Már a IX.  században vallásos tisztelet vette körül Bodajk szent kútját, és Szent István kezdeményezésére kápolnát is építettek a Kálvária-hegy tövében a Szűzanya tiszteletére. Többször is elzarándokoltak ide Szent István és Szent Imre. Járt Bodajkon Szent Gellért, sőt, Szent Lásztó király is, aki a legenda szerint 1090-ben a Székesfehérvárt ostromló tatár hadakat egy keresztvetéssel futamította meg. A szentkút vizének gyógyító erőt tulajdonítanak. Az a legenda terjedt el, hogy vize 7-évenként elapad, majd újraindul, bár a balinkai bánya miatt a kút vize elapadt. A templom mellett 1942-ben alakították ki a mintegy tizenötezer zarándok befogadására alkalmas hatalmas zarándokudvart - olaszos árkádsorral és szabadtéri oltárral.

A völgységi németek egyik legfontosabb búcsújáró helye Széplak volt, Cikó határában. A középkori templom megmaradt szentélyét már a 18.század óta kegyhelyként tisztelték, különösen a bonyhádiak és a cikóiak, de Kisboldogasszony napján távoli vidékekről is felkeresték a kegyhelyet. Különösen a nyomorékok és a betegek bíztak a szent gyógyulásban. Az utóbbi időben a hitélet a romnál ismét fellendülőben van.

A szombathelyi ferences templom és kolostor a város legrégibb működő temploma, melynek előzményei egészen a római korig nyúlnak vissza. A templom története a múlt ködébe vész, hiszen délnyugati sarka római kövekből épült. Az 1990-es években végzett feltárások során római üvegmozaikot találtak, mely arra utal hogy már a római korban ókeresztény templom állt ezen helyen. A kolostor konyhája alól római kori csatorna került elő, mely a kolostor udvarán folytatódott. A szentély alól középkori körtemplom alapfalai kerültek elő. A maradványok valószínűleg a középkorban itt állt, Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt templom alapfalai. Az ásatások során több sírt is találtak. A csontokon végzett antropológiai kutatások kimutatták, hogy a maradványok az itt működött leprakórházban elhaltak csontjai. Az ispotály a Gyöngyös-patak mocsaras árterületén a városfalakon kívül, a középkori város római eredetű keleti kapujának a későbbi Gyöngyös utcai kapunak a közelében épült fel. Itt ápolták a keresztes hadjáratokból visszatérteteket, köztük sok leprás beteget is. Ezt a szolgálatot már akkor is főként szerzetesek látták el. A kolostort 1360 körül Kálmán győri püspök, aki a város földesura volt az itt gondozóként tevékenykedő Szienai János itáliai minorita szerzetes indítványára az ispotályból alakíttatta át és megalapította a ferences rendi konventet. A ferences atyák alig 200 évig működhettek a városban. 1541 után a kolostor a terjedő reformáció áldozata lett, a ferenceseket elűzték és a mintegy 80 évi elhanyagoltság miatt az épületek nagy károkat szenvedtek. A kolostor 1557-ben már bizonyosan üres volt, mert ekkor Pál győri püspök az egykoron a kolostorhoz tartozó rétet Ambrus nevű testvérének adta, hogy annak fejében a város szegényeit támogassa. A szerzeteseket csak 1630-ban gróf Sennyei István győri püspök telepítette vissza. A súlyos állapotban levő épületeket a rend tagjai 1633 és 1634 között a püspökség, gróf Batthyány József és a város polgárainak adományaiból újították fel. Az elkészült épületegyüttest 1634. augusztus 2-án Sennyei István püspök szentelte fel Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére. Ekkor készült el a régi főoltár, valamint a Szűz Mária és Szent Ferenc oltárok. A ferencesek visszatérése újra fellendítette a város egyházi és kulturális életét. A kuruc háborúk során a hadak a városban nagyobb szálláshelyet nem találva többször űzték ki a szerzeteseket hajlékukból és súlyos károkat okoztak az épületekben és berendezési tárgyakban egyaránt. Az 1716-os tűzvész a templomot még elkerülte, 1723-ban a városban pusztító tűzvészben azonban a templom tornya leégett, a templom és a kolostor viszont megmenekült. A templom harangja megolvadt és a tüzes harangnyelv átszakítva a tetőt a padláson állapodott meg. 1730-ban a kolostorhoz új, déli szárnyat építettek. A szerzetesek 1772-től 1796-ig a város gimnáziumában is tanítottak, ők látták el a hittanári feladatokat a város iskoláiban, valamint a városi börtön egyházi szolgálatát is. A város első óvodáját P. Csepy Dömötör ferences szerzetes alapította. A kolostor a 20. század első felében élte fénykorát. 1926-ban a Felvidékről ide helyezték át a Mariana rendtartomány hittudományi főiskoláját, mely egészen 1950-ig működött. 1927-ben az épületet jelentősen átalakították, 1936-ban pedig a keleti szárnyra építettek emeletet. A második világháború alatt közel félezer ember talált menedéket itt a harcok és bombázások elől. Az 1945. március 4-i bombázás során a templom színes üvegablakai betörtek. 1950. június 11-én éjszaka a szerzeteseket Gyöngyösre internálták és csak 1990-ben a rendszerváltás után térhettek vissza. 1990 és 1993 között itt működött a Szűz Mária ferences rendtartomány központja. A kolostorban ma mindössze öt szerzetes él.

