message

Üzenetküldés


Dégen található Magyarország egyik legszebb - és egyetlen látogatható - klasszicista kastélya, amelyet hazánk legnagyobb angolparkja öleli körül. A kastélyhoz sok legenda fűződik: a magyarországi szabadkőművesség titkos központjaként emlegetik. Bár nem maradtak fenn bizonyítékok rejtélyes gyűlésekről, az tény, hogy több mint egy évszázadon át a kastély falai között őrizték a hazai szabadkőművesek titkos levéltárát, s az építtető, Festetics Antal is szabadkőműves volt. A XIX. század elején emelt kastély park felőli homlokzata a Magyar Nemzeti Múzeum épületére emlékeztet - nem véletlenül, hiszen mindkét épület tervezője Pollack Mihály volt. A múzeum történelmi nevezetességű lépcsőjével ellentétben azonban Dégen nem lépcső, hanem kavicsos rámpa vezet a parkba, s a rendhagyó építészeti megoldások közé tartozik az is, hogy az ovális dísztermet nem az épület központi részén, hanem sarokszobájában alakították ki. Ezzel átellenben pedig a szintén ovális alaprajzú, ám intim méretű grófnői fürdőszoba bújik meg. A kastélypark mérföldnyi hosszúságú, festői halastava a leghosszabb a hazai parkok tavai között. Ennek ékessége a kastéllyal szemközti szigeten álló, különleges kerti építmény: a Hollandi-ház is, amely valóságos építészeti csemege. Földszintes részén tehénistálló, míg emeletes részén az egyik tüdőbeteg grófné szanatóriumként szolgáló lakosztálya kapott helyet. Napjainkban megindult a hatalmas kastély együttes felújítása. A főépület közel száz méter hosszúságú, egybefüggő teremsorában igazi szenzációt kínáló kiállítás látható, amelyben a Festetics-család, a kastély és a park napjainkig ívelő históriáján túl a hazai szabadkőművesség történetét is megismerhetik a látogatók. A bozóttól megtisztított parkban pedig igazi élményt nyújtó, kiadós sétára indulhatunk.


Bővebb információ:

-

25/237-392

http://www.deg.hu

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Nagyboldogasszony bazilika   |  
és között

Az egykori székesfehérvári Nagyboldogasszony- (vagy Szűz Mária) -bazilika maradványai az államalapítás korából fennmaradt építészeti emlékek Fehérvár Belvárosában. Sok uralkodót koronáztak meg falai között, ezért gyakran említik koronázó bazilika néven is. A székesfehérvári Szűz Mária-prépostság sok tekintetben egyedülálló volt. Szent István királynak a Szentföldre vezető zarándokút mellett épített magánegyháza a középkori Magyarország király- és királyné-koronázásainak, királyi esküvőknek, temetkezéseknek a helyszíne lett. Itt őrizték évszázadokon át a koronát és a koronázási jelvényeket, valamint a fontos iratokat. Számos sorsfordító eseménynek, országgyűlésnek, országnagyok tanácskozásának keretéül szolgált e hely. Első királyunk, Szent István kezdte építtetni (német székesegyházak mintájára) a XI. század elején, végső nyughelyéül. A XI. században elkészülte után a maga 60×30 m-es alapterületével és kb. 30 m-es belmagasságával a korabeli Európa egyik legnagyobb bazilikája volt. Szent István korabeli bazilikája háromhajós, négy tornyos és valószínűleg két szentélyes volt. Déli oldalához kerengő is csatlakozott. Az épület évszázadokat átívelő rendkívüli jelentősége arra vezethető vissza, hogy a templom falai között – pontosabban a templom közepén – nyugodott az 1083-ban szentté avatott István király (†1038). Szarkofágja ma is látható az ő tiszteletére felépített mauzóleumban. Fiát, az ugyancsak akkor szentté avatott Imre herceget (†1031) már előbb eltemették. Kriptáját a déli hajó második és harmadik pillére között tárták fel. Az ő tiszteletük emelte ki ezt az épületet az egyszerű nép és az ország vezetői szemében a templomok sorából. Szent István után trónra lépő királyokat már itt koronázták meg és sokuk ide is temetkezett.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Seregélyesi Tájház   |  
és között
A Fő utcán elhelyezkedő Tájház hűen tükrözi a régi népi építészet egyszerűségét, nagyszerűségét.
Itt kapott helyet a népművészeti kiállítás, amely a helyi népviseletet és kézműves tevékenységet mutatja be, eredeti darabok kiállításával.
A településen ma is ápolják a régi népi hagyományokat: hímzőkör és helyi fafaragók szorgos munkája dicséri e törekvést.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!