Hol?

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?

További keresési opciók


A Magyar Pékek Fejedelmi Rendje ajánlásával


A dübbencs, más néven kenyérlepény, dubbancs, dublitekercs, varjú, biblia, ördögbiblia a kenyértésztalepény kategóriájába tartozó sült tészta. Zsírral és hajtogatással leveles szerkezetűvé tett változatos ízesítésű, fűszerezésű, kalóriadús, kemencében sütött kenyértészta. A frissen bedagasztott kenyértésztából elvett tésztát fagyos sertészsírral begyúrták, kézzel ujjnyi vastagságúra széthúzták, vagy nyújtófával elnyújtották. Olvasztott zsírral lekenték, sóval illetve különböző fűszerekkel ízesítették, majd hajtogatták. Ezt a műveletet többször megismételték. Rövid ideig kelesztették. A dübbencs tésztát a kenyér mellé, a kemence szájába, a kemence lapjára vetették. A később már tepsiben sütötték meg.
Volt ahol a kézzel tépkedett kb. féltenyérnyi nagyságú darabokat, ellapították, zsírozták, s ebből raktak egymásra több darabot. Másutt parányi cipóra formálták a tésztadarabot, amelynek közepébe egy kis fagyos zsírt tettek. Töltött változatánál az elnyújtott tésztába zsírozás után juhtúrót tettek, majd tekercsbe sodorták. Ma a dübbencs tésztát közvetlenül állítják elő búza finomliszt, víz, zsír, só, élesztő felhasználásával. A feldolgozás ugyanúgy történik, mint régen, csak már a tűzhely tepsijében sütik.


A Fenyő tészta ajánlásával


Hozzávalók: 1 l tej 25 dkg tarhonya 3 db tojás 3 púpozott evőkanál cukor 1 csomag vaníliás cukor pici vaj kevés zsemlemorzsa Az öntethez: 2 evőkanál cukor 1 dl víz 50 dkg gyümölcs *
Elkészítés: A tejben puhára főzzük a tarhonyát. Amíg lehűl, addig a cukorral és a vaníliás cukorral kikeverjük a tojások sárgáit, majd összevegyítjük a tarhonyával, ezután pedig beleforgatjuk a kemény habbá felvert tojásfehérjével. E masszát kivajazott és zsemlemorzsával megszórt tepsibe vagy formákba öntjük, s 180 fokon 30-40 percig sütjük. Az öntethez a vízben feloldjuk a cukrot, és folyamatos keverés mellett felforraljuk, majd beledaraboljuk a gyümölcsöket, s kissé pépessé főzzük. Tálaláskor a gyümölcsöntettel meglocsolva kínáljuk a felfújtat.


A Cserényi Méhészet ajánlásával


Hozzávalók:
1 kanál méz, egy pohár joghurt, 200 ml tej, 100 g eperdzsem, 1 kk. vaníliáscukor 
 * 
Elkészítés:
A dzsemmet, joghurtot, hideg tejet összemixeljük s közben hozzáadjuk a mézes vaníliacukrot. Kompótos tálkába tálaljuk. Tipp: Dzsem helyett használhatunk friss epret. Viszont az édes íz miatt tegyünk bele több mézet, 3-4 evőkanállal. 


A Somogyfajszi ökogazdaság ajánlásával


Hozzávalók: 800 g birka lapocka, oldalas 100 g füstölt szalonna 500 g savanyú káposzta 100 g gersli 50 g vöröshagyma 50 g zsír 20 g fokhagyma 15 g fűszerpaprika csombor, kapor 2 dl tejföl. * Elkészítés: A bárány lapockát, oldalast, hogy ne legyen csontszilánkos, csontfűrésszel 3 x 3 cm-es darabokra vágjuk fel. A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, kevés zsírban üvegesre hevítjük. A finomra aprított vöröshagymát a szalonnazsírban aranysárgára pirítjuk. Fűszerpaprikával megszórva és kevés vízzel felengedve egy szalonnás pörköltalapot kapunk. Ízesítjük fokhagymával, és a kimosott apró savanyú káposzta felével kibéleljük a lábast, majd rátesszük a feldarabolt birkahúst. A húsdarabokat befedjük a maradék káposztával, és egy csokor csombort teszünk a tetejére, majd felengedjük csontlével, vízzel. Lassú tűzön szép egyenletesen főzzük. Ha a káposzta félpuha, megszórjuk gerslivel. Tálaláskor sűrű tejfellel meglocsolva, kaporral megszórva kínáljuk. Kukoricalepénnyel igen kedvelt.