A Tatai vár Tatán az Öreg-tó partján található vízi vár. A tatai várat Luxemburgi Zsigmond király építette a 1397-1409 között, talán a Lackfi család korábbi erődítménye helyén. A Zsigmond által emelt négyzetes alaprajzú, négy saroktornyos, belső udvaros várnak ma csak déli szárnya, illetve a többi részének feltárt alapfalai láthatóak.
Zsigmond magyar király 1426-ban Rozgonyi Istvánnak zálogosította el a várat, akiktől csak I. Mátyás király váltotta vissza 1467 előtt. Az 1470-es 1480-as években Mátyás újjáépítette az erődítményt: a belső várat második emelettel bővítette, kívül pedig új falövet emeltetett egy falazott vizesárokkal. Mátyás halála után a várat fia, Corvin János örökölte, akitől 1494-ben II. Ulászló király szerezte meg. Kisebb építkezéseket feltehetően ő is végzett az épületen. A mohácsi csatavesztés után portyázó török csapatok Tata környékét feldúlták, de gróf Cseszneky György kapitány a várat sikeresen megvédte. Ettől kezdve Tata a Győr védelmét biztosító végvári rendszer egyik fontos vára volt. Ekkor kezdték meg a külső várfal építését a rondellával és a külső vizesárokkal. Az Oszmán Birodalom rövid időre, 1558-tól 1566-ig elfoglalta. Amikor visszakerült a magyarok kezébe, elhatározták a védművek korszerű megerősítését.
A vár átépítése Süess Orbán tervei szerint 1568-1577 között valósult meg. A 16. századi haditechnikának megfelelően három ó-olasz rendszerű bástyát építettek; a dél felé néző Ferrandót, a keleti sarkot védő Rosenberget és az észak felől várható támadást kivédő úgynevezett Kecskebástyát. Az első kettő az akkori várkapitány nevét örökítette meg, a harmadik neve a bástya kecskeszakáll-alakjára utal. A nyugati, negyedik bástyát megjavították és meghagyták a 16. század közepén épített eredeti körbástya (rondella) formáját. A várat az Öreg-tó vizével elárasztott vizesárokkal vették körül. A Bécs ostromára ostromára vonuló Kara Musztafa nagyvezír 1683-ban felrobbantotta a várat. I. Lipót császár általános várrombolási rendeletének végrehajtását (1702) a Rákóczi-szabadságharc megakadályozta.
1727-ben a tatai uradalmat galánthai gróf Esterházy József országbíró vásárolta meg. Az uradalmi építőmester, Fellner Jakab által 1755-ben épített vörös márványkeretes kapubejáró és a vizes árkon átvezető négynyílású híd, a mai napig a vár megközelítésének fő útvonala. Az új kapu és a török kori bejáró közé egy börtöncellákkal ellátott úgynevezett udvarbíró házat építettek, börtönkápolnával. Az Esterházy család levéltára, gyűjteményei kerültek az épület emeleti részeire, míg a földszinten lóistállót alakítottak ki. 1805-ben még további öt áristomot (börtönt) alakítottak ki.
