message

Üzenetküldés


Ócsai prépostság a fennmaradt okiratok szerint már 1234 előtt fennállt, ekkor Jászó, a későbbi monostorjegyzék szerint pedig Váradelőhegy filiája volt. Az Ócsai Boldogságos Szűz Mária premontrei prépostság saját filiája Körösmonostora és Gédermonostora volt. Egy 1454-ben kelt oklevélben elöljáróját apátnak nevezték. 1516-ban a nagykáptalan nevét nem említette a kijelölt 21 magyar prépostság között. 1541-ben a törökök pusztították. Királyi alapítású monostorok közé tartozó ócsai premontrei prépostság temploma középkori templomépítészetünk jelentős és egyik legépebben megmaradt emléke. A szentélyében feltárt freskóegyüttes Árpád-kori falfestészetünk egyik kiemelkedő alkotása. Az ócsai premontrei prépostságot feltehetőleg II. András alapította, így valamikor 1210-1235 között létesülhetett. A Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt, román stílusban épült temploma a rend előírásainak megfelelően a plébániatemplom szerepét is betöltötte. A tatárjárás hatalmas pusztításokat okozott az épületben, melyet a IV. Béla által visszatelepített premontreiek építették újjá, kora gótikus stílusban. A templomra stílusában nagy hatással volt az esztergomi királyi kápolna. Háromhajós, keresztházas bazilika, nyugati oldalán két toronnyal. A főhajó nagy, a mellékhajók kisebb szentélyekben végződnek, belül félköríves, kívül sokszögű záródással. Nyugat felé mindkét oldalon egy-egy sekrestye csatlakozik a keresztházhoz. A templom falait áttörő keskeny ablakok román stílusúak. Az épületen a párkányok alatt hol gótikus, hol román ívsor húzódik végig. A párkányokon időként állat- és emberfejek tűnnek fel. A hajók és a keresztház síkmennyezettel, a szentélyek bordás keresztboltozattal fedettek. A pillérkötegek díszes bimbós és levélornamentikái, valamint állatalakos fejezetei eredetileg festettek voltak. A templomba való bejárás az északi és a déli mellékhajókba nyíló kapukon keresztül biztosított. A templom északnyugati végénél állt a mára már teljesen elpusztult kolostor, amely különálló, keskeny körítőfallal kapcsolódó, egyszárnyú, feltehetően emeletes épület volt. Temploma a 13. század eleje körül épült. 1560-ban a reformátusok vették birtokba és máig ők használják. A 3 hajós román kori műemlék templom nyugati oldalán két torony áll. Keresztboltozatos szentélye a nyolcszög három oldalával zárul, kereszthajóiból egy-egy kápolna nyílik. A főhajót váltakozó, köteg- és nyolcszögű pillérek választják el a mellékhajóktól. Bélletes kapui az északi és a déli oldalon nyílnak. A templom falain a 13. századból való freskórészletek találhatók. A templom északi oldalán épült kolostorból mára már semmi sem maradt.



Bővebb információ:

Ócsai prépostság

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Budavári Palota   |  
és között

A Budavári Palota (németül Burgpalast, törökül Budin Kalesi) Budapest egyik legfőbb kulturális és turisztikai központja, egyben a volt királyi palota. A Budai Várnegyed részeként 1987 óta része Budapest világörökségi helyszíneinek. A gótikus stílusú királyi palota már az 1300-as évek közepétől épült és építése eltartott az 1400-as évek végéig, így Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás királyaink idején is mindvégig bővítették és díszítették a magyar uralkodók lakhelyét. 1541-től a törökök megszállásának idején a palota állapota romlásnak indult, és az 1686-os ostrom és visszafoglalás során is igen komoly károk keletkeztek a várban és a Várnegyed épületeiben egyaránt. A helyreállítás során már a barokk stílusjegyek érvényesültek, ám megmaradtak a gótikus és a reneszánsz stílus részei is. 1715-benmegkezdődött a palota bővítése egy kisebb méretű barokk kastéllyal, majd a 19. század végén Ybl Miklós és Hauszmann Alajos közreműködésével hozzáépült egy hátsó szárny, mellyel megkétszereződött a palota területe. A Mária Terézia-szárny Duna felé néző homlokzata is meg lett növelve és ekkor kapta meg a barokk és neobarokk kupoláját.A palota épületében a szecessziós elemekkel díszített úgynevezett Krisztinavárosi-szárnyban 1985-től található meg az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a palotában székel a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum is.A budai oldalon, Budapest I. kerületében, a Várhegyen található. A Szent György térrel és a történelmi lakónegyeddel együtt a Budai Várnegyedet vagy Budai várat, köznyelvben röviden „a Várat” alkotja.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Ócsai Tájház és Turján Ház   |  
és között
Az öregfalu központjában, a román stílusú Árpád-kori templom közvetlen szomszédságában találhatjuk az Ócsai Tájház nádfedeles épületeit. 1975-ben a területtel együtt helyezték védelem alá a 62 portából álló falurészt. A lakóházban bemutatott használati tárgyak, munkaeszközök, ruhák és bútorok a száz, kétszáz évvel ezelőtt élt ócsai emberek mindennapi életét tárják elénk. A Tájház gyűjteménye 2008-ban tovább bővült - a környéken egyedülálló - népviseleti gyűjteménnyel A Turján Házban a környéken hajdan kiterjedt lápvidéket bemutató kiállítás látható.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!