A Bakony lábánál elterülő karsztos fennsík egyik sziklás dombját koronázza a kupolás tetejű kerek ösküi templom (rotunda), amelynek eredetétől régebben sok kalandos elméletet megfogalmaztak. Sokan azt gondolták, hogy eredetileg török mecset lett volna, vagy esetleg vártorony maradványa, sőt római eredetre is gyanakodtak. A helyreállításhoz kapcsolódó fölmérés során derült ki, hogy a templom hajója nem kör alakú, hanem ovális (átmérője csaknem 7 m), eredetileg kúp alakú lehetett a teteje. A szentélyének belső íve eredetileg patkó alakú volt, nem pedig nyújtott félköríves. Bejárata régebben is a jelenlegi helyén volt, de az ajtónyílás eredeti formája nem rekonstruálható. A déli oldalra nyílik két román stílusú résablak, nyugatra egy kis körablak. A szentélynek is hasonló ablakai lehettek. Öskü első említése egy 1082-re keltezett Szt. László korabeli oklevélben történik. Ebben az időben a Kerektemplom már működő egyházi épületként szerepel, de hogy mióta használták arról nem történik említés. A falu a török hódoltság idején elnéptelenedett, ekkoriban a Kerektemplom hosszú ideig romos állapotú volt. Újjáépítésére, Öskü XVIII. századi benépesedése után került sor. A betelepedő sváb majd a kurucok általi elűzésük után, szlovák telepesek többé-kevésbé az eredeti állapotába állíttatták vissza, de csúcsos teteje helyett, kupolás fedést kapott. Ekkor szentelték a Szent Kereszt Megtalálásának tiszteletére. Külseje valószínűleg lényegesen eltért a mai állapotától, sajnos nem tudjuk falain voltak-e román stílusra jellemző díszítések, de az szinte biztosra vehető, hogy a szentélyhez kapcsolódó kis sekrestye még nem létezett (talán XIX. századi). Teteje csúcsos lehetett, egy kis harangtoronnyal középen a mai kettős kereszt helyén. A község eredeti neve Őskő, valaha a Szalók nemzetség birtokában volt. A 15. század közepén az Újlakiak birtoka lett, akik várkastélyt is építettek a faluban. Az Árpád-kori körtemplomok egyikeként a 11. században épülhetett (az 1975/76-ban végzett műemléki helyreállítás is ezt bizonyította). Az Ujlakiak vára a domb alatti patak túlsó oldalán lévő magaslaton emelkedett. Székesfehérvár eleste (1543) után a falut elpusztították a törökök. Az új birtokos Zichyek az 1710-es évektől felvidéki szlovákokkal telepítették be a falut. A 18. század elején építették ki a jelenlegi tetőformát. 1725-ben katolikus templomként épült újjá. A gyarapodó lakosság számára kicsi lett a templom, s fölépítették a jelenlegi plébániatemplomot (1843-1847). Azóta a kerek templomot kápolnaként használják. 1909-ben középkori (15. századi eredetű) vaskulcsa a veszprémi múzeumba került.