A 19. században tűz pusztított a várban. 1815-ben a várépület megmaradt szárnyán romantikus stílusú átalakításokat végeztek. Az eredeti kápolnafalra ekkor húzták fel a mai torony szintjét. Ekkor készültek a jellegzetes neogótikus ablak és ajtókeretek, a kváderes borítású terasz is. A déli oldalra, a teraszhoz kapcsolódóan az angolkertben is tevékenykedő Charles Moreau építész tervei alapján egy kis zárt erkély is épült. 1821-ben a várudvaron új kápolnát építtetett, amiben 1848-ig miséztek a raboknak. 1891-ben a tatai angol kolónia tagjai elkérték, és megkapták a kápolnát anglikán templomnak. 1896-1897-re nyerte el az udvari front a mai képét. Az ekkor Tatán és környékén tartott nagy császári hadgyakorlatok idejére átalakították az ablakok íveit, és itáliai gótikát idéző módon építették át az emeleti ablakokat is. Az épület belsejében új lépcsők és boltozatok készültek a 20. század elején. Ez a munka széles körben ismerté tette, de nem használt a történelmi hitelének. 1945-ig az Esterházy család tulajdona volt.
A második világháború pusztítását követően a MADISZ Sirály Sportrepülő Szakosztály kapott benne helyett. 1955 óta a várban működik a Kuny Domokos Múzeum, amely a Komárom-Esztergom megyei múzeumi szervezethez tartozik. A múzeumot Kuny Domokos keramikusról nevezték el. Az első Tatai Múzeumot 1912-ben Dornay Béla piarista tanár alapította, aki a gimnáziumban az ifjúság részére honismereti gyűjteményt állított össze. 1938-ban katalogizáltan, rendezetten, mint Tatai Múzeum szerepelt a piarista rendház helyiségeiben. A tervszerű, muzeológiai alapú gyűjtőmunka 1956 óta folyik.
1965-ben indult meg a vár ásatása és feltárása. A várárok, a kazamaták illetve a vár kútjának régészeti feltárása még várat magára. 1974-ben a Kuny Domokos Múzeum a vár tíz termében megnyitotta állandó és időszaki kiállításait. 1997-ben nyílt meg a római, Pannónia provincia, Brigetio településéről származó, freskókkal gazdagon díszített belső tér rekonstrukciója, amely teljességével a múzeum Európa-szerte egyedülálló kincse. A vár földszinti kiállítótermeiben még a korábbi kiállítás részeként kialakított római és középkori kőtár illetve régészeti emlékeket bemutató egységek láthatóak.
2000-ben új tárlat rendezése kezdődött, az épület részleges felújításával, rekonstrukciójával párhuzamosan. A szakaszosan megnyíló új állandó kiállítás már látható részei a tatai fazekasság, a 18. századi és 19. századi mezőváros, és a főúri élet, a fajansz-manufaktúra emlékeit bemutató termek. Érdekes látnivaló a római szoba, amely a Brigetioból származó, falképekkel díszített szobának, egy egykori festett teremnek teljes rekonstrukciója. A 2. századból származó töredékeket 1961-ben találták Szőnyben, a pompeji stílusú falképek jelenetes mezői, a görög mitológia témáit dolgozzák fel.

