message

Üzenetküldés


Fő a változatosság – örvendeztem magamban már előre, hisz bárhogy is keresgéltem a szürkeállományomban, később az archívumban, sehol sem bukkantam nyomára, hogy a Pécsi Est, és azon belül is e rovat fennállása óta, vagyis cirka 10 év alatt írt volna valaki erről a csárdáról. Ráadásul most a Cserkúti Csárdával debütálunk, ami igencsak patinás műintézménynek számít környékünkön. Sőt, mi több, az új vezetéssel megújulási folyamat vette kezdetét és „többfunkcióssá” is vált. Hiszen az épület felújítása során kialakításra került a 12 szobás panzió részlege, jelenleg a 100 fős különterem „frissítése” zajlik, de tavasszal már az is esküvők és egyéb rendezvények helyszíne lehet. Emellett nagy figyelmet fordítottak a környezetre is, ősszel került kialakításra a Kertcentrum, ahol különleges dísznövényeket és örökzöldeket csodálhatnak – és persze vásárolhatnak is – a betérő vendégek.
A kínálatra áttérve megállapíthatjuk, hogy csárdához méltóan a magyaros konyha remekei dominálnak, olyan, immáron sajnos ritkaságszámba menő finomságokkal, mint a velős ételek, vagy a pacal. A megkóstolt velős pacal telitalálatnak bizonyult és igen bőséges volt, ami általánosságban is elmondható az adagokról. És akkor még nem is beszéltünk a cigánypecsenyéről, aminek az egész országból csodájára járnak! Érdemes kipróbálni az igen kedvező napi és hétvégi menüt is…
 
7627 Pécs, Szentlőrinci út 11.
info@cserkuticsarda.hu
http://www.cserkuticsarda.hu


Bővebb információ:

Cserkúti Csárda Panzió

info@cserkuticsarda.hu

3672252033

http://www.cserkuticsarda.hu

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Pécsi ókeresztény sírkamrák   |  
és között
Pécs város területe a római kor óta folyamatosan lakott és a korábban itt élő népek, egymást követő, vagy éppen egymás mellett élő kultúrák kiemelkedő emlékanyagot hagyományoztak ránk. Ezek között különös helyet foglalnak el - egyetemes jelentőségénél fogva - az ókeresztény emlékek, amelyek a mai belváros északnyugati részén, a katedrális környékén maradtak fenn- átvészelve a népvándorláskor és a középkor viharait. A Szent István tér alatt IV-VI. századi ókeresztény temető húzódik. A Világörökségek listájára felvett műemlék együttes több részlete már látogatható. Az eddigi kutatások és ásatások különböző sírépítményeket, és több mint száz sírt tártak fel itt, egy háromkarélyos sírkápolna (Cella Trichora), egy hétkarélyos temetői épület (Cella Septichora) és egy mauzóleum köré csoportosulva. Az ország legnagyobb és legjelentősebb ókori temetői épülete az Ókeresztény Mauzóleum. A sírkamra festményei az ókeresztény vallás jelképeinek gyűjteményei, s korabeli itáliai vándorfestők alkotásai. A sírkamra fölött hajdan magas, keskeny kápolna emelkedhetett, melynek maradványait a látogató most a felszínen tekintheti meg. A kápolna alatt a sírkamra helyezkedik el, ahol a három talapzat egyikén a megmaradt fehér márványszarkofág ma is az eredeti helyén látható A sírkamra festményei az ókeresztény vallás jelképeinek gyűjteményei, s korabeli itáliai vándorfestők alkotásai. A sírkamra északi falán Ádám és Éva bibliai jelenetét és az oroszlánok barlangjába vetett Dániel prófétát ábrázolta a festő. A feltárt, és már látogatható sírkamrák közül a legismertebb a Péter-Pál sírkamra, amit bibliai jelenetek, Péter és Pál apostolok képei, állati és növényi motívumok díszítenek, és a Korsós sírkamra, ami az északi fal fülkéjébe festett korsóról kapta a nevét. A háromkaréjos kápolna 1922-ben került elő a püspöki palota északkeleti sarkánál. Festett falai 1,30 m magasságig állnak. A hétkaréjos temetői épület egy része a plébánia épülete alatt, más része a Káptalan utca alatt fekszik. Ezeket 1938-ban feltárták, majd visszatemették. Fetter Antal pécsi helytörténész az 1960-as években agyagból kézzel kis téglákat, és cserepeket formázott, majd felépítette belőlük a három- és hétkaréjos temetőkápolnák modelljeit. Ezek láthatók a Régészeti Múzeum kiállításán. Nyitva tartás: A téli időszakban(november 1.- március 31.): 10:00 - 16:00 A nyári időszakban (április 1.- október 30.): 10:00 - 18:00 Szünnap: hétfő

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Hosszúhetényi Tájház   |  
és között
Tájházunk a dél – dunántúli típusú, többosztatú házak közé tartozik. Építőanyagát vegyesen a vályog és a kő alkotják, tetőszerkezete dültszékes, bakdúcos nyeregtető. Épületünk egy átalakult füstöskonyhás házat reprezentál, ötosztatú, tornácos, két külön bejáratú, a második bejárat a füstöskonyhába vezet.  Bocz Árpád életének 35 – 40 évét a zengővidéki néprajzi jellegű tárgyak felkutatásának, összegyűjtésének szentelte. Az ő érdeme, hogy a múlt értékeit Hosszúhetény ily módon megőrizhette és bemutathatja az látogató vendégeknek.
 
A ház az 1860-as években épült. 2010 - 2011 között újítottuk fel. Öt szobájából három hagyományos jellegű: tisztaszoba, füstös konyha, „vendégváró” konyha. A tisztaszobában a híres, színvilágában is, díszítésében is különleges hosszúhetényi viselet is bemutatjuk  A megújult épület két terme a kenderfeldolgozást és a környékbeli fazekasságot reprezentálja. A termeket múzeumpedagógiai foglalkoztató sarkok egészítik ki. 
A kocsiszínben számos szerszám és mezőgazdasági eszköz // talajművelő ekék, boronák, szőlődaráló, faprés// kapott helyet. Egyedülálló   az első magyar mezőgazdasági gépgyár terméke a „Röck”-féle cséplőgép, mely ma is üzemképes.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!