Az Erdődi Biokert ajánlásával


Hozzávalók 4 személyre: - 50 dkg savanyú káposzta - 3 fej savanyúkáposzta-levél - 1 kg darált sertéshús - 60 dkg főtt, füstölt tarja - 20 dkg rizs - 1 vöröshagyma - étolaj - só - őrölt bors - pirospaprika - csombor - kapor * A hagymát megfonnyasztjuk egy kevés olajon, hozzáadjuk a megmosott rizst, és rövid ideig pirítjuk. Ezután hozzáöntjük a darált húshoz, sóval, borssal és kevés pirospaprikával fűszerezzük. Ezután a fejes káposztáról óvatosan lefejtjük a leveleket és elkészítjük a töltelékeket. A fazék alját kibéleljük a töltelékek készítése közben keletkezett káposztadarabkákkal. A vágott káposztát kettéosztjuk, felét az edény aljára tesszük. Elrendezzük rajta a töltelékeket, majd következhet a kisebb darabokra vágott füstölt hús vagy szalonna. Bőven megszórjuk vágott kaporral és csomborral, végül rátesszük a vágott káposzta másik felét. Felengedjük vízzel, és kb. 2 óra alatt készre főzzük.


Bözsi Mama ajánlásával


Hozzávalók 4 személyre: - olaj a sütéshez - 5 gerezd fokhagyma - 1 csipet szódabikarbóna - só - 3 dl tej - 2 tojás - 4 evőkanál finom liszt - 60 dkg zöldbab - 25 dkg bacon * A zöldbabot megmossuk, megtisztítjuk, de nem vágjuk össze. Enyhén sós, szódabikarbónás vízben leforrázzuk, azaz blansírozzuk. Ezután leszűrjük és hagyjuk kihűlni. A szalonnákat keresztben elvágjuk, majd minden szeletbe beletekerünk 4-5 szál zöldbabot. A lisztet a tojással, a tejjel, a finomra vágott fokhagymával és egy csipet sóval palacsintatészta állagúra kikeverjük. A tésztában megfürdetjük a szalonnás- zöldbabos csomagokat, majd bő, forró olajban kisütjük.


A Rendek tanya ajánlásával


Hozzávalók: 1 kg liszt, 8 dkg zsír, vagy margarin, 5 dkg élesztő, 3 evőkanál kristálycukor, 1 tojás, 1 evőkanál só, 2 közepes nagyságú burgonya, 5-6 deci tej, szilvalekvár, mák, porcukor.
 * 
A burgonyát megtisztítjuk, puhára főzzük, és áttörjük. két dl langyos, cukros tejbe beleszórunk egy kevés lisztet, és felfuttatjuk benne az élesztőt. A zsírt, vagy margarint felolvasztjuk. A lisztbe beletesszük a meghűlt burgonyát, a sót, a kristálycukrot, az olvasztott zsiradékot, a tojást, a felfutott élesztős tejet, és a maradék langyos tejjel jól összedolgozzuk. Amikor már sima a tészta, és a táltól is elválik, akkor konyharuhával letakarjuk, és meleg helyen egy fél órát kelesztjük. Lisztezett gyúródeszkára borítjuk, a tetejét is megszórjuk egy kevés liszttel, és ujjnyi vastagra kisodorjuk. Csapott evőkanálnyi szilvalekvárt halmozunk az egyik sarkába, ráhajtjuk a tésztát, és kisebb bögre lisztezett szájával (vagy pogácsaszaggatóval) gombócot szúrunk ki a tésztából úgy, hogy a szilvalekvár halom a tészta közepére essen. Az így kialakított frentőket kikent tepsibe helyezzük, abban is pihentetjük egy kicsit, és előmelegített sütőben kisütjük. Közben vizet forralunk. A szép aranysárgára sült süteményeket szűrőkanálba szedjük, és 3-4 merőkanálnyi vízzel a lábos fölött leforrázzuk. Ezután rögtön cukros darált mákba forgatjuk. Készíthetjük diósan is.