A Bencés Apátság 950 év óta van a Tihanyi félszigeten. A templom, miként a régi templomok, a felkelő naphoz igazodik. Az évszázadok során pusztulás és újjáéledés többször osztályrésze volt. Az alapító király, I. András sírja becses emlékhelye a mai Magyarországnak.

A türjei volt prépostsági templom (a Zala megyei Türje községben) : Westwerk-es nyugati főhomlokzatú román stílusú, egyhajós templom. Benne: Szent László legendát ábrázoló freskórészletekkel. A türjén álló épületegyüttes: templom és a hozzá tartozó volt premontrei rendház (ma szociális otthon), és a gondozatlan állapotban levő gazdasági épületek.

A prépostsági templom épülete

A prépostsági templom egy egységesen kialakított apátsági építészeti együttes része, annak kiemelkedő esztétikai eleme. Az apátságot Szentgróti Dénes bán alapította 1230 előtt. Alaprajzi rendszerében kevésbé jellegzetes, háromhajós bazilikális rendszerű, egyenes szentélyzáródású. Belső téralakításában - jelenlegi elhanyagolt állapotától eltérően is - meglehetősen komor hatású.
Az épület jellegzetes művészeti hatását nyugati, téglaarchitektúrájú homlokzatalakítása - két torony között felmagasított -westwerkes - formája határozza meg.
Az együtteshez kapcsolódó hajdani kolostorszárny szociális létesítményként működik.A hozzá tartozó gazdasági épületek (magtár, stb), valamint környezete (településközponti elhelyezkedése ellenére) méltatlanul elhanyagolt állapotban van.

A kolostor épülete

Az Árpád-kori konventépület a templom északi oldalához csatlakozott. Nyomai - ásatások hiányában - nem ismertek. Ez az együttes a prépostházzal egyetemben 1547-ben leégett, amikor Hagymási Eustach katonái feldúlták a prépostságot, mintegy 400 forintnyi kárt okozva. Az újjáépítés helyett a kommendátor prépostok castellummá alakították a monostort, amely így a veszprémi végvári védrendszer része lett - egészen a XVII. század végéig. A prépostság 1703-ban került vissza a premontreiek kezére. A ma is meglévő rendház a XVIII. században épült, de nem a régi helyén, hanem a templom déli oldalához csatlakoztatva. Egy 1787-ből való leltár szerint a monostorban 21 szoba volt, 2 ebédlő, 1 házi kápolna, 1 levéltár, 1 oratorium, 2 kamra, 1 konyha illetve mellékhelyiségek: 1 borkimérő, 3 éléskamra, 3 árnyékszék, 1 négyrészes boltozott pince a monostor alatt, 1 kút. A templom értéke 6794 Ft, 56 kr., a monostoré 11228 Ft, 44 kr. volt. (Forrás: Kovács Imre: A türjei Premontrei Prépostság története. Zalaegerszeg, 1991.)

Különleges részletek

Szent László-legenda freskórészlete: A prépostági templom az elmúlt évtizedben különleges fölfedezés színhelye lett: „Szent László-legenda” freskót találtak a templom északi falán. A lovagkirályról készített falfestmény - a mostani Magyarországon - eddig csak néhány helyen volt ismert: Tereske, Ócsa, Vizsoly templomában és két Felső-Tisza vidéki templomban).

A premontrei rend

A premontrei római katolikus szerzetesrendet (eredeti (francia) írásmóddal Prémontré, más néven Norbertinus, latinul Ordo Praemontratensis, rövidítve O. PRAEM.) több társával Xanteni Szent Norbert alapította 1120-ban a franciaországi Prémontré (Presmontré) nevű helyen (Aisne megye). Szabályzatuk alapját Hippói Szent Ágoston Regulája képezte, de sokat átvettek a cisztercitáktól is, és életmódjuk híres volt szigorúságáról. 1126-ban kaptak pápai jóváhagyást, s ezután kolostoraik Nyugat-Európa-szerte létesültek. Előírásaik szigorát később enyhítették. A rendet éppen szülőhazájában csaknem teljesen felszámolta a francia forradalom. A rend mai központja (Generalitia) Rómában van, itt több régi apátságukat restaurálták. Tagjai ünnepélyes szertartásokon és az imádkozáson kívül tanítással és térítéssel is foglalkoznak. Öltözetük tetőtől talpig fehér, kék cingulussal.
A premontrei rend építkezései - a bencés-, vagy cisztercitákétól eltérően - típus tekintetében kevésbé különíthetők el. A célhoz illeszkedő gazdaságosság mellett nagyobb szabadságot egyénibb rendszeralakítást tapasztalhatunk (egy és háromhajós elrendezések, apszis- és toronyépítés tekintetében).

