Hol?

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?

További keresési opciók


Mircz Nárcisz ajánlásával


Hozzávalók 2 személyre: 1 padlizsán (lehetőleg karcsút válasszunk) 8 dkg kecskesajt 20 dkg darált marhahús 2 gerezd fokhagyma 1 evőkanál olivaolaj só, bors 1 köteg zsálya * Elkészítés: A római tálat beáztatjuk. Eltávolítjuk a padlizsán szárát, majd hosszában kettévágjuk, egy kiskanállal kikaparjuk a közepét (kb. fél centis hús maradjon benne). A kivájt padlizsánhúst felkockázzuk, a kecskesajtot villával összenyomjuk. Egy tálban összekeverjük a padlizsánt, a kecskesajtot, és a darált húst. A masszához hozzáadjuk az összetört fokhagymagerezdeket, és ízlés szerint sót, borsot. A sóval vigyázzunk, mert a sajt önmagában is nagyon sós, a borsból viszont bátran használhatunk. Az apróra vágott zsályát is hozzáadjuk. A római tálat olívaolajjal vékonyan kikenjük, a húsos masszát a kivájt padlizsánokba töltjük. A megtöltött padlizsánokat a római tálba helyezzük. Az edényt befedjük, és a hideg sütőbe rakjuk. 200?C-on körülbelül 1 óra hosszat sütjük.


Dimák János ajánlásával


Hozzávalók: 1,3 kg füstölt csülök, 25 dkg beáztatott bab, 1,3 kg savanyú káposzta, 20 dkg bacon szalonna. Egy kávéskanálnyi őrölt feketebors, darált kömény, szerecsendió, őrölt babérlevél. Egy teáskanál aprított kakukkfű, fél evőkanálnyi őrölt paprika, 1 csokor csombor (borsikafű). A csülköt átmossuk, kuktába tesszük. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje, és háromnegyed óra alatt félkészre főzzük. A léből kivéve lehűtjük, majd kicsontozzuk, és kisebb darabokra vágjuk. Az előző este beáztatott babot leszűrjük, a káposztát enyhén átmossuk, és külön edényben, mindkettőt a csülök főzőlevével felöntve háromnegyed óráig főzzük. Egy vas lábos alját kibéleljük bacon szalonnával, ráterítjük a káposzta felét, beborítjuk csülök darabokkal. A babot egyenletesen elosztjuk rajta, majd a maradék káposzta következik. A főzésből megmaradt káposztalevet ráöntjük, és az egészet befedjük bacon szalonnával. Fűszerezzük őrölt borssal, köménnyel, szerecsendióval, őrölt babérlevéllel, kakukkfűvel, őrölt paprikával, és hogy könnyebben emészthető legyen, egy csokornyi csombort teszünk a tetejére. Lefedjük. Kemencében egy óra alatt megsül, de készíthetjük agyagedényben, sütőben is. Ekkor másfél-két óra alatt készül el.


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: 1 kg krumpli, 30 dkg darált sertéshús, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál őrölt feketebors, 1 teáskanál őrölt kömény, 2 teáskanál őrölt paprika, 2 teáskanál só, 1 fakanál sertészsír, 30 dkg füstölt szalonna, 10 dkg trappista sajt.
 * 
A krumplit meghámozzuk, átmossuk, félbevágjuk. Az aljából egy kis darabot levágunk, ez lesz a talpa, hogy meg tudjon állni a sütőben. Kiskanállal kivájjuk a közepét. A megtisztított fokhagymát a darált húsra zúzzuk, őrölt borssal, őrölt köménnyel, fűszerpaprikával, sóval ízesítjük, és alaposan összekeverjük. Ezzel a töltelékkel töltjük meg a krumplik üregeit, majd zsírral kikent tepsibe helyezzük, és mindegyiket beborítjuk egy vékony szelet füstölt szalonnával. Alufóliával letakarjuk, és kb. háromnegyed óráig sütjük. Ezután levesszük a fóliát, és átpirítjuk. A trappista sajtot lereszeljük, és még forrón, minden töltött krumpli tetejére kis halmokat rakunk belőle. Friss salátával, vagy bármilyen idényjellegű savanyúsággal nagyon finom.


A Melis farm ajánlásával


Hozzávalók: 20 dkg tehéntúró, 20 dkg vaj, 20 dkg liszt, só, 2 db tojássárgája, köménymag. * 

A túrót áttöröm, jól összegyúrom a liszttel, vajjal, sóval, kb. 1 cm vastagságúra kinyújtom. Majd megfelelő széles formára 6-8 cm hosszú rudacskákra vágom. Sütőlapra rakom és megkenem a tojássárgájával, megszórom a köménymaggal, és közepes hőfokú sütőben aranysárgára sütöm.


