A jáki templom az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikája a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő, szinte szimbolikus alkotása. A hazai középkori nemzetségi monostorok egyedülálló épségben fennmaradt képviselője, mely művészi gazdagságával, a táj képébe illeszkedő mesteri elhelyezésével hívja fel magára a figyelmet. Stílusjegyei alapján 1220 körül alapíthatták, és 1256-ban szentelték fel, Szent György tiszteletére. Építése során több alkalommal is változtathattak a terveken, erről tanúskodnak a különféle szabálytalanságok. Történelme viharos: tűz, vihar és az oszmán hadsereg is megrongálta, többször helyre kellett állítani. Az utolsó nagy átépítés 1896 és 1904 közt zajlott, Schulek Frigyes tervei alapján. Leghíresebb része a befelé mélyülő, többszörösen tagolt főbejárat, melyet normann motívumok díszítenek, fölötte a timpanonban Jézus látható angyalokkal és apostolokkal. A templom főhomlokzatával szemben kis kápolna áll, a Szent Jakab-kápolna, ez volt Ják középkori temploma, mivel a kolostori templomnak nem volt szabad plébániaként is működnie. A templom Szombathelytől 10 km-re délre, a Jáki-Sorok-patak völgyében fekvő falu központjában helyezkedik el. (térkép) A művészi alkotás a patak völgye fölé emelkedő dombság tetejére épült, ezért mind az északról, mind a keletről érkező utas már messziről megpillanthatja. Zömök tornyai imponálóan emelkednek a község fölé.

A kallósdi Szent Anna-templom országosan is jelentős műemlék, az Árpád-kori kerektemplomok egyik jelentős képviselője. Minden évben számos turista keresi fel miatta a Zala egyik mellékvölgyében megbújó, száznál is kevesebb lakosú falut. A temetőben (külterületen) szabadon álló templom műemlék. Törzsszáma 6509, helyrajzi száma 090. A román stílusú templom kő alapzatán téglából épült falak állnak. Hajóját kúposan kialakított, harang alakú lemeztető fedi, belőle középen kisebb, faszerkezetes torony emelkedik ki. A keleti oldalon a körtemplomhoz egy alacsonyabb, patkóíves apszis csatlakozik; a szentélyt csúcsíves diadalívválasztja el a hajótól. A szentélyt félkúptető fedi — maga a hajó kupolaboltozatos, a szentély födéme (belülről) félkupola. A templom külsejét sűrűn elhelyezett függőleges féloszlopos jellegű sávok, lizénák tagolják. Belső átmérője 5,8 méter. Bejárata a délnyugati oldalon nyílik, mellette félköríves (enyhén csúcsíves) ablakokat vágtak a falba. Az oltár fölött kerek ablak nyílik. Az ősi kerek alaprajz, a külső lizénák, a koszorúpárkány, a félkör alakú apszis, a kupola mind román stílusjegy; együttesük a 13. század közepére utal. Bár egyes elemei azAusztriában elterjedt, és ott centrális „karner”nek nevezett építészeti stílussal rokonítják, minden bizonnyal helyi mesterek építették. Falába nyolc gótikus (csúcsíves) ülőfülkét vágtak. Északi falán lépcső vezet föl a bejárat fölé, fából épített karzatra. Berendezése nincs. Egyszerű oltárképe a templom névadóját, szent Annát ábrázolja. Az 1990-es években a község közepén álló harangtoronyhoz egy új templomot építettek, így a falu feletti temetőben álló háromnegyed évezredes épületben napjainkban már csak alkalmanként miséznek. Alkalmilag (ritkán) tartanak esküvőket is. Nyaranta július-augusztus hónapokban hangversenyeket is tartanak. Kallósd szimbóluma a falu címerében is megjelenik.

A majki kamalduli remeteség országos szinten is kiemelkedő épületegyüttesnek számít. Az évszázadok során bekövetkezett kisebb-nagyobb változások, átépítések és állagromlás ellenére máig megőrizte egyedi szerkezeti sajátosságait és művészi kialakításának értékeit. A fallal körülvett területen kis utcákat alkotva, szigorú rend szerint megszerkesztve, az együttes központjában álló templom körül épült ki a clausura területe 17 cellaházzal. A meghatározóan zárt egységet alkotó szerzetesi épületegyüttest további épületcsoportok - a volt jégverem-ház, a kerti grotta kápolna és néhány egyéb kisebb építmény - egészíti ki.