Az 58 méter magas soproni tűztorony a város jelképe. A Fő téren áll. A 13. században építették, majd évszázadokon át szolgálta a várost. Állékonyságát a 19. század végén, a Városháza építése során, elveszítette, majd statikai okokból kapuját leszűkítették. Eredeti jellegét a 2009-2012-es megerősítése és helyreállítása során kapta vissza. A toronyba az eredeti, középkori bejáraton juthatunk be. Ahol a csigalépcső megszakad, ott kezdődött a 17. századi átalakítás. A torony szintjeit régen fafödém választotta el, a toronyőr szobáját falfestmények díszítették. A belső csigalépcsőn juthatunk fel az alsó körerkélyig, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra.

A látogatók közel 200 csigalépcső után az erkélykoszorúról, a toronyőrök hajdani őrhelyéről gyönyörködhetnek a műemlékváros csodálatos panorámájában.

A 2012-re elkészült felújítás korszerű technológia alkalmazásával megoldotta a Tűztorony altalajának és alaptestének-, továbbá falazatának és sisakszerkezetének megerősítését és újabb évszázadokra stabilizálta a torony állagát. Az elvégzett megerősítési munkák, valamint a kapu vasbeton ívekkel történő megerősítése tette lehetővé, hogy a befalazott átjáró újból eredeti méreteiben pompázhasson.

A korábban a téglafalazaton elhelyezett kétfejű sast ábrázoló címer az Előkapu felöli oldalon kapott helyet. A Múzeumi Információs és Fogadóközpont a Tűztoronyhoz 1973-ban épített, úgynevezett Előkapu építmény felhasználásával valósult meg, annak alapos átépítésével, világos, színes és hasznos terek létrehozásával

Váradelőhegyi prépostság-ot Szent István vértanuról nevezték el. A premontrei rend legrégibb prépostsága volt Magyarországon. A Sebes-Körös jobb partján fekvő prépostság keletkezését az 1130 körüli időkre tehetjük. Alapítási körülményei ismeretlenek, valószínűleg királyi alapítású volt, mert az esztergomi érsekség alá tartozott.
Legkorábbi hiteles említése 1214-ben, a Váradi Regestrumban volt. 1235-ben pedig a Catologus Ninivensis jegyzék 9 magyarországi filiáját sorolta fel.
1332–1336 között a pápai tizedjegyzék szerint az országban a legmagasabb jövedelmű szerzetházak közé tartozott.
Hiteleshely volt és a prépostok főpapi jelvények viselésére voltak feljogosítva. Hiteleshelyi tevékenysége a 14. századelső felében volt a legkiterjedtebb. A tatárjárás alatt 1241-ben teljesen elpusztult, de a tatárjárás utáni időkben ismét benépesült.
1340–1370 között, János prépostsága idején gyors hanyatlásnak indult. A konvent tagjainak száma lecsökkent, kétszer is megkísérelték letétetni elöljárójukat. A hiteleshelyi feladatokat világi alkalmazottakra bízták, majd 1351 után, az országos szigorítás miatt meg kellett szüntetniük.
1453 körül; István prépost alatt, csaknem elnéptelenedett, ettől kezdve csupán commendatorok igazgatták, majd 1495-1497 között Kálmáncsehi Domonkos püspök Szent László király tiszteletére társaskáptalanná alakította át.
1556 körül a reformáció hatására a káptalanság megszűnt.
1705–1710 között a perneggi (Alsó-Ausztria), majd a loukai (Morvaország) apát szerzett jogosultságot az egykori prépságra. A már rég elpusztult monostor helyett Várad-Olasziban építettek rendházat egy adminisztrátor részére, azonban 1787-ben II. József rendelete ezt is feloszlatta.
1802 I. Ferenc király a prépostságot visszaállította és Jászóval egyesítette. Megkapták a pálosok egykori templomát és kolostorát is. A rendtagok lelkipásztori munkát végeztek, 1808: átvették volt jezsuita gimnázium vezetését is, 1826ban pedig a volt jezsuita akadémián is oktattak. 1850-ben a két intézményt egybekapcsolták. 1923-ban, a trianoni békeszerződés után a románok megszüntették, 1940–1944 között ismét működött.