A budaszentlőrinci pálos kolostor Budapest mai II. kerületében, a Szépjuhászné felett állt. A 13. – 14. században pálos szerzetesek telepedtek meg itt, a János-hegy és a Hárs-hegy hágójában, és kolostort létesítettek. A mai Budakeszi út 91–95. sz. teleknél Szent Lőrincnek szentelt kápolnát létesítettek, amelyről 1290-es forrás maradt fenn. A kápolnát egy remete gondjaira bízták. A helyet utóbb Budaszentlőrincnek nevezték. 1301 körül kezdték építeni Budaszentlőrincen a Szent Lőrincről elnevezett pálos kolostort, melyet a negyedik prior, Lőrinc, 1308-ban a rend főkolostorává tett, és fennállásáig e minőségében működött. A kolostorhoz fürdőházat is építettek. Károly Róbert király az első jelentős donátorok között volt, csakúgy, mint Henc fia János, aki a környékbeli erdőket a rendnek adományozta. 1381-től a kolostor búcsújáróhellyé vált, miután a rend bőkezű támogatója, Nagy Lajos király itáliai hadjárata nyomán ide hozatták Remete Szent Pál testét, amelyet Budaszentlőrincen temettek újra. Kevesek által ismert tény, hogy a király Remete Szent Pál oltalmába ajánlotta hazánkat, társ-védőszentként. A király adományai nyomán további jelentős építkezés kezdődött a területen, mely 1403-ban fejeződött be. A Magyar Pálos Rend tagja volt Bátori vagy Báthory László (kb. 1420–1484), a név helyesírása a történészek szerint bizonytalan. A szerzetes, hogy munkájának szentelhesse minden idejét, a perjel engedélyével felköltözött a zárda melletti hegyen található, rejtélyes és róla elnevezett Bátori-barlangba, ahol 1437–1457 között lakott, és lefordította a Szentírást. Egészsége megrendülte miatt azonban visszatért a kolostorba, ahol 27 évvel későbbi halála után a Szent István oltár előtti kriptában helyezték örök nyugalomra. A későbbiekben a földrajzi névként is használatos Budaszentlőrinc kifejezés lassan a feledés homályába merült, mivel az itteni fényes kolostor és templom, a mohácsi csata után a török pusztítás áldozata lett. A barátok könyvtáruk és ereklyéik egy részét magukhoz véve, elmenekültek, Budaszentlőrincet a török csapatok felgyújtották, és földig rombolták. Martalékuk lett minden kódex, eltűnt a magyar Biblia is. 1527-ben Remete Szent Pál ereklyéjét Trencsén várába vitték, ahol egy tűzvész során végképp eggyé vált a magyar földdel. A pálos kincstárt Felsőelefántra, majd a horvátországi Lepoglavára menekítették. A kolostornak ma már csak az alapfalai láthatók, a századok során a kövek nagy részét felhasználták a környékbeli házak építésekor (néhány faragott követ például ma is látni a Városkút forrásházába beépítve).

A gönci pálos kolostor romjai a Zempléni-hegységben, Gönc külterületén találhatóak, 320 méterrel a tengerszint felett. A rom megközelíthető Gönc városától a piros kereszt turistajelzésen (5 km), illetve Telkibányától a piros turistajelzésen (úgynevezett Rákóczi-út), Potácsháza érintésével (3 km). Innen tovább gyalogolva dél felé a piros jelzésen három kilométer megtétele után az Amadé-vár romjai találhatóak meg. A kolostort a 14. század végén kezdték építeni a pálosok. Hét oltárát 1420-ban szentelték fel. A reformáció korában kirabolták, és részben feldúlták. 1940-ben a rom további leromlását Göncről hozott kőművesekkel igyekeztek megállítani. A hajó ablakainak egy részét ekkor hozták – részben – rendbe. Régészeti feltárása 1985-ben indult meg, de ekkor csak egy kutatóárkot ástak, amit be is temettek. 2005. június 22-én a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei részletesebb feltárásba kezdtek. A kolostorbó alig látható valami, a templom falai kb. 6-7 méter magasan még állnak. Maga a templom egyhajós, három boltmezőre oszlik. Diadalíven át jutunk a nyolcszög három oldalával záródó szentélyébe. A templomon tanulmányozhatjuk a Gótikus építészetet, az épület szerkezetét, a csúcsíveket, a mennyezet valamikori súlyát levezető íveket és támpilléreket. A szentély és a hajó csuklópontjához csatlakozik északról a romjaiban ma is látható torony, valamint a templom külső falán látható, a kolostor folyosóját tartó gerendák fészke. A kolostor kőanyagának egy részét a lakosság elhordta építkezéshez. Hét oltárát 1420-ban szentelték fel. A reformáció korában kirabolták, és részben feldúlták. A régészeti feltárás - a falak melletti árkok visszatemetésének elmaradása - miatt a falak állaga rohamosan romlik. Kis kolostor lehetett, egy hajóval, szentéllyel, toronnyal. Ennek a háromnak főbb falai még ma is állnak. Főbejáratának faragott, csúcsíves ablakát a gönci Huszita-házban csodálhatjuk meg.