A kaposszentjakabi bencés apátság egy védett műemlék, mely az egykori Győr nemzetség monostorának romjaiból áll, Kaposvárontalálható. A monostort egy 1432-ben íródott, másolatban megmaradt oklevél szerint 1061-ben alapították. Az alapító oklevél szerint Geur (Győr) fia, Atha (Ottó) somogyi ispán 1061-ben bencés monostort alapított a Szent Jakab-hegyen. Itt már korábban is állt egy templom, mely erre az időre már romos volt. Ennek helyén építették fel az új templomot, melynek felszentelésén 1067-benSalamon király és Géza herceg is részt vett. A monostor román stílusban épült. A későbbi átépítések során gótikus elemekkel bővült. Az épületegyüttes feltárását 1960–1966 között Nagy Emese végezte. A kolostorépület műemlékvédelmi helyreállítása 1972-ben befejeződött be, azóta féltetős épület védi. Innen kerültek elő Somogy megye legkorábbi, 11. századi kőfaragványai (díszes oszlopfejezetek és lábazatok). A rom jelenleg az Együd Árpád Városi Művelődési Központ kezelésében áll. A terület 2001-es rendezése óta Kaposvár történelmi emlékhelyéül szolgál. Jelenleg nemcsak múzeumként, hanem kulturális központként működik: színházi esteket, kiállításokat, alkotótáborokat rendeznek itt.

Eredetileg téglalap alaprajzú, síkmennyezetű teret a 1340-es években gótikus stílusban átalakították, festésmaradványai ebből az időszakból származnak. Jelenleg a bencés rend tulajdonában és kezelésében van. A soproni Fő téren a Tűztoronnyal szemben álló Kecske-templom mellett, a kolostor épületében található. A templomból egy folyosón keresztül lehet megközelíteni a kolostor kerengőjénkeresztül. Az egykori ferences rendház terme eredetileg imahelynek épült. 1406-ban három kápolnával bővítették Dági (Agendorfer) Márton hagyatékából. Az északi kápolnát két női szentet ábrázoló freskó díszíti, a középső kápolna boltozatának záróköve Isten Bárányát ábrázolja, míg a délin az Agendorfer család címere látható: a közös tőből kinövő három levél. 1552-től a termet ravatalozóként, később temetkezési kápolnának használták. A 18. században barokk stílusban átalakították. 1782-ben II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, ezután a ferences rendi kolostor és templom hosszú évtizedekre gazdátlanná vált. Csak 1802-ben vették újra használatba a bencés szerzetesek, akik rendbe hozták a ferencesek által kényszerűen elhagyott épületegyüttest.
1949-51-ben került sor a műemléki helyreállításra, ekkor a Káptalan-termet helyreállították és visszaállították késő gótikus formáját.A templom és a káptalanterem belépődíj nélkül látogatható. belépőt szoborfülkés lépcsőház fogadja a kapu mögött. A középkori figurális és ornamentális festés mellett említésre érdemes 1779-ben készült mennyezeti freskója is (Dorffmeister István műve). A freskó Szent Ferencet és a többi ferences szentet ábrázolja.
Az oszlopfejezeteken levélornamentikába bújtatott, állattestű, emberfejű szimbolikus alakok jelenítik meg a főbűnöket.
alvó ember és denevér – restség
állattestű férfi és nő – bujaság
kuporgó majom – kevélység
medve – falánkság
rák – állhatatlanság
patás lábú női lény és vigyorgó, görnyedt szörny – irigység.
szárnyas ördög (griff) – hitetlenség
térdelő nőalak – hiúság
A díszítések között az építtető Geisel család kecskés címere is megtalálható. A teremben az építészeti értékeken kívül a Soproni Múzeum középkori kőszobrászati emlékeit láthatjuk.