A Várkazamata-Kőtár Győr történelmi belvárosában, a Bécsi kapu téren található. Három állandó kiállításból áll a gyűjtemény: az Újkori Kőtár és Horváth József téglagyűjteménye a XVI. századi Sforza-udvarban, a Római Kori Kőtár a Püspökvár onnan nyíló késő gótikus és reneszánsz kazamatáinak egy részében tekinthető meg.
A Római Kori Kőtár a bejárattól nyíló késő gótikus és reneszánsz kazamatákban kapott helyet. A kiállított síremlékeket, kultuszképeket, utak mellett felállított mérföldköveket és oltárképeket Győr városában és környékén találták. A város római kori síremlékeit a XIX. század első felében Győr polgármestere, Cseh János (aki régész és a Magyar Tudós Társaság tagja is volt) kezdte gyűjteni. Az óváros délkeleti csücskénél, a Batthyány tér közelében hozta létre az ún. fácánkertet, melyben az előkerült római kori emlékeket a kutatás számára felállíttatta. Tulajdonképpen ez volt Magyarország első szabadtéri múzeuma.
A Városrét helyén lévő nagy római kori temetőből – az úgynevezett homokgödri-temetőből- származó római kori ház alakú, valószínűleg csak félig elkészült szarkofág; fehérmárvány férfiportré a harmadik századból; Acrabanis-sírkő: a Belvárosban 1788-ban előkerült sírkövön célbalövést ábrázolt a készítője; kocsijelenetes sírkő: a Bőnyrétalapról származó sírkő a másvilágba kocsin szállított halottat ábrázolja; henger alakú mérföldkő, melyet Caracalla császár idejében 212-ben állították fel, két darabban került elő az egyik Rákóczi utcai ház udvarából.
Az egyik oltárkövön a római vallás valamennyi istenének tett áldozatról olvashatunk, egy sírépítmény domborművén Héraklészt láthatjuk, amint kivezeti az alvilágból Alkestis királynőt, a hitvesi hűség mintaképét.
Egy dombormű Tellus földistennőt – a bőség és termékenység megtestesítőjét- ábrázolja, az istennő tulajdonságaira utalnak a bőségszaru és a gyümölcsök, amelyeket egy szárnyas gyermekalak önt az istennő ölébe.
Egy másik domborművön Mithrász öli meg épp a bikát.
Nyugat-pannóniai faragóműhelyben készült az a szép márvány sírkő, mely az Apollónnal versenyre kelő, és őt legyőző nádsípon játszó Marsyas szatír bűnhődését ábrázolja, akit merészségéért az isten szkíta rabszolgájával együtt egy fához kötözött, s elevenen megnyúzatott.

A Velétei palotarom egy gótikus stílusban épült püspöki lakótorony romja a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében. Nevének eredete bizonytalan. Veléte nevű helynév létezik ugyan, de Kárpátalján, Huszt mellett található, és a szláv Veleta személynévből eredeztetik. A Balaton-felvidéken nincs nyoma ilyen nevű településnek, de a környéken 1379-ben említenek egy Belethfalwa nevű helységet, amelynek neve fennmaradt még Belothafalva és Berethfolua alakban is, ez a helység azonban Csánky Dezső szerint Zala megye délnyugati részén volt. A palotarom Szentbékkállától északra, a Veléte-hegyen található. A faluból, a templom mellett haladó túraútvonalon megközelíthető. A 14. században feltehetően a veszprémi püspök építtette a gótikus stílusú velétei palotát, amelynek falai tetőtlenül állnak az emelet magasságáig. A legvalószínűbb, hogy a rom a veszprémi püspök 1559-ben említett palotájának maradványa. A helyi mondák III. Endre király egyik feleségének vadászkastélyaként is említik. Azon ritka balatoni, középkori eredetű romok közé tartozik, amelyek nem közvetlen egyházi célokat szolgáltak. Figyelemre méltó a 7x7 méter alapterületű, egyemeletes rom épületsarkán kiugró faragott kőkonzol, amely régen az erkélyt tarthatta. Az írásos emlékek szerint 1559-ben a falu földesurának, a veszprémi püspöknek volt itt paoltája, amely feltehetően azonos ezzel a rommal.