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: 6-7 db nagyobb krumpli, 15 evőkanál aludttej, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál sertészsír, só, 10 dkg liszt. A tészta tetejére és a tepsi kikenéséhez sertészsír, kevés liszt.
 * 
A krumplit megtisztítjuk, és lereszeljük. Az aludttej felét hozzákeverjük, nehogy a krumpli megbarnuljon. A vöröshagymát megtisztítjuk, és kockákra vágjuk. A sertészsírban üvegesre pároljuk, és a krumplira öntjük. Megsózzuk, majd a liszttel, és az aludttej másik felével összekeverjük. A sütő tepsit (vagy két normál tepsit) kizsírozunk, megszórjuk liszttel, beleöntjük a masszát. Tetejét olvasztott zsírral meglocsoljuk, és előmelegített sütőben sütjük.


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: két kg krumpli, só, 30 dkg rétesliszt, 30 dkg finomliszt, 20 dkg sertészsír, 30 dkg tehéntúró, 1 fej vöröshagyma, 1 teáskanál őrölt pirospaprika.
 * 
A krumplit megtisztítjuk, apró szeletekre vágjuk. Felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, megsózzuk, és puhára főzzük. Krumplinyomóval a főzőlében összetörjük úgy, hogy teljesen sima legyen. Ízlés szerint sózzuk, és folytonosan kevergetve, nehogy leégjen, eldolgozzuk benne a réteslisztet, és annyi finomlisztet, hogy jó kemény, „szuszogó” masszát kapjunk. A zsír felét megolvasztjuk. Egy tál alját meglocsoljuk vele, és erre szaggatjuk fakanálról, evőkanállal a buktákat. Közben ne sajnáljuk tőle az olvasztott zsírt. A tetejét túróval megszórjuk, és tálaljuk. Fogyaszthatjuk túró nélkül, pirított hagymával is. Ehhez 5-10 dkg sertészsíron megsütjük a kockákra vágott vöröshagymát, megszórjuk őrölt pirospaprikával, és ezt locsoljuk a kiszaggatott szuszogó tetejére.


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: (dupla adag) 2 kg liszt, 10 dkg élesztő, 3 dl enyhén cukros tej, 2 tojás, 2 csapott evőkanál só, 3 evőkanál sertészsír, 4 közepes nagyságú krumpli, 1 kg túró, 4 evőkanál tejföl, só, 2 csokor kapor. A dagasztáshoz langyos tej. A kenéshez 1 tojás, 1 evőkanál tejföl.
 * 
Az élesztőt elmorzsoljuk, ráöntjük a langyos, cukros tejet, és 5-10 dkg liszttel elkeverjük. Megvárjuk, míg megkel. A krumplit megtisztítjuk, kockákra vágjuk, és enyhén sós vízben megfőzzük. A lisztet dagasztótálba szitáljuk, közepébe mélyedést készítünk, ebbe öntjük a kovászt. Sózzuk, hozzáadjuk az áttört krumplit, kevés zsírt, a tojásokat, és annyi langyos tejjel dagasztjuk össze, hogy laza tésztát kapjunk. Alaposan kidolgozzuk, a vége felé egyre jobban felfele húzva, hogy több levegő kerüljön bele. Tetejét liszttel megszórjuk, ruhával letakarjuk, és kelni hagyjuk. A tészta harmadrészéből pogácsákat készítünk. Kiszakítunk belőle egy darabot, kétfelé választjuk, rúd alakúra formázzuk, kisebb darabokra vágjuk, és zsíros kézzel a széleket mindig alulra húzva pogácsákat formázunk belőle. Zsírozott tepsibe tesszük. A következő adag tésztát kinyújtjuk, olvasztott zsírral bőven átkenjük a tetejét, hogy foszlós legyen, téglalapokra vágjuk, és egyenként feltekerve tesszük a kikent tepsibe. A harmadik változathoz a túrót a tejföllel, sóval, és az apróra vágott kaporral összekeverjük. A tésztát kisodorjuk, téglalapokra vágjuk, és a töltelékből mindegyiken elegyengetünk egy keveset. Feltekerjük, és úgy helyezzük a zsírozott tepsibe, hogy a hajtások alulra kerüljenek. A tojást felverjük, kevés tejfölt keverünk hozzá, és ezzel átkenjük a dübbencsek tetejét. Sütőben, közepes tűznél fél óra alatt megsütjük


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: egy adag tészta (a gombóc leves tésztájából), liszt, a sütéshez étolaj, porcukor, őrölt fahéj.
 * 
A gombóc levesnél elkészített krumplis tészta harmadik cipóját használjuk fel a fánk elkészítéséhez. Ezt lisztezett deszkán átgyúrjuk, de ne lisztezzük túl, mert akkor megég a tészta a zsiradékban. Ujjnyi vastagra kisodorjuk, és téglalapokra vágjuk. Serpenyőben olajat hevítünk, és ebben mindkét oldalukon aranyló barnára sütjük a fánkokat. A zsírból kiszedve lecsepegtetjük, majd ízlés szerint megszórjuk cukorral, vagy fahéjas cukorral.