A Kecske-templom a soproni Fő tér déli oldalán áll. A ferences szerzetesek a város központjában először kolostorukat építették fel, majd 1280 körül szentmargitai faragott kőből emelték mellé templomukat, a magyar kora gótikus építészet egyik legkiemelkedőbb alkotását. Hajóboltozata és orgonakarzata a 15. század közepén épült; berendezése barokk. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt csarnoktemplom onnan kapta népies nevét, hogy az oldalához illesztett, 47 méter magas torony homlokzatát gótikus füzér és egy kecske díszíti. A kecske az építtető Geisel Henrik címerállata volt (Geisl németül kecskét jelent). Ábrázolása az épületen máshol is fellelhető, így az ezüst mezőben lépdelő kecskével díszített címeren, a karzat kecskét stilizáló konzoljain. A szájhagyomány külön történetet kreált a kecskék köré: eszerint a templom egy kecske által kikapart kincsből épült. Déli kapujának timpanonját 15. századi, gótikus köpenyeges Mária-szobor díszíti. A 13. századi szentély kőfaragványai nagyon hasonlítanak a budai Nagyboldogasszony-templom nyugati részén láthatókhoz. A hajó négyzetes alaprajzú; falpillérein a szentélyéhez hasonló, de egyszerűbb, díszítetlen fejezeteket alkalmaztak: a hatalmas kerek pilléreket levéldíszes gyámkövek koszorúja övezi, és ezekről indulnak a csarnokhajó keresztboltozatai. A négy pillér oldalán egymás felé néző szoborfülkéket helyeztek el; ezek egyikén faragták ki a donátor kecskefejes címerét. Ugyanez a címer díszíti a torony gazdagon profitált, fejezetzóna nélküli csúcsíves kapuzatának vimpergáját is. A jó arányú, finoman kiképzett torony a Fő tér egyik meghatározó eleme. Formája a Szent Mihály-templomét követi. Kapuzata profitált bélletű, rizalitját meredek vimperga zárja le. A lettner finoman tagolt pillérekre támaszkodó csúcsíves árkádjai vékony válaszfalakkal elhatárolt kápolnákat foglaltak magukba. A templom építészetileg több kor terméke: a mozgalmas, levéldíszes vagy torz emberfejes gyámkövek, a szép boltozat és a finom kőrácsok a középkor, a gótikus hálóboltozat alatti, szobrokkal gazdagon díszített oltárépítmény a 18. század ízlésvilágát és életérzését tükrözi. Ugyanezt a kettősséget látjuk a két szószéken . Az egyik egyszerű, de eszmeileg ez az értékesebb, hiszen a hagyomány szerint innen prédikált a kereszt megvédése érdekében Kapisztrán Szent János (1386–1456) ferences rendi szerzetes, aki a pápa utasítására a török ellen gyűjtött hadat, aminek élén részt vett a diadalmas nándorfehérvári csatában. Ez a szószék eredetileg fából készült, de később márvánnyal burkolták be, mert amikor a kései utódok megtudták, hogy innen prédikált Kapisztrán Szent János, szét akarták hordani, még ha szálkánként is. A másik szószék levéldíszekkel, szobrokkal, domborművekkel ékesített, 18. századi alkotás. Freskói és díszítései, csúcsíves ablakai valódi mesterművek.