A Vértesszentkereszti bencés apátság romjait a Vértes erdejének sűrűje rejti a Gerencsérvártól 2 km-re északra, Pusztavám község közelében, Oroszlány közigazgatási területén. A Vértes „vadonában”, egy emelkedésen, hatalmas fák között bukkan elénk, mint egy látomás, a kolostor romja, amelyet Oroszlány vagy Pusztavám felől közelíthetünk meg. Vértesszentkereszt a Csák-nemzetség romokban álló vértesi monostora. A török felgyújtotta ugyan, de romjait tovább nem pusztította. A XVIII. század végén - az itt birtokos Esterházyak - az akkor divatos kertépítészeti alkotómódszer szerint - műromok építéséhez - tatai és csákvári parkjukba hurcolták pompásan faragott köveit, amelyek ma már jórészt a tatai múzeumba visszakerültek. A monostor ugyanannak a Csák-nemzetségnek az ősi központjában épült, amelynek kiemelkedő tagja () a kalocsai székesegyházat építette. Csák Miklós 1231-es végrendelete szerint ezt a birtokát magyar szokás szerint legkisebb fiára hagyja, mert az különleges hely (locus specialis), amelyet magyarul „udvarhelynek" neveztek. Ebben az időben a XIII. század elején meggazdagodó uralkodó réteg birtokainak központja már a művészeti tevékenység központjává is lett. Az ’’udvarhelyeken’’ koncentrálódik a nagybirtokok terményfeleslege, s ez lesz a művészeti tevékenység alapjává is. A XIII. század első évtizedeiben a főúri réteg már olyannyira meggazdagodott, hogy versenyre kelhetett művészi létesítmények terén is az egyházzal, sőt követni tudta a legelső feudális urat, a királyt is. A templomépítő alakja, ebből a szempontból jellemző. Első felesége francia, második pedig görög nő volt (aki feltehetőleg Annával, III. Béla feleségével, jött). Lehet, hogy ő az a titokzatos N. (Nicolaus), aki számára Anonymus Gestáját írta. Csák Miklós életének nagy részét délvidéki birtokain töltötte, de családi monostorát itt, az ősi birtokon építtette fel. Vértesszentkereszt templomának alaprajza jól levezethető a kalocsai székesegyházból, azzal a módosítással, hogy kápolnakoszorús szentélykörüljáró helyett az eldugott helyen épült, kis hívőszámhoz tervezett kolostornak csak egyszerű, lóhere alakú szentélyfejet készítettek, ami a keleti az ókeresztény építészetből éppen úgy átszármazhatott, mint a Rajna vidékiből (Köln). (A főszentély jobb és bal oldali félköreinek domborodásai a főaspissal hereleveles keresztet képeznek.) A keresztes hadjárattal szokták kapcsolatba hozni nyugati elterjedését, s nem csak a Keleten látott építészeti formaelemek, hanem a kereszt általános tisztelete miatt is. A monostor nevében viseli a keresztet, sőt szentélye alaprajzában (amely talán keletről származik), ez látható is. A keleti kapcsolatot az is támogatja, hogy a Csák-nemzetség több tagja részt vett II. Endre keresztes hadjáratában. A templomot nyolc kétsoros pillér, egy fő- és oldalhajóra osztotta : úgynevezett háromhajós, keresztházas, A templomhajókat fejlett rendszerű boltozat fedte, a hajókat elválasztó nyolcszögű pillérfőket pedig egyéni témájú farazott dísz borította. A nyolcszögű pillér hordta a keresztboltozatot, ami számos XIII. századi emlékünkön feltűnik. Ezek olyan fejlődési sorozatba állíthatók, amelyben a vértesszentkereszti pillért folyamatosan gazdagodó formában az aracsi, türjei, jáki emlékek követik. A pillérfejezetek faragványai egyedülállóak hazánkban. A román stílus beszélő oszlopfőinek kedvelt alakjai: az egymás szakállát tépő figurák, a bűnt jelképező állatot Bibliával és regulával fegyelmező szerzetes stb. nem Itáliából kerültek ide, valószerűbb, hogy francia földről, és kitűnő illusztrációi annak a művészeti iránynak, amelyet Szent Bernát olyannyira elítélt. A francia eredetet az ornamentális fejezetek is igazolják, amelyeknek bimbós, leveles dísze ugyanabból a körből származik, ahonnan Esztergom és Kalocsa, Aracs oszlopfői. Ez a körülmény döntő a templom korbéli meghatározásánál is. A ciszterciták által elítélt monstrumok állatharcok pedig a délről errefelé húzódó bogumil eretnekséggel függhetnek össze. Építésének ideje a 12. századra tehető. Az apátság romjai a román stílusú építészet egyik megmaradt legszebb magyarországi emléke. Különösen szépek a remek kőfaragásos oszlopfők, zárókövek, a szimbolikus állat- és emberfigurák, a növényi ornamentika.

