message

Üzenetküldés


Vendéglőnk, 1991-óta várja kedves vendégeit. Több mint húsz éve, hogy itt, Sárbogárd töbörzsöki város részében megnyitottuk éttermünket. A kezdetektől fogva, a hagyományosnak mondható, magyar vendéglátás tradícióit követjük. Ez mit is jelent a mi elképzelésünk szerint? Nem mást, mint a finom házias ételek bőséges mennyiségét, kedvesen felszolgálva. Nálunk megtapasztalhatja a " régi idők" éttermi hangulatát. Amikor megállunk egy kicsit a rohanó világ gondjai között, hogy kellemes környezetben élvezzünk minden falatot, és régi ismerőskén fogadjanak már az első alkal ommal is. Kínálatunkban szereplő valamennyi étel, a "régi" módon készül. Ahogy a nagymamák is csinálták. Mindent frissen és tradicionálisan. Nálunk a burgonyapüré valódi krumpliból van, a fokhagyma leves pedig igazi magyar fokhagymából!
Kutatjuk a régi recepteket, hogy bemutassuk a népies konyha remekeit kedves vendégeinknek. Pörköltjeink elkészítését alföldi pásztoroktól lestük. Leveseink, a nagymamák féltett titkai alapján készülnek. Sültjeink a nekik megfelelő húsokból vannak, úgy ahogy régen.  A felhasznált alapanyagok, kiváló magyar termelőktől származnak. A legnagyobb gonddal válogatunk minden hozzávalót, hogy Ön igazán azt érezze: Igen, ez olyan, mint régen!
 
7000 Sárbogárd Szent István út 70.
Email: ikerjanos@freemail.hu
http://patkocsarda.extra.hu/bemutatkozas.html


Bővebb információ:

Patkó Csárda

ikerjanos@freemail.hu

36302266707

http://patkocsarda.extra.hu/bemutatkozas.html

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Nagyboldogasszony bazilika   |  
és között

Az egykori székesfehérvári Nagyboldogasszony- (vagy Szűz Mária) -bazilika maradványai az államalapítás korából fennmaradt építészeti emlékek Fehérvár Belvárosában. Sok uralkodót koronáztak meg falai között, ezért gyakran említik koronázó bazilika néven is. A székesfehérvári Szűz Mária-prépostság sok tekintetben egyedülálló volt. Szent István királynak a Szentföldre vezető zarándokút mellett épített magánegyháza a középkori Magyarország király- és királyné-koronázásainak, királyi esküvőknek, temetkezéseknek a helyszíne lett. Itt őrizték évszázadokon át a koronát és a koronázási jelvényeket, valamint a fontos iratokat. Számos sorsfordító eseménynek, országgyűlésnek, országnagyok tanácskozásának keretéül szolgált e hely. Első királyunk, Szent István kezdte építtetni (német székesegyházak mintájára) a XI. század elején, végső nyughelyéül. A XI. században elkészülte után a maga 60×30 m-es alapterületével és kb. 30 m-es belmagasságával a korabeli Európa egyik legnagyobb bazilikája volt. Szent István korabeli bazilikája háromhajós, négy tornyos és valószínűleg két szentélyes volt. Déli oldalához kerengő is csatlakozott. Az épület évszázadokat átívelő rendkívüli jelentősége arra vezethető vissza, hogy a templom falai között – pontosabban a templom közepén – nyugodott az 1083-ban szentté avatott István király (†1038). Szarkofágja ma is látható az ő tiszteletére felépített mauzóleumban. Fiát, az ugyancsak akkor szentté avatott Imre herceget (†1031) már előbb eltemették. Kriptáját a déli hajó második és harmadik pillére között tárták fel. Az ő tiszteletük emelte ki ezt az épületet az egyszerű nép és az ország vezetői szemében a templomok sorából. Szent István után trónra lépő királyokat már itt koronázták meg és sokuk ide is temetkezett.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Seregélyesi Tájház   |  
és között
A Fő utcán elhelyezkedő Tájház hűen tükrözi a régi népi építészet egyszerűségét, nagyszerűségét.
Itt kapott helyet a népművészeti kiállítás, amely a helyi népviseletet és kézműves tevékenységet mutatja be, eredeti darabok kiállításával.
A településen ma is ápolják a régi népi hagyományokat: hímzőkör és helyi fafaragók szorgos munkája dicséri e törekvést.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!