Megközelítése:
A gönci pálos kolostor romjai a Zempléni-hegységben, Gönc külterületén találhatóak, 320 méterrel a tengerszint felett. A rom megközelíthető Gönc városától a piros kereszt turistajelzésen (5 km), illetve Telkibányától a piros turistajelzésen (úgynevezett Rákóczi-út), Potácsháza érintésével (3 km).

A Bakony ősrengetegében, a „csend honában”, Vázsony várától nyugatra alapított pálos kolostort a legendás törökverő hadvezér, Kinizsi Pál, és apósa, a szintén híres hadvezér, Magyar Balázs valamikor 1480-1483 között.

A kolostor története
A mondai hagyomány szerint Kinizsi Pál egyik török rabjának váltságdíjából épült volna a kolostor. Az alapítók célja az volt, hogy ez legyen családi temetkezőhelyük. Az alapítók bőkezűségére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a hagyomány szerint 26 személy eltartására volt elégséges az alapítvány. Kinizsit valóban ide is temették (1494 végén). Sírját föltárták, sírköve a nagyvázsonyi vár kápolnájában látható. A kolostor templomát Szent Mihály tiszteletére szentelték föl. Az 1543-ban elnéptelenedett kolostor sorsát megpecsételte Veszprém várának török kézre kerülése (1552). Azért, hogy a törökök nehogy erődítménnyé alakítsák, s ezzel fenyegethessék a közeli vázsonyi végvárat, a többi környékbeli kolostorral együtt fölrobbantották. Köveit részben a vázsonyi vár 16-17. századi építkezéseihez, részben a 18. századi falu házainak építkezéseihez hordták el. A falutól viszonylag távol eső templom helyreállítását plébániatemplom céljára nem találták alkalmasnak, helyette a település központjában épült barokk plébániatemplom. A kolostor romjainak állagmegóvására, kisebb kiegészítésekre 1960-ban került sor. Azóta (noha közben csaknem fél évszázad telt el) nemigen törődtek vele, bár védett műemlék.

A templom építészete, öröksége
Temploma nagyméretű (31 m hosszú, szentélye 8, hajója 9,5 m széles), egyhajós, sokszögzáródású szentélyű. Egykor pompás gótikus hálóboltozat fedte. A szentély végfala teljes magasságban megmaradt. A templom hajójának alapfalai maradtak. A templom északi oldalához épült hozzá a kolostori négyszög, amelynek a templomhoz közeli falrészletei magasabban állnak. A kolostorhoz gazdasági épületek is tartoztak. Az egészet fal övezte, amelyet 1959-ben csak részben tártak föl az Éri István régész által vezetett ásatás során. A kolostorban művelt, buzgó szerzetesek éltek. Munkálkodásuk gyümölcsei közül máig fönnmaradt négy kézzel írott kódex. Az egyik a veszprémi apácák számára íródott, kettő Magyar Benigna, Kinizsi Pál felesége számára készült, a negyediket a szomszédos Csepely faluban élt Simon nevű kisnemes kapta (1518 körül). Az ásatás tanúsága szerint a kolostorban magas művészi szinten dolgozó könyvkötők is tevékenykedtek.

