message

Üzenetküldés


A Zalaszántói sztúpa Európa legnagyobb, Kelet-Európa első buddhista szentélye (sztúpája). A szentély a Zalaszántó mellett található Kovácsi-hegyen, egy erdei tisztás közepén épült fel 1992-ben. Benne Buddha földi maradványának néhány darabját örzik, díszes tartóban lévő apró csontszilánkokat. A hófehér építmény 30 m magas és 24 m széles. A vallást itt nem gyakorolják és a szentély belsejébe sem lehet bejutni, zárt építmény, két szerzetes vigyázza. A sztúpa délkelet felé néz, amely részét a hegynek az Emberi Jogok Parkjának nevezik. Bop Jon (eredeti nevén Jin Soo Lee) dél-koreai buddhista szerzetes 1990-ben elhatározta, hogy egy rendszerváltó országban felépít egy Buddha-szentélyt, amely majd a békét, boldogságot, megvilágosodottságot képviseli. Olyan helyszínt keresett, ahol a helyi lakosság is elfogadja majd egy ázsiai vallás szent helyét. Ezt végül Zalaszántón találta meg, ahol a polgármester javaslatára a Kovácsi-hegyen levő Világosvár nevű helyet választotta. Köszönhetően a dél-koreai, magyar és osztrák adományoknak, az építmény 1992. márciusa és szeptembere között, mintegy 40 millió forintból épült fel. A sztúpa építése során növényi magvakat, vallási dokumentumokat, tibeti könyveket helyeztek az építmény betonjába. 1992. szeptember 28-án helyezték el a sztúpa kupolája fölött kialakított üregben a vallásalapító Buddha földi maradványának néhány darabját, díszes tartóban lévő apró csontszilánkokat. Ezeket a csontokat Tibet kínai megszállása idején menekítették Indiába, a dalai láma száműzetésének helyére, ahonnan Svájcba kerültek egy buddhista iskolába. Az ereklye elhelyezésével vált a zalaszántói sztúpa szent zarándokhellyé. Európában ma csupán ez a szentély tartalmaz eredeti Buddha-ereklyét. Az ügyes diplomáciának köszönhetően a sztúpát 1993. június 17-én személyesen a 14. dalai láma, Tenzin Gjaco avatta fel. A Sztúpa szent épületébe ereklyék és felszentelt tárgyak nyertek elhelyezést - közelében békességet és nyugalmat talál minden zarándok. A sztúpa megalkotásának módját maga Buddha határozta meg 2500 évvel ezelőtt. A világban működő külső és belső romboló erők ellensúlyozására épül. Külső, lépcsős formája a spirituális fejlődés, megvilágosulás felé vezető fokozatos útját jeleníti meg. Belsejében megvilágosult lényektől származó szent relikviák, szimbólumok és írások találhatók. Látogatásának módja: A sztúpát jobb kezünk irányába kell háromszor körbejárni. Ezalatt jókívánságokat, jó szándékokat fogalmazunk meg, hagyományos gyakorlat a felajánlástétel: gyertya, füstölő gyújtása, pénzadomány. Az imazászlókon békét, jólétet és teljes boldogságot kívánó imák állnak tibeti nyelven. A sztupát hitre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki meglátogathatja, betartva azokat az elemi viselkedési szabályokat, amelyeket a megszentelt helyeken egyébként is szokás (pl. cigarettázni nem szabad). hhh


Bővebb információ:

Takács Éva, Zalaszántói Önkormányzat

30/986-3645, 30/463-6829

http://www.zalaszanto.hu

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Egregyi templom   |  
és között

Hévíz városának egyik külvárosa az egykori Egregy község Árpád-kori templomáról nevezetes. Az Árpád-kori templom a belvárostól északra, mintegy félórányi sétaútnyi távolságra áll a dombtetőn az egykori Egregy település temetőjében. Szép diadalívén fonatos festés figyelhető meg. Nyugati tornya kőgúlasisakos. Pontos építési ideje nem ismert, egy 1341-ből származó oklevél azonban már említi, védőszentje ekkor Alexandriai Szent Katalin volt. Külső-belső díszítő festése 1731-ben készült, amikor a török időkben jócskán megrongálódott épületet felújították, ezzel együtt jelentősen átépítették. Ugyanebben a században a templom az alsópáhoki egyház filiájaként működött, Egregy házai pedig délebbre épültek fel korábbi elhelyezkedésüknél. A templom köré temető települt, innentől kezdve temetőkápolnaként használták, új védőszentjévé Szent Magdolnátválasztották. A 19. században újra felújították, a század második felétől építészek részletes leírásokat készítettek róla. 1912-ben ismételt felújítás következett, 1938-ban pedig a toronysisakot javították.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Vörs Tájház (Talpasház)   |  
és között
A Kis-Balaton hagyományos használati eszközeit, elsősorban a népi halászati módszerekhez kapcsolódó szerszámokat, a táj népi építészetét, a lápból élő pákászok életmódját ismerteti a nyári időszakban nyitva tartó kiállítás a Vörsi Talpasházban.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!