Hol?

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?

További keresési opciók

Hozzávalók: 25 dkg marhalábszár, 25 dkg sertéscomb, 25 dkg borjútarja, 20 dkg sertésszív, 20 dkg sertésmáj, szalonna, zöldpaprika, paradicsom, gomba, fokhagyma, ízlés szerint só, bors, kömény, babérlevél, pirosarany, mustár. Töltelék: egy kevés kapor, juhtúró, 2 tojás. * 
Az apróra vágott vöröshagymát a kisült szalonna zsírjában megpirítjuk, belerakjuk a csíkokra vágott marhahúst, megpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, majd egy kevés vízzel feloldjuk. Amikor félig megpuhul a marhahús, hozzáadjuk a csíkokra vágott sertéscombot, a borjútarját, illetve a sertésszívet. A sertésmájat később adjuk hozzá, mert hamar megpuhul. A cipók tetejét levágjuk, belsejét kiszedjük és összekeverjük a juhturóval, a két tojással és a kaporra. Ezekből az összetevőkből galuskákat sodrunk, amit belefőzünk a levesbe. A kivájt cipókban tálaljuk. 
Hozzávalók : 1 kg krumpli, liszt, só , hagyma, olaj
 * 
Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és fazékba tesszük. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Jó puhára főzzük, majd a vízben szétnyomjuk. Közben lisztet és sót keverünk hozzá. Így főzzük addig, amíg jó sűrű nem lesz. Kis ideig állni hagyjuk, majd egy tál szélén körben egy villával nagy galuskákat szaggatunk belőle. Amikor a tál szélén már meghűltek, belelökdössük a tálba és új adagot szaggatunk. Addig csináljuk, amíg a massza el nem fogy. Közben zsíron hagymát pirítunk és ráöntjük a galuskára. Így fogyasztjuk
Hozzávalók: 70 dkg liszt, 40 dkg darált háj, 2 evőkanál tejföl,, 1 egész tojás, 1 dl fehér bor,egy-egy  kávés kanál só és cukor, és annyi  szódavíz, hogy rugalmas, közepesen lágy tésztát kapjunk.
 * 
A hájat összegyúrjuk  40 dkg liszttel, a tejfölt, a tojást, a bort, a cukorral és a sóval kikavarjuk és hozzáadjuk a maradék lisztet és szódavízzel rugalmas tésztát dagasztunk. húsz percig nyújtjuk, csapkodjuk, majd húsz percig pihentetjük. Ezután szögletesre nyújtjuk és ráterítjük a hájat a felületére. A tésztát összehajtogatjuk három rétegben és ismét húsz percig dagasztjuk, csapkodjuk az asztalhoz. ezután ismét 20 percig pihentetjük és ezt még kétszer megismételjük utána kiadagolva lefagyasztható vagy megtöltve süthető. Én lekvárral, túróval töltve, vagy rétesnek szoktam sütni.

Hozzávalók:

1 marék szárított vargánya vagy 1,5 marék nyers vargánya, 1,5 bögre hajdinakása, 3 szál sárgarépa, 3 szál petrezselyem, diónyi zeller, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 zöldpaprika, 1 mokkáskanál pirospaprika, 1 babérlevél, 2-3 szem egész bors, 2-3 tárkonylevél vagy ½ mokkáskanál szárított tárkony, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 szál lestyánlevél vagy 1-2 szál zellerlevél, 1 evőkanál zsír, só.

Elkészítése:

A zsíron megpirítjuk a zöldségeket, hagymát, hozzáadjuk a pirospaprikát, fűszereket (szárított tárkony és ½ csokor petrizszöld kivételével), és felengedjük 1,5 liter vízzel. A megmosott, nyers vargányát beletesszük, a szárított vargányát kicsit leöblítjük, úgy tesszük a levesbe. 15 perc főzést követően hozzáadjuk az előzőleg megmosott és 3-4 órát áztatott hajdinát. 10-12 percig főzzük, és hozzáadjuk a tárkonyt, a ½ csokor apróra vágott petrizszöldet, és még 1-2 percig főzzük. A lestyánlevelet, zellerlevelet kivesszük.