A Pilis belsejében megbújó Pilisszentléleket alig több mint háromszázan lakják. A központból északra vezető, kanyargós úton juthatunk föl, s egy domboldalban ott állnak előttünk a pálos kolostor 1985-1992 között feltárt romjai. A tájat minden irányból a Pilis erdővel borított hegyei uralják. A Csévi-szirtek alatt (Pilisszentlélek határában) a „hármas-barlangnál” telepedtek meg, majd néhány esztendővel később (1250 körül) inne nem messze alapították meg az első templomot és kolostort, a Szent Kereszt tiszteletére szentelve. A Pilis erdejében, királyaink egyik kedvelt vadászterületén, az Esztergom felé nyíló Benedek-völgyben állt egy királyi vadászház (palota). IV. László király Péter felhévízi remetének és társainak adományozta (1287), hogy ott kápolnát és kolostort építsenek maguknak. A közeli Szent Kereszt monostor perjelének, Benedeknek a feladata lett a rendház benépesítése, saját szerzetesei közül választott testvérekkel. I. Károly király is járt az új kolostorban (1323), majd fia, Nagy Lajos király itt töltötte 1378 nagyhetét, s ha már itt volt, megerősítette a korábbi királyi birtokadományokat, sőt még újabb birtokokkal is gyarapította azokat. A kolostor gyarapodása a 15. században is folytatódott, ám az 1526-os év hirtelen a véget jelentette: a mohácsi csata után a Dunakanyarig jutó portyázó török seregek áldozatául esett.

A kolostor feltárása és építészete

A 18-19. században a romos épületek falai még magasan álltak. Amikor az első ásatásokra sor került (1928-1933), már csak néhány falcsonk magasodott a föld fölé. Ekkor tisztázódott a főbb épültek elrendezése, az 1980/90 évek ásatásai során néhány fontosabb részlet tisztázódott, ám még további feltárásokra van szükség, hogy sikerüljön kiásni a nyugati kerítőfalat és egyéb, még a föld alatt rejtőző építményeket. Egyelőre nem sikerült megtalálni sem a 13. századi királyi vadászlak, sem a legkorábbi kolostor maradványait. A 14-15. század fordulóján épült ma látható épületek közül a legépebben megmaradt a kicsinynek számító templom. A szentélyben helyreállították a Szentlélek tiszteletére szentelt főoltárt. A templomhoz csatlakozó keleti épületszárny emeletes lehetett. Az ásatás során előkerültek a helyiségeket valaha fűtő kályhák csempemaradványai. Ezekből arra következtethetünk, hogy nagyon díszesek lehettek. A budai várban állott lovag alakos kályhák variánsait építették meg a szentkereszti kolostor számára. A keleti szárny két legnagyobb, középpilléres terme közül a kisebbik a káptalanterem, a nagyobbik a refektórium (ebédlő) lehetett. A káptalanteremből vezetett átjáró a nyugati épületszárny helyiségeibe. Északon L alakú épületszárny fogott közre egy kis belső udvart. Délén húzódtak a kerítőfal mentén a gazdasági épületek (műhelyek).

