A falu központjában álló épület a Balaton-felvidékre jellemző hagyományos kőből épült nádfedeles tornácos épület. Belsejében a népi eszközöket, a XX. század elejének Balaton-felvidéki paraszti világát felidéző kiállítás látható. A házhoz tartózó borospincében a borászat és a szőlőművelés eszközei tekinthetők meg. Az udvarban nyaranta kézműves foglalkozásokat, hangversenyeket, főzőversenyeket tartanak.

A Pándi Tájház és Helytörténeti Egyesület az elmúlt néhány évben hihetetlen erőfeszítéssel és rengeteg önkéntes munkával mentette meg a pusztulástól a Fő út 37. szám alatti Tájházat.

Információ: pupu57@freemail.hu

Az 1863-ban épült Tájház és a kiállított anyag is a XIX. századi folyamszabályozások (1812-1835) eredményeként meggazdagodott sárközi emberek ízlésvilágát, lakáskultúráját mutatja be. A ház legértékesebb része az eredeti tárgyakkal berendezett első szoba és konyha. 2001-ben a megszűnt Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezettől a Tájházat az önkormányzat megvásárolta a mellette álló épülettel együtt. A tájház felújítása során az eredeti állapot helyreállítása volt a cél, a szomszéd házból gyöngyfűző műhely került kialakításra, állandó gyöngykiállítás nyílt. Lehetőség van iskolások számára kézműves foglalkozások szervezésére, a fogadóteremben pedig sárközi ételspecialitások illetve borok kóstolására. Az udvaron szabadtéri színpad kapott helyet, így különböző rendezvények helyszínéül szolgálhat az épületegyüttes és környezete.

A színes népviseletéről, hímzéseiről híres Sióagárd gyűjteménye egy XIX. századi parasztporta épületében látható. A tisztaszoba, a konyha, a lakószoba, a kamra, a kocsiszín és az istálló berendezésének korát egy 1895-ös évszámú virágozott sarokpad mutatja. A régi bútorfestő stílust a konyha falába beépített tékaajtó képviseli. A sióagárdi magyarok népi építészeti emléke az épület. Bútorzata nagyobbrészt az az anyag, amit a házzal együtt megvásároltak. Az összeállításból a falu gyönyörű szőttesei és gazdag viselete emelhető ki. A nádfedeles ház a XX. század első felében épült. Az épület beosztása semmit nem változott az idők folyamán, csak nyílászárókat cseréltek rajta, illetve a nádas tetőzetét javították meg. Látogatható: előzetes bejelentkezés alapján a megadott elérhetőségen

A gyógyvizéről híres hangulatos fürdőhelyen, Sóstófürdőn találjuk az 1979-ben megnyílt Múzeumfalut. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népi építészetének legszebb darabjait csodálhatjuk meg itt, s képet kapunk az egyes tájegységekről: Nyírség, Szatmár és Bereg, Rétköz, Nyíri Mezőség. Ezek közül legnagyobb a homokdombokkal tarkított Nyírség, melynek építkezése az alföldi típushoz köthető. A Múzeumfaluban betekinthetünk egy iskolába, szatócsboltba, kocsmába és tűzoltószertárba is. Nyaranta sokszínű program csalogatja a látogatókat. A kisdobroni templomban május végétől augusztus végéig hangversenyeket rendeznek, vasárnap délelőttönként pedig református istentiszteletet tartanak. A múzeum megközelíthető a nyíregyházi vasútállomástól induló, a városközponton is áthaladó 8-as jelű autóbusszal, vagy az ugyancsak a vasútállomásról induló, Balsa-Dombrád felé közlekedő keskeny nyomtávú kisvasúttal. Közúton a Nagyhalász felé vezető úton a városközponttól 4 km-re található Sóstófürdő.

