Aktív turizmus
A rakacaszendi református templom a község déli részén egy kis emelkedőn áll. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1970 előtt kiadott műemlékjegyzékében még nem szerepelt; a tudósok csak 1962-ben figyeltek fel arra, hogy a 19. századi átépítések eredményeként előállt jellegtelen külső értékes, középkori maradványokat takar. A régészeti- és falkutatást (1970–1974-ben) Pálóczi-Horváth András régész és H. Vladár Ágnes építész vezette. A szentély freskóit Rády Ferenc tárta fel, és Pintér Attila restaurálta. Az értő helyreállítás eredményeként ma legszebb falusi templomaink közt, a műemlékvédő beavatkozás jó példájaként emlegetik. A 19. századig egyike volt hazánk rendkívül ritka ikertemplomainak: a 12. században emelt és Szűz Máriának szentelt kis téglatemplom déli oldalfalához a 13. században egy valamivel nagyobb, kőből falazott templomot építettek hozzá. A famennyezet 1657-ben készült, ez a második legrégibb ilyen jellegű munka Magyarországon (a szentsimoni templom mennyezete 1650-ben készült). 1821-ben (a bővítés után) kiegészítették. A 12. századi épületrészt 1820-ban elbontották; a 13. századi épületrészt íves toldalékkal kibővítették. Az ív fölé huszártornyot emeltek. Ugyanekkor új bejáratot törtek a szentély zárófalán, ám ezt valamikor később befalazták. 1966-ban egy villámcsapás súlyosan megrongálta, és a leomló faldarabokon középkori falképek töredékei tűntek fel. Ez után kezdték el tudományos igényű helyreállítását az 1970-es években. Eközben feltárták egyebek közt a 12. századi templom alapját, amit a helyszínen konzerváltak, így jól érzékelteti az épületegyüttes eredeti állapotát. A jelenlegi templom dongaboltozatos szentélye négyszögletes alaprajzú; egyenesen záródik. A záró falon és déli oldalán egy-egy keskeny, román stílusú ablak nyílik. A belső teret három, ezekhez hasonló, a déli falon elhelyezett ablak világítja meg. A szentélyt a templomhajótól diadalív választja el (ez a 13. században még nem volt; későbbi átépítés eredménye). A hajó 5 m széles és 10 m hosszú. A szentélyben és a diadalíven 14–15. századi falfestmények töredékei kerültek elő a meszelés és a vakolat alól: Északi falában megmaradt a kis templom déli fala kis ablakaival és utólag kibővített bejáratával. Lábazat hiányában kívül a vakolat körben felázott, főleg a keleti oldalon feketén penészes. Belül a felázás nem látszik. A régészek az északi faltól kezdve feltárták az elbontott, 12. századi templom alapját, és konzerválták a maradványokat, amelyekből képet alkothatunk az egykori épületegyüttesről. Az elbontott templom szentélye patkóíves volt (ez Magyarországon ritkaság), nyugati végében pedig karzat emelkedett.
Természeti értékek | Ökoturizmus
Kulturális örökség
Nagyboldogasszony napján születtem 1978-ban, Miskolcon. Talán legrégebbi emlékfoszlányom még csecsszopó koromból való: a teraszon valami babakocsiban fekhettem, mikor egészen közel egy cinke a korlátra repült, s ott illegett egy darabig. Maga az emlék a csoda, a szent áhitat, amit e kicsike lény láttán átéltem. Azt hiszem ez az érzés: a természet csodálatában lelt átszellemült öröm azóta is meghatározója életemnek.
Munkáim nem csupán használati tárgyak, s létrekeltésük nem múltsirató emlékezés; - aki a múltat elsiratja, a jövendőt is eltemeti! A kezem közül kikerülő termékek az örökkévaló élet üzenetei. A művészet nem más, mint az embernek az a tevékenysége, amellyel tudatosítja önmaga más élőlényekkel, természeti létezőkkel való egylényegűségét, melynek során felismeri, hogy minden egyes teremtmény a nagy Egynek, Istennek végtelenül kicsiny, ugyanakkor nélkülözhetetlen része. Magyarán: csakis a művészet által vagyunk képesek Istennel együtt teremteni a világot! Az a népesség, amelyik ezt elfelejti, elveszti létjogosultságát: az örökkön változó élet átlép sárba hullt fejei felett.
Hivatásom: újra megtalálni az ember természettel való teljes összhangját. Én nem hagyomány-ápolásra törekszem. A népi műveltség számomra nem a korhadozó múlt emléke, hanem a megszülető jövő igérete: a legbiztosabb eszköz fajunk túléléséhez. Csak akkor maradhatunk fenn, ha megtaláljuk önmagunkat őseink kultúrájában, ha mindennapi életünket őseink mindennapjai szerint éljük: az örök mértékhez igazodunk a változó világban.
A természetes emberi lét minden dolga foglalkoztat: a gyógynövények, a zöldségtermesztés, a földművelés minden apró fogása, a gyümölcsfák szaporítása, ápolása, az aprójószág stb. Kenyerünket magam sütöm, magam készítette kovászból. Úgy érzem, a kisgyerek kibontakozó értelmének szerteágazó szálai lassan eggyé fonódnak, egy erős kötelékké, amely Földanyához láncol. Hiszem, hogy e kötélfonat tápláló köldökvezetéke lesz a majdan megszülető új emberiség magzatának.