A kőkúti pálos kolostor egy középkori pálos kolostor romja, a mai Salföld falu határában, az Ábrahám-hegyen, a Balaton-felvidéken. A Balaton-felvidék hegycsoportjának nyugati záró tömbje az Örsi-hegy, ennek keleti oldalában, az erdős hegygerinc mögött, a Klastrom-völgy fölé emelkedő erdős dombocskán állanak a kolostor romjai, amelyek Salföld falu határában, déli irányban találhatók, Ábrahámhegytől légvonalban körülbelül 2,5 km-re. Az eredeti templom valószínűleg nem a pálos rend építészeti munkájának eredménye, hanem a szerzetesek egy már meglévő román kápolnát vettek birtokukba, amit később körülépítéssel saját igényeik szerint kibővítettek. Az újjáépített templom már a pálos rend sajátos építési stílusának jegyeit viseli: a templomépületet keletre tájolták, ehhez a kolostor északról csatlakozik. A templom egyhajós, 21,6 m hosszú, és 7,9 m széles volt, 1475 körül késő gótikus stílusban átépítették, ekkor került hozzá a még ma is látható, hosszú szentély. Feltehetőleg csúcsíves keresztboltozat borította. Nyolcszög alakú, a nagyvázsonyi temploméhoz hasonló hálóboltozatos mennyezetű szentélye a gótikára jellemzően a hajóval körülbelül azonos szélességű, poligonálisan záródik. A hajótól egy gótikus diadalív választja el. A salföldi pálos kolostort az Atyusz nemzetségből származó kőkúti Sal család alapította 1263 előtt, majd Szent Mária Magdolna tiszteletére szentelték fel. 1475-ben a kőkúti kolostor megújítása érdekében István bíboros búcsúengedélyt adott ki, a századfordulón pedig késő gótikus stílusban átépítették. 1487-ben a pálos rend prior-főgenerálisa a bakonyszentjakabi pálos kolostor tulajdonába engedett át egy, korábban a pálosok kezelésében lévő malmot, ahonnan a törökök hírére eltávoztak a szerzetesek. Annyi bizonyos, hogy Gyöngyösi Gergely pálos generális Inventáriumában (1520-as évek) már nem szerepelt a kőkúti monostor, vagyis ha lakták is még szerzetesek, azok nem pálosok lehettek. Az erősebb, jobban megépített templom jobban bírta a századok súlyát, míg a gyengébb anyagból készült kolostor gyorsabban pusztult, s ennek a (bizonyára) könnyebben megbontható köveit hordták el építkezésekhez, így a templom tetőtlenül is máig megmaradhatott. A megmaradt romok legnagyobb pusztulása a 1820-as évek során egy közeli juhakol építésekor következett be, ekkor a gyulakeszi Csigó család hordta el mind a templom, mind a kolostor köveit. Ez már a 20. század elején is romokban állt, ma erdészház van a helyén.

A romok jelenlegi állapota
A templom falai a boltozatig állnak, a szentélyben helyenként láthatók még a bordaindítások nyomai is. A gótikus ablakok közül egy mérműves ablak áll, ezen megmaradtak részletképzések, a másik ablakból már kitört a mérmű. A kolostorszárnyakból csak részletek maradtak fent, a falak körülbelül combmagasságig állnak.

A falu a Vasi-Hegyhát folytatásának tekinthető Kemeneshát (Cser) észak-nyugati szélén a Rába folyó jobb partján a Lánka-patak - jelenleg száraz meder - torkolatánál található. Helyzetét a XVI. század közepén megjelenő kezdetleges magyarországi térképek is feltűnően jó pontossággal mutatják. A falu 1926-ban került egyesítésre az akkorra már Pápoccal összeépült közel harmad lélekszámú Szentmiklósfával . A település műúton a Vas megyei Kenyeri vagy a Veszprém megyei Kemenesszentpéter felől közelíthető meg. Története: A település első írásos említése – Papuch néven – egy 1234. évi, a pannonhalmi (Szent Márton-i) apát és népei közötti rendre vonatkozó oklevélben található. A középkori falu dél-nyugati oldalán a falu előtt állt a Szent Miklós-templom a Zenthmiklos nevű birtokon - mely 1363-ban már a Papuch -i plébániához tartozóan említtetett – és Myklosfalua (a későbbi Szentmiklósfa). A falu közvetlenül a Rába partjára települt - a Rába egyik ága ekkor még a jelenlegi templom mögött a kertek alatt folyt - a falu közepének a most is álló XII. század végi kápolna (a mai Havas Boldogasszony-kápolna ). Az 1359-ben már létező Szűz Mária-templom a kápolna közelében attól nyugatra állt. Az ezt követően épített kolostor főépületének déli homlokfala ráépítésre került a kápolna északi és nyugati karéjaira. A perjelséget és a plébánia templomot Kálmán győri püspök utasítására 1363-ban fallal választották el. 1365-ben alapított prépostságát Krisztus szent testéről, másként a Szent Megváltóról ("Szent Szalvator templom") nevezett egyháza a tér keleti oldalán a jelenlegi templom helyén állt. A középkori falu közepén fürdő is volt, a falu jobbágytelkes részét "Houstat" -nak hívták. A Rábán ("Mezeuraba") – a malomhoz tartozó szigeten – hatkerekű malom működött, oklevélben említett egyik erdője az Asszonyerdő ("Ascunerdev" ). A település a középkorban mezővárosi rangra emelkedett.A csornai konvent egy adásvételt rögzítő 1476 évi irata Papocz-ot városként a Hostath-ot városrészként említi. A középkori Myklosfalua szintén malommal rendelkező hely volt , négykerekű malmát valószínűleg a bővizű Herpenye hajtotta. Magyarország első földtani térképén (1797) a - Sárvár után a Lánka patakot is felvevő - Herpenye / Herpenyő még Papócz-nál folyik be a Rábába.