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: 4 közepes nagyságú burgonya, só, 10 dkg füstölt szalonna, 1 csokor petrezselyem zöldje, 1 nagyobb szál sárgarépa, 25 dkg liszt, 1 tojás, 1 teáskanál őrölt pirospaprika.
 * 
A krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk, enyhén sós vízben puhára főzzük. A főző lében hagyunk egy kevés burgonyát, felöntjük további másfél liter vízzel, beletesszük a megmosott petrezselymet, a kisebb kockákra vágott sárgarépát, és fedő alatt tovább főzzük. Amikor kész, kevés őrölt fűszerpaprikával ízesítjük. A puhára főtt krumpli nagyobb részét még forrón áttörjük. A szalonnát kisebb kockákra vágjuk, és pirosra sütjük. A tört burgonyára rászitáljuk a lisztet, enyhén megsózzuk, majd a kisült szalonnával és zsírjával leforrázzuk. Összedolgozzuk egy tojással. A masszából nagyobb gombócokat formálunk, és a levesben kb. 15 perc alatt kifőzzük. Tálalásnál a levest egy gombóccal fogyasztjuk, a megmaradt gombócokat savanyúsággal, vagy lecsóval második fogásként tehetjük az asztalra.


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: 50 dkg krumpli, só, 1 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 teáskanál porcukor, 20 dkg liszt, 1 tojás. A sütéshez étolaj, a tetejére vaníliás porcukor.
 * 
A krumplit megtisztítjuk, karikákra vágjuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. A tejet meglangyosítjuk, majd belemorzsoljuk az élesztőt. A megfőtt krumplit áttörjük, és langyosra hűtjük. Két teáskanál sót, kevés porcukrot teszünk hozzá. Beleszórjuk a lisztet, majd az élesztős tejjel, és egy tojással összedolgozzuk. 20-25 percig, letakarva, langyos helyen kelesztjük. A megdagadt tésztát lisztezett abroszon széthúzkodjuk, és pogácsányi darabokra szaggatjuk. Ezeket további 10 percig pihentetjük, és forró olajban, mindkét oldalukon aranyló barnára sütjük. Tálcára szedjük, és vaníliás porcukorral megszórjuk a tetejét.


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: 8 kg sertéshús nyesedék, 2 kg krumpli, 20 dkg só, 20 dkg őrölt, enyhén csípős pirospaprika, 2,5 dkg őrölt feketebors, 2 evőkanál darált fokhagyma.
 * 
A főtt krumplit és a húsokat ledaráljuk. Összedolgozzuk a fűszerekkel, és sertés vékonybélbe töltjük. Füstölve, vagy sütve is elkészíthetjük. Füstölés után hamarabb fogyasszuk, mint a hagyományos kolbászokat, mert a burgonya miatt rövidebb ideig eltartható.


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: 1 kg krumpli, só, 50 dkg liszt, 2 evőkanál sertészsír, 1 tojás, szilvalekvár, 20 dkg zsemlemorzsa, 15 dkg porcukor, 2 teáskanál fahéj.
 * 
A krumplit sós vízben, héjában megfőzzük. Kihűtjük, megtisztítjuk, és krumplinyomón gyúródeszkára nyomjuk. Rátesszük a lisztet, közepébe ütünk egy tojást, adunk hozzá egy evőkanál zsírt, és az egészet összegyúrjuk. Közepes állagú tésztát készítsünk, hogy könnyen sodorható legyen. Cipót formázunk belőle, amit kétfelé választunk. Az egyiket vékonyra kisodorjuk, derelyevágóval nagyobb négyzeteket alakítunk belőle, közepükbe egy-egy evőkanál szilvalekvárt halmozunk. Félbehajtjuk mindegyiket, gondosan lenyomkodjuk a széleit, nehogy kifolyjon a lekvár főzés közben. Közben sós vizet forralunk, ebbe tesszük a derelyéket. Amikor kifőttek, zsírban pirított zsemlemorzsában mindegyiket átforgatjuk. A megmaradt tésztát öt felé vágjuk, mindegyikből hosszú, ujjnyi vastag rudakat sodrunk. Centis darabokra felvágjuk, és egyenként megsodorjuk. A nudlit is forró, sós vízben főzzük ki, átrázogatjuk pirított zsemlemorzsában, és tálalásnál fahéjas porcukrot szórunk a tetejére


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: 1 kg burgonya, só, 3 tojás, másfél dl étolaj, 50 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő. A sütéshez 2 dl étolaj. A tálaláshoz porcukor, lekvár.
 * 
A krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk, enyhén sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, áttörjük, evőkanálnyi sóval ízesítjük. Beleütjük a tojásokat, másfél deci olajat, és összekeverjük. Rászórjuk a lisztet, a tetejére élesztőt morzsolunk, és kicsit állni hagyjuk. Amikor a krumpli már langyosra hűlt, alaposan összegyúrjuk, és 5-6 percig pihentetjük. Gyúrótáblán kb. fél cm vékonyra kisodorjuk, kockákra vágjuk, és előmelegített olajban mindkét oldalán pirosra sütjük. A zsiradékot hagyjuk lecsepegni róla. Fogyasztható önmagában sósan, de kínálhatjuk porcukorral, és lekvárral is.