Forrás: sokszinuvidek.hu

Hozzávalók:
1 kg halhoz (ponty, valamint apró halak: keszeg, törpeharcsa) 1 öklömnyi fej vöröshagyma, 2 halászlékocka, 1/2 tubus csemege piros arany, 1 zöldpaprika félbevágva, 1 paradicsom, négybe vágva, (télen akár 1 kanál natúr lecsó), 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál piros paprika, 1 db erős paprika egyben, só ízlés szerint, ¼ dl fehér száraz bor
 * 
Készítése:
Lehetőleg bográcsban, szabad tűzön főzzük. Ha tűzhelyen készül, akkor is egy nagyobb edényben, kb. 2 dl vízben előfőzzük a vörös és fokhagymát. További 8 dl vizet, a felszeletelt halat, zöldpaprikát, paradicsomot vagy (lecsót), a kevés meleg vízben elnyomkodott halászlékockát és a pirosaranyat hozzáadjuk és együtt főzni kezdjük.
Erős tűzön melegítjük, forráskor tesszük bele a piros paprikát (szépen a tetejére szórva - nem kell belekevergetni, hanem hagyni, hogy beleforrjon), a bort és a sót ízlés szerint.
A forrástól számítva még kb. 25 percig főzzük. Akkor jó, ha végig "lobog". Nem szabad lefedni!
Ha van halikránk vagy haltejünk, azt a főzés befejezése előtt 10 perccel tesszük a lébe.
25 percig  főzzük .
A halászlé próbája: Tartsd a gőze fölé a kezed, és ha utána ragad, biztosan jó halászlét főztél!
Az elkészült halászlét gyufatésztával fogyasztjuk.
Jó étvágyat hozzá! 
Hozzávalók (10 személyre): 1,2 kg sertésszelt, 70 dkg sertésapró, 30dkg zsír, 1 csomó kapor, 1 kg savanyúkáposzta, 1 savanyú káposztafej, 9 dl tejföl, 2 csomó tárkony. Töltelékhez: 15 dkg rizs, 15 dkg füstölt szalonna, 2 dkg zsír, 1 evőkanál liszt, 5 dkg só, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 3 tojás, 1 nagy késhegynyi őrölt bors, majoránna, gyömbér, szerecsendió.
 * 
A darált húsból, rizsből, tojásból, szétnyomott fokhagymából, sóból, borsból és a kis kockára vágott füstölt szalonnából tölteléket készítünk, amelyet szerecsendióval, gyömbérrel, majoránnával, pirított finomra vágott hagymával ízesítünk. A tölteléket a jól kiklopfolt szelethúsokba, majd káposztalevélbe töltjük. Tárkonyos, kapros savanyú káposztafőzelékben megfőzzük, tejföllel dúsítjuk, gyenge zsemleszínű mártással berántjuk, és tejföllel meglocsolva tálaljuk

Az Eszter Tanya ajánlásával

Hozzávalók:
főtt, áttört burgonya

liszt
magozott, felezett szilvák
porcukor
fahéj
zsemlemorzsa
kevés zsiradék

Elkészítés:
A burgonyát felkockázva sós vízben megfőzzük, majd áttörjük. Sózzuk, annyi liszttel összegyúrjuk, amennyit felvesz ahhoz, hogy nyújtható legyen, ne legyen ragacsos. Kinyújtjuk olyan vastagra, ahogy szeretjük a gombócot (vastag tésztával vagy vékonnyal), és kb. 10x10cm-es négyzeteket vágunk, majd mindegyik közepére rakunk fél kimagozott szilvát, cukrot és fahéjat ízlés szerint. A tészta 4 sarkát összefogva óvatosan gombóccá formáljuk, ügyelve, hogy ne szakadjon szét, és sehol ne legyen lyukas a gombóc! Forrásban levő sós vízbe dobva kifőzzük őket, majd kevés zsiradékon pirított zsemlemorzsába forgatjuk a kifőtt gombócokat.

Megjegyzés:
Ugyanebből a tésztából lehet köretként krumpligombócot, illetve túróval vagy lekvárral töltve derelyét is csinálni.

Forrás: www.mindmegette.hu

Hozzávalók: savanyú káposzta, birsalma, só, száraz furmint, szemes bors, apróra vágott vöröshagyma, friss szőlőszemek, napraforgóolaj, babérlevél

Elkészítés: Kevés olajban a hagymát és a vékonyan felszeletelt birsalmát világossárgára sütjük. Felöntjük borral, hozzáadjuk a babérlevelet, a borsot és felforraljuk. A megmosott savanyú káposztát beletesszük, kissé megsózzuk, és puhára főzzük. A főzés végén belekeverjük a szőlőszemeket.
Két marék lisztet, elmorzsolunk egy nagyobb diónyi zsiradékkal, megsózom, megcukrozom. Tejjel összegyúrjuk olyan állagúra, ami által könnyedén el lehet nyújtani  késfok vastagságúra. Tenyér nagyságú négyszögekre vagy háromszögekre vagdaljuk. Az elvagdalt tészták közepébe  ejtünk két-három kétujjnyi hosszúságú vágást. Forró olajban mindkét oldalát szép pirosra sütjük. Villával kiemeljük, lecsurgatjuk az olajat róla, és porcukorral meghintve, melegen fogyasztjuk.

A szihalmi Aktív Vendégház ajánlásával

Hozzávalók:

70 dkg marhahús
2 pár debreceni kolbász
20 dkg szárazbab
3 szál fehérrépa
5 szál sárgarépa
1 zeller
1 vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 dl tejföl
5 dkg liszt
fűszerpaprika, olaj, só, bors, babérlevél

Elkészítése:

A babot előző éjszaka beáztatjuk egy mély tálban annyi vízzel, hogy ellepje. A nagy kockákra feldarabolt marhahúst  a babbal együtt feltesszük főni, körülbelül két és fél liter csontlében. (víz+húsleves kocka) Hozzáadunk 3-4 levél babérlevelet. A megpucolt zöldségeket (sárgarépa, fehérrépa, zeller, vöröshagyma, fokhagyma) kis kockákra vágjuk, majd a leveshez adjuk, ezután jöhet a kolbász is.  Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, fűszerpaprikával. Lassú tűzön addig főzzük az egészet, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Ekkor paprikás, fokhagymás, vöröshagymás rántást készítünk, és azzal sűrítjük be a levesünket.
Aki erőse szereti, egy kis chilivel fűszerezheti, és ha még tartalmasabb levest szeretne enni, akkor csipetkét is tehet bele.