Nevezetességei:

Havas Boldogasszony kápolna
Ágoston-rendi perjelség
Pápóci prépostság
Pápoci zsilip

A porta speciosa magyarul ékes kaput, gyönyörűséges kaput jelent. A középkorban Esztergomban és Pannonhalmán neveztek így kapukat. Magyarország egyik legjelentőseb szobrászati emléke az esztergomi porta speciosa, ami az 1010 körül épült Szent Adalbert Székesegyház nyugati díszkapuja volt. Maga a templom a török időkig állt, alapjai a mai Bazilika építéséig megmaradtak. Barkóczy érsek idejében a Várhegyen talajegyengetéseket végeztek, amitől az ott álló minaret összedőlt, összetörve ezzel a díszes főkaput. Így csak négy-öt töredéke maradt ránk. 2009 szeptemberében a vízivárosi Hévízi bástya régészeti feltárása során is előkerült egy fehérmárványból készült mondatszalagnak a töredéke a porta speciosából. Szerencsére a baleset előtt készült róla részletes leírás. Ma darabjai a királyi várban működő Vármúzeumban tekinthetőek meg. Mellette van kiállítva egy harmadméretben rekonstruált, 1930-as évekbeli maketten a kapu teljes alakja. A kaput valószínűleg nyugati mesterek faragták erős bizáncias pompával, vonalvezetéssel. Először az oszlopok, és a díszítő faragások, oszloptartó oroszlánok, sasok készültek el. Az eredeti terveket azonban III. Béla idejében (valószínűleg 1190 körül) módosították. Ekkor új, márványberakásos képekkel díszítették, az eredeti faragásokat is felhasználva. A kapu két oldalán egymás alatt szentek és próféták alakjai láthatóak, valamint megjelenik rajta a király, III. Béla és Jób érsek portréja is. A vörösmárványból készült timpanonon Szent István látható, amint Szűz Máriának ajánlja fel Magyarországot. A Madonnától balra Szent Adalbert alakja jelenik meg. A szemöldökfa alján két angyal fog közre egy kereket, valamint kivehető a vár és a székesegyház stilizált képe is. A kapu bélletét egymást váltó vörös- és fehérmárványból készült sorok díszítik. Fontossága abban rejlik, hogy ez az első ábrázolás, amin Szent István és Szűz Mária együtt szerepelnek, hitelesíti István király országfelajánlását. Ezen felül tanúja a korabeli politikai viszonyoknak is. Megfigyelhető, hogy kínosan ügyel az állami és egyházi motívumok, alakok egyensúlyára.

Fegyvernek s egyben Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legrégebbi műemléke a gótikus stílusban 1480 körül épült Pusztatorony, más néven Csonkatorony. Első leírását Ipolyi Arnold, a magyar műemlékkutatás egyik megalapozója hagyta ránk 1868-ból. A téglából és kőből faragott négyzetes alapú torony megmaradt kétharmad része mintegy 16 méterre magasodik ki a jelenlegi környezetéből, a valaha hozzá csatlakozó templom egyhajós, íves záródású, 24 méter hosszú és 12 méter széles építmény volt. A torony rézsút álló magas támpillérei közül csak a délnyugatit kellett 1961-ben faragott kövekkel kiegészíteni. 1872-ben rajz is készült a torony akkori állapotáról, amely szerint a torony alacsony, gúla alakú tetőzete zsindellyel volt fedve. Ekkor még láthatóak voltak a középkori templom alapfalai és a homlokzat elé ugró torony. Régészeti feltárását nem teszi lehetővé a körülötte elterülő temető. Fegyvernek területe már a bronzkorban is lakott volt, a régészeti ásatások során a szapárfalui részen és Szakáll-pusztán találtak erre utaló tárgyakat, a belterületen pedig vaskori és szarmata leletek kerültek elõ a föld mélyébõl. A nagyközség nevének eredete egészen az Árpád-korig nyúlik vissza. Az ősi település (mezőváros) a török idők alatt elnéptelenedett. A XVIII. században újra benépesült, majd 1846 körül indult meg mai arculatának kialakulása. A torony aljában az előcsarnok faragott kőkapuzata szemlélhető meg, az emeleten pedig a gótikus ablakok kőkeretei. A torony a megye egyik legrégebbi építészeti emléke.