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: 1 kg krumpli, 2 púpos evőkanál sertészsír, 2 teáskanál só, 5 dkg élesztő, 2 dl langyos tej, 1 csapott kanál porcukor, 3 tojás, 2 evőkanál tejföl, 60 dkg liszt.
 * 
A krumplit megtisztítjuk, kockákra vágjuk, sós vízben puhára főzzük, és áttörjük. Adunk hozzá 1 evőkanál sertészsírt, és 2 teáskanál sót. Az élesztőt a langyos, cukros tejben elmorzsoljuk, majd állni hagyjuk, amíg megkel. A tepsit kizsírozzuk. A krumplis masszában eldolgozunk még 1 egész tojást, és 2 evőkanál tejfölt. A megmaradt két tojást is felütjük, és villával habosra verjük, ezzel kenjük majd át a pogácsák tetejét, hogy szép aranysárgák legyenek. Amikor elkészült az élesztő, a krumplihoz adjuk, és a lisztet apránként adagolva összeállítjuk a tésztát. Fontos, hogy csak annyi lisztet használjunk fel, amennyit felvesz, hogy ne legyen kemény a pogácsánk. Az egészet lisztezett gyúródeszkára borítjuk, és ott összeállítjuk. Kisodorjuk, közben gazdagon megszórjuk liszttel a gyúródeszkát, és a tésztát is, hogy le ne ragadjon. Pogácsaszaggatóval díszítést nyomkodunk a tetejére, kiszaggatjuk, tetejét a felvert tojással bekenjük. Tepsibe tesszük, és forró sütőben megsütjük.


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: (3 cipónyi réteshez) 1,5 kg burgonya, 2 evőkanál kristálycukor, 1 liter tejföl, só, 1,5 kg liszt, 5 tojás, 1 teáskanál só, 1 csapott evőkanál ecet, 10 dkg sertészsír, 5 dkg porcukor.
 * 
A krumplit sós vízben, héjában megfőzzük. A lisztet gyúrótáblára tesszük, közepébe mélyedést alakítunk, ütünk bele egy tojást, teszünk hozzá csipetnyi sót, ecetet, és öt evőkanálnyi olvasztott zsírt. A tésztát apránként adagolt langyos vízzel összeállítjuk. A tábláról pogácsaszaggatóval összeszedjük a leragadt masszát, és alaposan kidagasztjuk. Munka közben jó magasra felhúzzuk, hogy minél több levegő menjen bele. Lisztezett kézzel 3 cipót alakítunk belőle. Tetejüket olvasztott zsírral átkenjük, hogy ne száradjon meg a rétes, és liszttel megszórt gyúrótáblára kb. fél órára félretesszük pihenni. Boríthatunk a cipókra felmelegített lábosokat, akkor előbb lehet nyújtani. A tepsiket kizsírozzuk. A megfőtt burgonyát meghámozzuk, és krumplinyomóval áttörjük. Hagyjuk kihűlni. Négy tojást villával felverünk, 2 púpos evőkanál cukrot teszünk hozzá, és 3 nagy kanál tejfölt. Összekeverjük annyi áttört krumplival, hogy ne legyen folyós a töltelék. Csipetnyi sót is elkeverünk benne. Egy nagyobb asztalt abrosszal leterítünk. Kicsit megszórjuk liszttel. Ezen húzzuk ki egyenként a rétestésztákat. A közepétől indulunk, hogy ne maradjon vastag, aztán lazán emelgetve egyre vékonyabbra nyújtjuk. Olvasztott zsírral megspricceljük a tetejét, hogy szép leveles legyen, és a széleit legombolyítjuk. Az egyik felét egyenletesen beszórjuk krumplis töltelékkel. Meglocsoljuk tejföllel és olvasztott zsírral, így jó puha lesz. Az egyik hosszanti szélét feldobjuk, és a terítő segítségével feltekerjük. Fedővel tepsi hosszúságú rudakat vágunk belőle, és kizsírozott sütőformába tesszük. Tetejét olvasztott zsírral és tejföllel átkenjük, és előmelegített sütőben sütjük. Tálalásnál, aki édesen szereti, megszórhatja porcukorral.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!