A  Keresztelő Szent János-plébániatemplom, vagy más néven vártemplom egy Keresztelő Szent Jánosnak ajánlott római katolikus templomPest megyében, Szentendrén. A város legrégebbi temploma, eredetileg Szent Andrásnak szentelték, így egyben a város névadója is. Szentendre már 1002-ben a veszprémi püspökséghez tartozott és a 13. század első éveiben főesperesi székhellyé is vált. A szentendrei Várdomb tetején álló épület a város legrégebbi épülete. Az 1950-es közepén folyt régészeti feltárás során megállapították, hogy a templom négy nagyobb szakaszban nyerte el mai formáját. 1241 és 1283 között épült a hosszhajó a szentéllyel és a sekrestyével. Miután 1283-ban a visegrádi ispán feldúlta a települést, a templomot is lerombolták. Az eredeti állapota a nagybörzsönyi Szent István-templomhoz lehetett hasonló. A 14. században építették újjá gótikus stílusban, ekkor készült a torony és kapta mai alaprajzát a templom. A jelenleg is látható szentély a nyolcszög három oldalával záródik. Az épület déli oldalán két bejárat helyezkedik el, egy a torony alatt és egy a hajó felénél. A déli oldalon középkori freskónyomok láthatók. A gótikus stílusáról tanúskodnak a falakat kísérő támpillérek és az ablakok és kapuk kőkeretei. A török időkben idemenekülő római katolikus dalmátok által használt templom elromosodott és csak a 17. században újították fel. 1710-ben a Zichy család támogatásával kezdődött meg újabb átépítése és bővítése már barokk stílusban. Fehérre vakolták a falait és az ablakok körül vörös sávokat festettek. Az utolsó jelentős átépítés 1742 és 1751 között történt és ekkor nyerte el a templom a mai formáját. A 28,91 méter magas torony eredetileg díszes, süvegét, amely 1818-ban ledőlt, a jelenlegi egyszerű, sátortetős fedéssel pótolták. A 18. századi eredetű óráját 1970-ben elektromos szerkezettel látták el. A torony alatti támpilléren egyedülálló csillagászattörténeti jelentőségű napóra látható, melyet egyetlen kőből faragtak ki az 1300-as években. 1870-ben és 1871-ben a belső padlózatot mélyítették ki, hogy a szentély egy lépcsővel magasabban legyen. A kórusfeljáró lépcsőháza 1891-ben épült. A szentendrei háttér elé festett bibliai jeleneteket ábrázoló belső freskókat szentendrei festők készítették 1933-1938között. Az épület 1957 óta műemlék (ekkor váltak láthatóvá a templom középkori részei), de teljes felújítására csak a 1990-es években került sor.

A Korvin-ház Pápa legrégibb ma is álló épülete, valószínűleg a 15. század végén vagy a 16. század elején épült. A helyi hagyomány szerint a ház − mint elnevezése is mutatja − egykor Mátyás király vadászháza volt (korabeli tulajdonosainak a király szolgálatában álló Marczaltőy Miklóst és fiát, a Gutkeled nemzetség tagjait tételezték fel), ezt azonban a történeti kutatás megcáfolta. A tévhit forrása az ugyancsak Gutkeled nemzeségbeli Ráskai családnak[1] a kapualj felett látható címere, mely csőrében köves gyűrűt tartó madarat ábrázol; ebben ugyanis a nép a Hunyadiak gyűrűs-hollós címerét vélte felismerni. Az épület első bizonyítható tulajdonosai a 16. században a Tahyak voltak: valószínűleg vagy Tahy János vránai prior, vagy testvére, Ferenc,Stupnica várura, pozsegai főispán építtette a házat, akinek stupnicai sírkövén a pápaival teljesen azonos címer áll. Ezt támasztja alá a kapualjboltozat gyámkövein látható 1515-ös évszám is. A reneszánsz stílusú, egyemeletes, manzárdtetős épület utcai homlokzatát egyszerű övpárkány osztja két részre, udvari homlokzata viszont már nem őrzi eredeti stílusjegyeit. Tört íves, tagolt kőkeretes kapuja dongaboltozatos kapualjba nyílik, melynek fiókboltozatai reneszánsz gyámkövekretámaszkodnak. A kapuszerkezet eredeti, a 16. századből való. Ablakait egyszerű szalagkeretezés futja körül, az emeletieket ezen kívül alul és fölül finom vonalú rokokó stukkódíszítés emeli ki. A házat a nyolcvanas évek végén Káldy Gyula építész tervei alapján felújították, emeleti részén ma lakások, a földszinten üzlethelyiségek vannak.