A Püspökvár Győr történelmi belvárosában, a Káptalandomb legmagasabb pontján, a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál áll. A mindenkori győri püspök lakóhelye. A Püspökvár magja a négyemeletes lakótorony, amely két emelet magasságig hasáb alakú, robusztus építmény, felső része barokk. Délről gótikus kápolna épült hozzá, melynek a nyolcszög három oldalával záródó apszisa látható. Belépve a kapun dongaboltozatos kapualjba érünk, melynek mindkét oldalán 4-4 gótikus ülőfülke látható. Ez a földszinti rész a XIV. századból származik. A palota udvarára kilépve L alakú, kétemeletes, egyszerű homlokzatú épületet hagyunk magunk mögött. Az északi szárny alatt helyezkedik el a palota legősibb része. Ez a föld alatti építményrészlet az Omodé püspök által a tatárjárás után épített többemeletes lakótorony maradványa. A palota pincéjének előteréből léphetünk be a lakótorony szűk lépcsőházába, melyet 3 méter vastag fal belsejébe építettek bele bazalttufából. A keskeny lépcsőn haladva nemsokára egy kicsi helyiségbe, pihenőbe érkezünk. A helyiség kora gótikus keresztboltozatának faragott gyámkövei művészi ízlésről tanúskodnak. Még lejjebb haladva a lépcsőház aljába érünk, melynek parányi keresztboltozata alatt elfalazott kőkeretes bejárat van. A várat a 16. században bástyákkal vették körül, ekkor több méter magas földtöltést emeltek a fülesbástyákhoz, így került föld alá ez a bejárat is. Forduljunk vissza, és felfelé menet az őrségpihenőt elhagyva jobbra térjünk be a falon vágott nyíláson. Téglával körülfalazott, betemetett kutat találunk, mely a Püspökvár eddig ismert legrégibb kútja, valószínűleg a 16. században készült. Kifelé menet a pincetér nyugati felében kőből faragott gótikus ajtókeret látható, ez volt a lakótorony második emelete. Az udvari bejárat előteréből lépcsőfeljárat vezet a Püspökvár tornyába, melynek alsó része az előbb megtekintett lakótoronynál jóval később, a 16. században épült. A torony jelenlegi legfelső részét a 18. században építették rá. A toronyból pompás körkilátás nyílik elénk a tájra és a városra. A lakótoronyhoz délről csatlakozó püspöki palota egyszerű barokk épülettömbje belül igen értékes részleteket rejt magában. A főbejárat felett klasszicista oszlopokon nyugvó kocsialáhajtó van. A pompás barokk lépcsőház a 18. század második felében készült , amikor Hefele Menyhért tervei alapján az egész palotát átalakították. A téli lakosztályban értékes barokk bútorok vannak. A nyári lakosztály az északi szárnyban helyezkedik el, empire és biedermeier bútorzattal van berendezve. Intarziás aranyozott, gazdagon díszített berendezése megkapóan szép. A püspöki palota déli szárnya és a Káptalandomb 3. számú épület közt hosszú, keskeny udvar, a zwinger látható. A középkorban itt védőárok húzódott, mely a Püspökvárat elválasztotta a Káptalandomb többi részétől.

