résézre szállás is biztosítható. Oztálykirándulás helyszínéül is kiváló. Megbeszélés szerint tartható itt foglalkozás 25-30 fő részére. Munkahelyi vagy alkotó közösségek részére alkalmas helyszín a nyugodt együttlétre, tartalmas kikapcsolódásra.
A természetvédelmi terület élővilága feledhetetlen élményt nyújt. A sokorói dombok oldalán termő szőlőből készült borokat a helyi gazdáknál vagy a domboldalon található pincékben lehet kóstolgatni, de a honismereti órán, a diákok által "taposott" szőlőből készült "Tájházi Biankát" a tájházi program keretében is megkóstolhatja az idelátogató.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!