A Melis farm ajánlásával


Hozzávalók: 20 dkg tehéntúró, 20 dkg liszt, 20 dkg vaj, só, 1 kanál fűszerpaprika, 2 tojás sárgája, köménymag. * 

A lisztet, vajat, áttört tehéntúrót jól összegyúrom, hozzáadom a pirospaprikát és ízlés szerinti sót, majd kb. 1 cm vastagra kinyújtom. Megkenem a tetejét tojássárgájával, kiszaggatom közepes pogácsaszaggatóval, majd olajjal megkent és lisztezett sütőlemezre rakosgatom őket. A tetejét megszórom köménymaggal. Közepes hőfokú sütőben arany barnára sütöm.


A Bari Bio Mangalica Gazdaság ajánlásával


Hozzávalók: 1db mellső füstölt csülök, 50g szárított erdei gomba vagy 200g friss gomba, 50 g vöröshagyma, 0,5dl olaj, 50g liszt, 10g pirospaprika, 500g savanyú káposzta, 3dl tejföl. *
Egy kicsi mellső füstölt csülköt egy éjszakára hideg vízben áztatjuk, majd másnap friss vízbe téve puhára főzzük. Utána kicsontozzuk, és kis kockákra vágjuk. A szárított erdei gombát vízben megáztatjuk, de készíthetjük friss gombával is. Az apróra vágott vöröshagymát olajon megfonnyasztjuk, liszttel meghintve, barna rántást készítünk belőle, majd pirospaprikával meghintjük és csülöklével felengedjük. Hozzáadjuk a savanyított káposztát, és annyi káposztalével engedjük fel, hogy másfél liter legyen. A húst és az áztatóléből kinyomkodott gombát belekeverjük, és addig főzzük, amíg a káposzta puha nem lesz. Gazdagon megtejfölözve tálaljuk.


A Bokri juhsajt ajánlásával


Hozzávalók: 6-8 szelet karaj 20 dkg juhtúró 1 konzerv szeletelt gomba só bors kakukkfű oregánó * Elkészítés: A húsokat kiklopfolom, sózom, borsozom. Közepükre diónyi túrót és annyi gombát halmozok, hogy még félbe tudjam hajtani a hússzeletet. Ezután hústűvel átszúrom, és tepsiben egymás mellé rakom a kis csomagokat, meghintem kakukkfűvel, oregánóval. Alá kevés olajat öntök, alufóliával letakarva sütőbe rakom. Kb. 200 fokon 30 percig sütöm, majd leveszem a fóliát, és további 10-15 percig pirítom. Sült burgonyával, burgonyapürével, rizskörettel egyaránt finom.


A Fenyő tészta ajánlásával


Hozzávalók: 25 dkg tarhonya, 20 dkg fott füstölt sonka, 25 dkg kifejtett zöldborsó, 1/2 doboz konzerv csemegekukorica, 1 fej vöröshagyma, 3 evokanál olaj, 1 teáskanál piros fuszerpaprika, 1 tyúkhúsleveskocka, 1/2 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint *
Elkészítés: A hagymát megtisztítjuk, majd négybe vágjuk. A felforrósított olajon addig pirítjuk a tarhonyát, amíg világosbarna nem lesz. Akkor a tuzrol félrehúzzuk, és belekeverjük a pirospaprikát, majd azonnal annyi vizet öntünk rá, hogy az a tarhonyát két ujjnyival lepje el. Beletesszük a húsleveskockát, meghintjük a törött borssal, és kevés sóval fuszerezzük. A tuzre visszatéve 25 percig forraljuk kis lángon. Közben a sonkát nagy lyukú darálón ledaráljuk, vagy nagyon apróra összevágjuk. Ha a párolási ido letelt, a tarhonyára öntjük a sonkakockákat, a zöldborsót és a kukoricát (utóbbit levével együtt). Jól összekeverjük, és még egyszer felforralva, befedve fozzük 5 percig. Ezután ugyancsak befedve hagyjuk állni további 15 percig, addigra az összes levét beszívja. Tálalás elott felkeverjük, és salátával kínáljuk.,