A rakacaszendi református templom a község déli részén egy kis emelkedőn áll. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1970 előtt kiadott műemlékjegyzékében még nem szerepelt; a tudósok csak 1962-ben figyeltek fel arra, hogy a 19. századi átépítések eredményeként előállt jellegtelen külső értékes, középkori maradványokat takar. A régészeti- és falkutatást (1970–1974-ben) Pálóczi-Horváth András régész és H. Vladár Ágnes építész vezette. A szentély freskóit Rády Ferenc tárta fel, és Pintér Attila restaurálta. Az értő helyreállítás eredményeként ma legszebb falusi templomaink közt, a műemlékvédő beavatkozás jó példájaként emlegetik. A 19. századig egyike volt hazánk rendkívül ritka ikertemplomainak: a 12. században emelt és Szűz Máriának szentelt kis téglatemplom déli oldalfalához a 13. században egy valamivel nagyobb, kőből falazott templomot építettek hozzá. A famennyezet 1657-ben készült, ez a második legrégibb ilyen jellegű munka Magyarországon (a szentsimoni templom mennyezete 1650-ben készült). 1821-ben (a bővítés után) kiegészítették. A 12. századi épületrészt 1820-ban elbontották; a 13. századi épületrészt íves toldalékkal kibővítették. Az ív fölé huszártornyot emeltek. Ugyanekkor új bejáratot törtek a szentély zárófalán, ám ezt valamikor később befalazták. 1966-ban egy villámcsapás súlyosan megrongálta, és a leomló faldarabokon középkori falképek töredékei tűntek fel. Ez után kezdték el tudományos igényű helyreállítását az 1970-es években. Eközben feltárták egyebek közt a 12. századi templom alapját, amit a helyszínen konzerváltak, így jól érzékelteti az épületegyüttes eredeti állapotát. A jelenlegi templom dongaboltozatos szentélye négyszögletes alaprajzú; egyenesen záródik. A záró falon és déli oldalán egy-egy keskeny, román stílusú ablak nyílik. A belső teret három, ezekhez hasonló, a déli falon elhelyezett ablak világítja meg. A szentélyt a templomhajótól diadalív választja el (ez a 13. században még nem volt; későbbi átépítés eredménye). A hajó 5 m széles és 10 m hosszú. A szentélyben és a diadalíven 14–15. századi falfestmények töredékei kerültek elő a meszelés és a vakolat alól: Északi falában megmaradt a kis templom déli fala kis ablakaival és utólag kibővített bejáratával. Lábazat hiányában kívül a vakolat körben felázott, főleg a keleti oldalon feketén penészes. Belül a felázás nem látszik. A régészek az északi faltól kezdve feltárták az elbontott, 12. századi templom alapját, és konzerválták a maradványokat, amelyekből képet alkothatunk az egykori épületegyüttesről. Az elbontott templom szentélye patkóíves volt (ez Magyarországon ritkaság), nyugati végében pedig karzat emelkedett.

Az 1698-ban épült egykori Szent Mihály kápolnának ma már csak az alapfalai láthatóak a főtéri romkertben. Hajóját a templom körüli temető 1400-as években épült csonttárolójára alapozták. 1796-ban bontották le, majd 1973-74-ben került napvilágra. A romkert mai formáját 1974-ben nyerte el Mayer Antal tervei alapján. A belvárosi Szent Miklós-templom mellett álló Romkertben az 1686-ban emelt Szent-Mihály-kápolna romjai találhatóak. A kápolna a templom egykori temetőjének csontházára épült. A következő században életveszélyessé vált, ezért bezárták, majd hamarosan, egy 1796-os nagy szélvészben egészen megrongálódott. Romjain és a megszüntetett temető helyén 1841-ben üzletsort építettek, amelyet 1973-ban bontottak le, és ezzel a Romkert elnyerte mai formáját. A templom és a kert szintje mutatja Kecskemét főterének XVIII. századi magasságát.