A Vörös Sün Ház Budapest ma is álló és használt legrégebbi épülete. Napjainkra már nem eldönthető, hogy neve honnan származik: a ház megnevezése vagy a benne működő fogadó neve volt-e előbb. 1260 körül épített korai gótikus házak összeépítéséből alakult ki a mai épület, több középkori lakóházból a 18. században egyesítették. Az 1300-as években Konth Miklós nádor (a Pálffy grófi család ősapja) is a ház tulajdonosa volt. 1686-ban az épület előtt esett el Buda utolsó török kormányzója, Abdurrahmám Abdi Arnaut pasa. Sokáig ez volt a vár egyetlen vendégfogadója. 1764-ben az épület korábbi kertjében tánctermet építettek, majd Felix Berner osztrák színigazgató javaslatára színpadot is kialakítottak benne. Az 1760-as években ebben az épületben tartották Budán elsőként színházi előadást, majd ez az épület adott otthont a Verner színháznak. Ez a társulat volt az első magyar gyermekszínház. A társulatot alkotó 6-14 éves gyermekek nem csak az épület nagytermében játszottak, hanem sikeres vidéki turnékat is bonyolítottak. 1773-ban Nepauer Mátyás budai építőmester vásárolta meg az ingatlant. Azonnal kérelmet nyújtott be Albert főherceghez, hogy a kertjében 9 éve épített tánctermet nyilvános bálok céljaira használhassa. Aztán 1776-ban a budai városi tanács véleménye alapján kérelmét elutasította, mivel nem volt szükség több redutra. 1783-ban határozta el az uralkodó a kormányszékek Pozsonyból Budára telepítését. Mivel a Vár egyetlen fogadója – a Vörös Sün – ekkora forgalomhoz 7 szobájával kicsi volt és korszerűtlen, a magisztrátus felszólította a tulajdonost, Nepauer Mátyást az épület bővítésére, de az nem tudott, vagy nem akart a felszólításnak eleget tenni. Ekkor a fogadó működtetési jogát Heinrich Bulla bérelte tőle. Meyer Johann fogorvos 1789-ben meghirdeti Pestről Budára költözését a Vörös Sün fogadó 8. sz. szobájába, ahol jobb körülmények között fogadhatja pácienseit. 1798-ban ő és Karl testvére (szintén nagy gyakorlattal rendelkező fogász) ezen a címen rendel, vagyis a rendelőben így ketten dolgoznak. A vár első fogadója 1805-ig működött. 1820-ban helyezték el az épület homlokzatán a Vörös Sün domborművet, ami a A „ZUM ROTEN IGL” fogadó cégére volt. Később kabaré is működött az épületben. 1959-ben felújították az épületet.