Nógrád megye közepén, a Cserhát szelíd dombjai között található az a különleges szépségű, természeti értékekben, történelmi emlékekben és néprajzi hagyományokban gazdag aprófalvas vidék, amely a palóc gyökerekből, a közös történelmi múltból és az azonos társadalmi, gazdasági helyzetből adódóan viszonylag egyveretű térséget alkot. A Cserhát egyik meghatározó tájegysége a történelmi Nógrád vármegyének, illetve a jelenlegi Nógrád megyének is.
A homogenitás mellett a térségi lehatárolást indokolja a települések között folyamatosan erősödő partnerség. A civil szféra területén ez elsősorban a palóc hagyományok ápolásában, a kulturális és szabadidős rendezvények szervezésében, valamint a határon átnyúló testvérközségi-testvértérségi kapcsolatok kialakításában nyilvánult meg. A közszféra vonatkozásában a partnerség nem csak néhány önkormányzati feladat ellátására való szövetkezésben (körjegyzőségek, iskolafenntartó társulások, közös egészségügyi, szociális és egyéb intézmények létrehozása) alakult ki, hanem a vidékfejlesztés terén mutatott közös gondolkodásban, aktivitásban és összefogásban is megmutatkozott.
Nagy palócunk, Mikszáth Kálmán elnevezése Nógrádra a „Görbeország”, amely a cserháti dimbes-dombos tájat is kiválóan jellemzi. R. Várkonyi Ágnes történész Nógrádot „becéző” leírását is bízvást alkalmazhatjuk a Cserhátra: „Nincs még egy szeglete a világnak, ahol annyira nyilvánvaló lenne, mint itt, a hegyes-völgyes nógrádi tájon, hogy földünkön szétválaszthatatlanul egybeépült a természet, az emberi munka és a történelem.”
A Natúrpark területe igazi kultúrtáj, ahol az emberi hatásoknak különböző mértékben kitett tájrészletek színes mozaikjával találkozunk. A természeteshez közeli, a kisüzemi módszerekkel művelt és a regenerálódó felhagyott területek uralják a tájat. A tájkép természeti alapját a felszíni formák és a növényzet határozzák meg. A Keleti-Cserhát képét a helyenként a középhegységi magassághatárt meghaladó, vulkáni eredetű hegyvonulatok határozzák meg. Ilyenek a Tepke-, a Bézma-vonulat, a Bujáktól északra eső hegyek, Nógrádsipek és Herencsény hegyei. Ezek a hegyek erdősültek, lábaikon azonban mészkövön, löszön legelők, művelt és felhagyott szőlők-gyümölcsösök találhatók. Az Északi-Cserhátban a telérvonulatok, a szelíd, meszes üledékes kőzetekkel fedett dombok a jellemzők.
A völgyekben ülő falvak szintén a tájkép meghatározó tényezői. Szinte minden faluban találhatók településszerkezeti és népi építészeti értékek, de kiemelkedő a hollókői Ófalu, vagy a terényi Szőlősor. Tájképi értékek a középkori várak és várromok, így Hollókő vára, Buják és Szanda várának romjai. Gyönyörű és értékes templomokat is sok helyen láthatunk, melyek közt a dombon állók különösen látványosak (pl. Cserhátsurány temploma nyolcszögletű tornyával). Tájképi értékkel bírnak a népi szakralitás egyes tárgyi megnyilvánulásai is, mint a sok útszéli kereszt, vagy a patakpartokon álló Nepomuki Szent János szobrok.
Néhány kilátóhelyről láthatjuk be igazán jól a Cserhátot és tág környékét. Ilyenek például a szandai Vár-hegy, a béri Nagy-hegy, a Tepke kilátótornya. A tájképi értékek felszínes bemutatása helyett ugyanakkor a Natúrpark célja a mélyebb átélés biztosítása, a „hely szellemének” megsejtetése. Ezt a terület természeti és kulturális örökségének őrizve történő megismertetésével szeretnénk elérni.
A Cserhát Natúrpark célja a fenntartható fejlődés elvére épülő komplex térségfejlesztés megvalósítása a települések közötti együttműködés által oly módon, hogy hosszú távon biztosítsa a népesség megtartását, az esélyegyenlőséget, továbbá a természeti és a művi környezet összehangolt, magas minőségi színvonalú működését. A Natúrpark összesen 38259,72 hektár kiterjedésű területe 22 település közigazgatási területén helyezkedik el. Ebből 15 község teljes közigazgatási területe érintett.
http://www.cserhatnaturpark.hu/Naturpark.html

Aktív turizmus

Garábi apátság   |  
és között

A Garábi apátságot még 1179 előtt alapították a Kökényes-Radnót nemzetség tagjai. A Nógrádban, az Ipoly mentén fekvő apátságot 1179-ben III. Sándor prépost oklevele sorolta fel Regia Vallis (Riéval) apátság tartozékai közt, tehát még 1179 előtt épülhetett. Ez az oklevél apremontreiek magyarországi jelenlétére utaló első hiteles forrás. Az oklevél szerint Garábot a premontreiek Mikodinus fehérvári préposttól kapták, örököseinek hozzájárulásával, aki Párizsban tanult, és valószínűleg még ott ismerkedett meg a premontrei renddel. A Garábi monostor 1234-ben Jászó filiája volt. 1265-ben Garáb a Szent Hubertről czímzett itteni premontrei rendű monostor birtoka volt. 1279-ben egy oklevél szerint a prépost szükségből eladta a prépostság Kecskéd nevű földjét, melyhez a Kökényes-Radnót nemzetség tagjainak: Imrének és Mikudnak (a monostor kegyurainak) a beleegyezését kérte. 1436-ban a konvent kihalt, birtokát a sághi (Ipolyság) prépostság kapta meg a királytól. 1688-ban a besztercebányai jezsuitáké lett, akik a Szent Alajos kápolnát építették. majd 1777-ben a rozsnyói káptalané lett. A kápolnát 1788-ban felújították, majd 1804-ben ujjáépítették. 1920-ban leégett, ekkor tornya is felújításra került.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Varsányi Falumúzeum   |  
és között
A Falumúzeum a Dózsa György út 24. sz. alatt található. Az ó-faluban régi építészeti stílust tükröző paraszt házak állnak, ezek egyikében került kialakításra a Falumúzeum. Ez az épület egyedül álló, nincs több ilyen elrendezésben a településünkön Az épület 1895-ben épült, utolsó tulajdonosa, Szép Erzsébet (Bözsi néni) 1997-ben Varsány Község Önkormányzatának ajándékozta. Az önkormányzat vállalta az épület karbantartását és 2000. évben felújította.
Az állandó kiállítás bemutatja az itt lakó emberek életmódját, használati tárgyait, szokásait. A berendezés nagy része Bözsi néni hagyatéka, de a településen élők adományaival is bővült.
 
Sok szeretettel várjuk látogatóinkat.
 
Előzetes bejelentkezés: 06 32 387 549 vagy 06 70 932 4423
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!