A lébényi templom vagy hivatalos nevén Szent Jakab apostol plébániatemplom a Győrtől mintegy húsz kilométerre fekvő város. A román stílusban épült templom Magyarország egyik legjelentősebb középkori építészeti emléke. A műemlék épület az ország egyik legkorábbi nemzetségi monostortemploma. Története a 12. – 13. század fordulóján kezdődött. Az apátságot még ugyanabban az évszázadban kétszer is: a tatárok, később pedig a cseh Ottokár király csapatai pusztították. A romos apátságot 1631-ben a jezsuiták kapták meg, néhány éven belül az épületeket helyre is állították, ám a templomot 1683-ban a törökök ismét felégették. A jezsuiták rendjük feloszlatása (1773) után elhagyták Lébényt, a kolostor másodszor is elnéptelenedett. Végül a templom mai formáját a 19. század második felében nyerte el. A helyreállítás után a lébényi templom lett az ország első restaurált műemléke. Alaprajza keletelt, háromhajós, keresztház nélküli, hajónként egy vonalra helyezett félkörös szentélyekkel záródik. Felépítése bazilikális, átmenő boltozatú, két nyugati toronnyal, kegyúri karzattal, fő- és déli oldalkapuval. Figyelemreméltó a zárt épülettömegének tömör megjelenése, mely különösen az apszisok felől világosan érzékelteti a belső tér bazilikális, és szentélyekkel bővülő alakítását. Mértéktartó, inkább szűkszavú falfelületeiből leghangsúlyosabban gazdag tagozású és díszítésű főkapuzata emelkedik ki, mely az esztergomi kapu-típus magasfejlettségű képviselőjeként értékelhető. Kereszthajója nincs. A nyugati főhomlokzat egyszerű, sima falfelületein kevés a díszítés. A két torony felső részén szintenként egy-egy kis méretű, két- illetve háromosztásos ablak, a háromszögletű oromfalon egyszerű kör alakú ablak. Az alsó szinten és a keleti homlokzat apszisain szépen faragott párkány fut végig, az apszisokat féloszlopok tagolják. A főhomlokzat nagy, díszítetlen felületeivel éles ellentétben áll a félköríves főkapu és a déli mellékkapu gazdag kiképzése. A bélletes kapuk levéldíszes oszlopfői, az oszlopközöket kitöltő növényi ornamensek a – jáki templommal együtt – a hazai román kori művészet legszebb alkotásai közé tartoznak. A magasra kiemelkedő főhajót a mellékhajóktól pillérek választják el, az előcsarnok fölött az épület teljes szélességében karzat húzódik. A hajók dongaboltozata már későbbi, valószínűleg a 17. századból való. A szószék, az oltárok, a színes ablaküvegek, valamint a berendezés nagy része a 19. századi helyreállításkor készült, ekkor javították ki a külső faragványok és a belső díszítések sérüléseit is. A főoltáron Szent Jakab szobra látható, lábánál a templom kicsinyített másával. A lébényi templom vagy hivatalos nevén Szent Jakab apostol plébániatemplom a Győrtől mintegy húsz kilométerre fekvő város. A román stílusban épült templom Magyarország egyik legjelentősebb középkori építészeti emléke. A műemlék épület az ország egyik legkorábbi nemzetségi monostortemploma. Története a 12. – 13. század fordulóján kezdődött. Az apátságot még ugyanabban az évszázadban kétszer is: a tatárok, később pedig a cseh Ottokár király csapatai pusztították. A romos apátságot 1631-ben a jezsuiták kapták meg, néhány éven belül az épületeket helyre is állították, ám a templomot 1683-ban a törökök ismét felégették. A jezsuiták rendjük feloszlatása (1773) után elhagyták Lébényt, a kolostor másodszor is elnéptelenedett. Végül a templom mai formáját a 19. század második felében nyerte el. A helyreállítás után a lébényi templom lett az ország első restaurált műemléke. Alaprajza keletelt, háromhajós, keresztház nélküli, hajónként egy vonalra helyezett félkörös szentélyekkel záródik. Felépítése bazilikális, átmenő boltozatú, két nyugati toronnyal, kegyúri karzattal, fő- és déli oldalkapuval. Figyelemreméltó a zárt épülettömegének tömör megjelenése, mely különösen az apszisok felől világosan érzékelteti a belső tér bazilikális, és szentélyekkel bővülő alakítását. Mértéktartó, inkább szűkszavú falfelületeiből leghangsúlyosabban gazdag tagozású és díszítésű főkapuzata emelkedik ki, mely az esztergomi kapu-típus magasfejlettségű képviselőjeként értékelhető. Kereszthajója nincs. A nyugati főhomlokzat egyszerű, sima falfelületein kevés a díszítés. A két torony felső részén szintenként egy-egy kis méretű, két- illetve háromosztásos ablak, a háromszögletű oromfalon egyszerű kör alakú ablak. Az alsó szinten és a keleti homlokzat apszisain szépen faragott párkány fut végig, az apszisokat féloszlopok tagolják. A főhomlokzat nagy, díszítetlen felületeivel éles ellentétben áll a félköríves főkapu és a déli mellékkapu gazdag kiképzése. A bélletes kapuk levéldíszes oszlopfői, az oszlopközöket kitöltő növényi ornamensek a – jáki templommal együtt – a hazai román kori művészet legszebb alkotásai közé tartoznak. A magasra kiemelkedő főhajót a mellékhajóktól pillérek választják el, az előcsarnok fölött az épület teljes szélességében karzat húzódik. A hajók dongaboltozata már későbbi, valószínűleg a 17. századból való. A szószék, az oltárok, a színes ablaküvegek, valamint a berendezés nagy része a 19. századi helyreállításkor készült, ekkor javították ki a külső faragványok és a belső díszítések sérüléseit is. A főoltáron Szent Jakab szobra látható, lábánál a templom kicsinyített másával.