Forrás: Sokszínű Vidék

Hozzávalók: 0,5 kg kakashere, 1 kis-közepes kacsamáj, 15 dkg apróra vágott hagyma, 2 evőkanál őrölt pirospaprika, 1 kávéskanál csípős őrölt paprika, 2 dl étolaj, 2 kávéskanál őrölt bors, 1 kávéskanál gulyáskrém, só. Galuska: 0,5 kg liszt, 3 tojás, 2 dl tejföl, 1 kis csokor kapor, só, kevés víz. * 
A hagymát olajon megpároljuk, hozzáadjuk a paprikát, a fűszereket, 2 dl vizet, és ezt sűrű szafttá főzzük. Ezt követően hozzáadjuk a kakasherét, és a csíkokra vágott kacsamájat, majd 10-15 percig pároljuk, hogy ne főjön szét. Galuska: Az alapanyagokat a szokásos módon összedolgozzuk, és forró vízben kifőzzük. A tejfölt az apróra vágott kaporral összekeverjük, a galuskára öntjük, majd a pörkölttel tálaljuk.
 
Hozzávalók: 0,5 l aludttej, 25 dkg liszt, 3 tojássárgája, 1 teáskanál só, 1 dl étolaj. Ízesítés: 1 kg sült káposzta, étolaj, só, kevés fehérbors, 3 tojás, 2 dl tejföl. * 
A káposztát lereszeljük, besózzuk, 10 percig állni hagyjuk, majd alaposan kinyomkodjuk. 1,5 dl étolajban megsütjük, közben rátesszük a fehérborsot. Sütés után a színe aranysárga lesz. A tészta alapanyagait palacsinta tésztánál sűrűbbre keverjük. Olajozott tepsibe öntjük, majd meghintjük a tetejét az előre elkészített káposztával és étolajjal. A tejfölt kikeverjük a tojással és és ezzel is megöntözzük. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. 

Hozzávalók: 20 dkg írós vaj, 2 tojássárgája, 3 dkg élesztő, 50 dkg liszt, csipet só, 1 kávéskanál cukor, 1 dl tej, 1 csomó friss kapor, 5 dkg zsír, 1 dl tejföl.

A hozzávalókból keverjünk egy lágy tésztát, majd háromnegyed órai kelesztés után félujjnyi vastagra elnyújtjuk, zsíros–tejfölös–kapros–sós lével áthúzzuk, majd négyszög alakúra felvágjuk, kis cipókat formálunk belőlük. Zsíros tepsibe téve újra kelesztjük, és utána forró sütőben megsütjük. Borozgatáshoz kitűnő „korcsolya”.
Hozzávalók: 1,2 kg tisztított harcsa, 1,2 kg savanyú káposzta, 10 dkg vöröshagyma, 1 csomag kapor, 4 db babérlevél, 15 dkg só, 1 gramm bors, 8 dkg mangalica zsír, 3 dl tejföl, 6 dkg liszt. * 
A megolvasztott zsírban a finomra vágott vöröshagymát aranysárgára pirítjuk, hozzáadjuk a langyos vízben kiáztatott savanyú káposztát. Finomra vágott kaporral, őrölt borssal, babérlevéllel fűszerezzük és lassan víz aláöntésével fedő alatt puhulásig pároljuk. A tejföllel, liszttel és vízzel habarást készítünk, a káposztát ezzel besűrítjük és lassan kiforraljuk. A tetejére rátesszük az előre lesózott feldarabolt halszeleteket és fedő alatt 20-25 percig készre pároljuk. Tálaláskor alulra a káposztát, rá a halszeleteket tesszük. Tejföllel, kaporral díszítjük.
Hozzávalók: 4 tojás, 3 dl tejföl, só, 1 csapott evőkanál liszt, 1 késhegynyi őrölt bors, 2 dkg vaj. Leveshez: 30 dkg feles borsó, 1 fej vöröshagyma, 1 kis sárgarépa és petrezselyemgyökér, 2 dkg zsír, 1 evőkanál liszt, só.
 * 
Először is a vegyes zöldséggel, sóval megfőzzük a borsót, majd puha világos rántással berántjuk. Közben a megfőzött tojásokat meghámozzuk, félbevágjuk, a sárgáját kivesszük, összekeverjük a tejföllel, egy kevés liszttel, majd felöntjük a borsólevessel. Egy kevés vajat teszünk bele, sóval, borssal fűszerezzük, majd felforraljuk. Tálaláskor pirított zsemlekockákat és az összevágott kemény tojásfehérjét szórjuk a tetejére.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!