A Ferencz Porta ajánlásával


Hozzávalók: 1 nagyobb nyúlgerinc (kb. 80 dkg) 1 nagy fej vöröshagyma 5 dkg zeller 20 dkg paradicsom só bors fél citrom 15 dkg gyöngyhagyma konzerv 2 erőleveskocka vagy csontlé kevés liszt burgonya *
Elkészítés: A félkarikára vágott vöröshagymát és a vékonyra felszeletelt zellert kevés olajon megpároljuk, s ehhez hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot. Rövid ideig pároljuk, majd a leveskockából készített lével felengedjük, és sóval, borssal, a citrom reszelt héjával ízesítjük. Ebbe az alapba belerakjuk a 3-4 ujjnyi széles szeletekre darabolt nyúlgerincet, és puhára főzzük. Ha kész, a húsokat kivesszük, és az alapot habarással besűrítjük, kiforraljuk, majd átszűrjük. E szószt a levéből kiszedett gyöngyhagymával egy percre összeforraljuk. A húsokat tálra rakjuk, ráöntjük a szószt, mellé sós vízben főtt, hosszantira vágott burgonyát adunk.


Dimák János ajánlásával


Hozzávalók: 4-5 fej hagyma 80 dkg konzerv vörösbab 3-4 nagy paradicsom (vagy 2-3 kanál konzerv paradicsompüré) 1 teáskanál őrölt paprika 1 kiskanál fokhagymakrém vagy 2-3 gerezd zúzott fokhagyma csipet majoránna oregánó, só, bors, tárkony, bazsalikom - ízlés szerint olaj * Elkészítés: Egy nagy serpenyőbe olajat teszünk, majd a felvágott (nem kockázott) hagymát üvegesre sütjük. Majd hozzáadjuk a konzerv babot levestől, és hagyjuk pár percig főni. Ezután jön az őrölt paprika, majd a paradicsompüré konzerv.(Ha friss paradicsomból csináljuk, akkor a bab előtt kell megsütni a paradicsomot, a hagymával együtt.)Pár perc főzés után fűszerezzük, és a legvégén hozzáadjuk a fokhagymát.


A Somogyfajszi ökogazdaság ajánlásával


Hozzávalók: 25 dkg bárányhús, 1 1/2 tk. méz, 1 gerezd fokhagyma, 1 1/2 tk. almaborecet, 1 tk. rozmaring és kakukkfű keverék, 16 db mogyoróhagyma, 4 tk. olaj, 4 tk. szójaszósz, 8 db hideg vízbe mártott fanyárs * Elkészítés: A bárányhúst kockára vágjuk. A fokhagymát felaprítjuk. A rozmaringot és a kakukkfűkeveréket, a fokhagymát, az olajat, a szójaszószt, a mézet, az almaborecet és fél tk. sót összekeverjük. A húsdarabokat egy kisebb nejlon zacskóba rakjuk, ráöntjük a szószt, és lezárva legalább 2 órára hűvös helyre tesszük. A húst kivesszük a szószból, és a mogyoróhagymával felváltva a nyársakra tűzzük. A nyársakat szabadtéri grillen vagy a sütőben grill programon megsütjük.


A Bokri juhsajt ajánlásával


Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg spagetti 10 dkg juhtúró 5 dkg trappista sajt 3 szál újhagyma * Elkészítés: A spagettit sós vízben kifőzöm, durvára hagyva, nem puhára. Leszűröm, összekeverem a juhtúróval, és megszórom a reszelt trappistával, a tetejére pedig a szárával együtt összevágott hagymát teszek.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!