A Magna Curia Regis (más néven Nagy Kúria vagy Kammerhof) a királyi rezidencia szerepét töltötte be IV. Béla királytól kezdve a budai Várpalota felépítéséig. Helye az I. kerület Táncsics Mihály utca 9-13. számú telek helyén volt és a vízivárosi hegyoldalban egy major tartozott hozzá. Az épületegyüttes lakótorony-épületcsoportból állt, amiben helyt kapott az 1349-ben épült Szent Mártonról elnevezett királyi házi kápolna. 1382-ben Nagy Lajos király az egész épületcsoportot a majorral együtt a budaszentlőrinci pálosoknak adományozta, akiktől az a Cilleiek és Országhok tulajdonába került. A Magna Curia Regis a 16.-18. századi ostromok során pusztult el. Az írott forrásokban a 14. század elejétől "Kammerhof"-ként feltűnő vagy "Magna curia regis"-ként emlegetett - és 1381-ig kétségkívül királyi tulajdonban lévő - objektummal. (Gerevich László ezt pusztán  királyi pénzverő kamaraháznak határozta meg.) Zolnay László úgy véli, hogy a déli palota kiépülésére csak a 14. század második felében kerülhetett sor, s a Kammerhof eladományozása jelöli a munkák befejezését. A XIII-XIV. században az egykori Szombat kapu környékén állt a közönségesen csak Kammerhofnak nevezett királyi nagykúria (Magna Curia regis). Az épület funkciójáról megoszlik a kutatók véleménye. Egyesek szerint a XIII. században ez adott otthont a királyi palotának, mások ide helyezik a királyi pénzverőműhelyt vagy kamaraházat. Az sem zárható ki, hogy királyi, illetve királynéi rezidenciaként működött. A korszakra vonatkozó források alapján változatos kép tárul a szemünk elé. Egy osztrák forrás szerint Vencelt a székesfehérvári koronázási szertartás előtt a Kammerhofba vezették, mivel ebben az épületben lakott a király és háza. (Ez a kútfő említi először az épület német nevét.) 1308-ban Károly Róbert egyik oklevelében a budai kúriájáról emlékezett meg. Egy XV. századi oklevél újabb információkat árul el. A házat, amely egykor Károly Róbert királyé volt, Lajos 1382-ben a pálosoknak adományozta. Az épülethez egy Márton tiszteletére szentelt kápolna és egy földdarab - ahol Lajos király és anyja, Erzsébet építkezett - tartozott. A területnek több birtokosa volt. A pálosok a XV. század elején a Cilleiekkel cserélték el, Ulrik halála után az ingatlan a korona tulajdona lett. Mátyás király hű emberének, Guthi Országh Mihálynak adományozta. Az 1530-as években a telek északi részén alakították ki az ún. Erdélyi-bástyát. Az évszázadok ostromait az épületek nem élték túl. A József Kaszárnyát, amelynek homlokzata az utcára néz, 1810 körül húzták fel. Itt raboskodott Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Czuczor Gergely, Táncsics Mihály, Batthyány Lajos.