E házat Walter Boldizsár és első felesége Angeli Mária építette 1896-ban. Falai 80 cm-es, vert falak, amelynek anyagát a telek mögötti magas part, a „Hofstella” adta. A kor szokásainak megfelelően konyha, lakószoba, tisztaszoba, kamra, nyitott gang elosztással. Az épület nyeregtetős, cseréppel fedett, az utcai tűzfala csipkézett. Két osztott ablak, és a gang díszes, faragott bejárati ajtaja képezte a sárgára meszelt utcafrontot.Az épület fűtését kemence szolgálta, a konyha épített főzőhelyét a XX. század közepén a sparherd váltotta fel. Az eredeti döngölt padlózat helyére is ebben az időben került kő és deszkapadló.Az udvarban a baromfi és jószágtartás elengedhetetlen épületei: ólak, góré, istálló, nyitott szín, és a gémeskút álltak.A Hofstella falába pincét vájtak, később nagy présházat építettek hozzá. Ez a bor tárolásán túl a zöldségek és a burgonya telelőhelyéül is szolgált.Változást e ház életébe is az 1947-es esztendő hozott. A kitelepítés. Építőinek és leszármazottaiknak mindent hátrahagyva kellett elmenekülniük. Menekülni soha el nem követett bűnökért.A bútorok, a használati tárgyak, az állatok, a hús a sózódézsában, de még a befőttek is a kamrában az új tulajdonos, a felvidéki naszvadról betelepített Mátyus Vince és családja birtokába kerültek. Császártöltés község Önkormányzata az ő leszármazottjuktól vásárolta meg az ingatlant 1996-ban, a Falumúzeum céljaira. Ez 2006-ban került felújításra, és berendezésre. Ugyanekkor alakítottunk ki egy emlékszobát is, amely a császártöltési svábok II. világháborús hőseinek, a „ málenkij robot ” áldozatainak, és a kitelepítés igazságtalanságának emlékezetét őrzi.

Az 1960-as évek elején indították útjára azt az országos felmérést, amelynek célja volt számba venni a népi építészet fennmaradt emlékeit. Somogy megye szakemberei is bekapcsolódtak a munkába, ami később nagymértékben hozzájárult egy regionális szabadtéri néprajzi gyűjtemény létrehozásának gondolatához. Az 1970-es évek elején került napirendre a Kaposvártól 9 km-re fekvő, Zselic központjaként is számon tartott Szenna község központjának rendezési terve. Az itt álló 1785-ben épített református templom, a lelkészlak és a hozzá tartozó több mint 1,5 hektáros terület lehetőséget kínált arra, hogy egy élő falu közepébe telepítsék át a megye különböző falvaiban fönnmaradt és a szakemberek által megmentésre javasolt talpas-favázas lakó- és gazdasági építményeket. Szennában is állt még néhány ilyen típusú ház, melyek egyike in situ védelmet kapott. A szennai szabadtéri néprajzi gyűjtemény telepítési tervét Knézy Judit néprajzkutató és Szabó Tünde építész készítette 1972-ben. Első ütemként a templom és a lelkészlak felújítása készült el, majd megkezdődött a felmért épületek áttelepítése a templom körül kialakított sugaras elrendezésű öt telekre. A kijelölt terület természeti adottsága arra is lehetőséget kínált, hogy a templomtól délre húzódó dombra három szőlőbeli építményt is áttelepítsenek. Kiemelt szempont volt, hogy a szétszedett és újból felállított épületek minél több eredeti elemet őrizzenek meg, és csak nagyon indokolt esetben egészítsék ki azokat. A Rippl-Rónai Múzeum keretében zajló kivitelezési munkákhoz olyan idősebb embereket fogadtak fel, akik értettek a hagyományos technikák alkalmazásához, az ácsmunkához, a falrakáshoz és a zsúpoláshoz. 1978-ban nyitották meg az első portát, majd évente mindig egy-egy épülettel, épületegyüttessel gyarapodott a gyűjtemény. 1988-ban rendezték be a szakemberek és adták át a nagyközönségnek az utolsóként áttelepített és felállított zselickisfaludi présházat, és ezzel elnyerte a gyűjtemény a tervben megálmodott képét. A Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény 1982-ben Európa Nostra Díjat kapott. 2000-ben a gyűjtemény délnyugati telekhatárán, téglalábazaton álló cserépfedésű gépszín épült, benne az aratáshoz használt mezőgazdasági gépek kiállítása látható. 2008 elején körvonalazódott az az igény, hogy a Falumúzeum egy református temetővel gazdagodjon. A temető sírjelei a szennai régi temető eredeti sírjeleiből, valamint Gönczi Ferenc egykori múzeumigazgató által gyűjtött fejfákról népművészek (Horváth-Béres János faszobrász és Gosztonyi Zoltán a népművészet mestere) által készített hiteles másolatokból kerültek bemutatásra. A temető hivatalos átadása 2008 októberében történt L. Szabó Tünde és Lőrincz Ferenc emléknapja alkalmából.