message

Üzenetküldés


A Bakony ősrengetegében, a „csend honában”, Vázsony várától nyugatra alapított pálos kolostort a legendás törökverő hadvezér, Kinizsi Pál, és apósa, a szintén híres hadvezér, Magyar Balázs valamikor 1480-1483 között.

A kolostor története
A mondai hagyomány szerint Kinizsi Pál egyik török rabjának váltságdíjából épült volna a kolostor. Az alapítók célja az volt, hogy ez legyen családi temetkezőhelyük. Az alapítók bőkezűségére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a hagyomány szerint 26 személy eltartására volt elégséges az alapítvány. Kinizsit valóban ide is temették (1494 végén). Sírját föltárták, sírköve a nagyvázsonyi vár kápolnájában látható. A kolostor templomát Szent Mihály tiszteletére szentelték föl. Az 1543-ban elnéptelenedett kolostor sorsát megpecsételte Veszprém várának török kézre kerülése (1552). Azért, hogy a törökök nehogy erődítménnyé alakítsák, s ezzel fenyegethessék a közeli vázsonyi végvárat, a többi környékbeli kolostorral együtt fölrobbantották. Köveit részben a vázsonyi vár 16-17. századi építkezéseihez, részben a 18. századi falu házainak építkezéseihez hordták el. A falutól viszonylag távol eső templom helyreállítását plébániatemplom céljára nem találták alkalmasnak, helyette a település központjában épült barokk plébániatemplom. A kolostor romjainak állagmegóvására, kisebb kiegészítésekre 1960-ban került sor. Azóta (noha közben csaknem fél évszázad telt el) nemigen törődtek vele, bár védett műemlék.

A templom építészete, öröksége
Temploma nagyméretű (31 m hosszú, szentélye 8, hajója 9,5 m széles), egyhajós, sokszögzáródású szentélyű. Egykor pompás gótikus hálóboltozat fedte. A szentély végfala teljes magasságban megmaradt. A templom hajójának alapfalai maradtak. A templom északi oldalához épült hozzá a kolostori négyszög, amelynek a templomhoz közeli falrészletei magasabban állnak. A kolostorhoz gazdasági épületek is tartoztak. Az egészet fal övezte, amelyet 1959-ben csak részben tártak föl az Éri István régész által vezetett ásatás során. A kolostorban művelt, buzgó szerzetesek éltek. Munkálkodásuk gyümölcsei közül máig fönnmaradt négy kézzel írott kódex. Az egyik a veszprémi apácák számára íródott, kettő Magyar Benigna, Kinizsi Pál felesége számára készült, a negyediket a szomszédos Csepely faluban élt Simon nevű kisnemes kapta (1518 körül). Az ásatás tanúsága szerint a kolostorban magas művészi szinten dolgozó könyvkötők is tevékenykedtek.



Bővebb információ:

Pálos kolostor - Nagyvázsony

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Velétei palotarom   |  
és között

A Velétei palotarom egy gótikus stílusban épült püspöki lakótorony romja a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében. Nevének eredete bizonytalan. Veléte nevű helynév létezik ugyan, de Kárpátalján, Huszt mellett található, és a szláv Veleta személynévből eredeztetik. A Balaton-felvidéken nincs nyoma ilyen nevű településnek, de a környéken 1379-ben említenek egy Belethfalwa nevű helységet, amelynek neve fennmaradt még Belothafalva és Berethfolua alakban is, ez a helység azonban Csánky Dezső szerint Zala megye délnyugati részén volt. A palotarom Szentbékkállától északra, a Veléte-hegyen található. A faluból, a templom mellett haladó túraútvonalon megközelíthető. A 14. században feltehetően a veszprémi püspök építtette a gótikus stílusú velétei palotát, amelynek falai tetőtlenül állnak az emelet magasságáig. A legvalószínűbb, hogy a rom a veszprémi püspök 1559-ben említett palotájának maradványa. A helyi mondák III. Endre király egyik feleségének vadászkastélyaként is említik. Azon ritka balatoni, középkori eredetű romok közé tartozik, amelyek nem közvetlen egyházi célokat szolgáltak. Figyelemre méltó a 7x7 méter alapterületű, egyemeletes rom épületsarkán kiugró faragott kőkonzol, amely régen az erkélyt tarthatta. Az írásos emlékek szerint 1559-ben a falu földesurának, a veszprémi püspöknek volt itt paoltája, amely feltehetően azonos ezzel a rommal.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Zánkai Tájház   |  
és között
Tájház és Galéria
 
Cím: Zánka Fő utca 13.
Megközelítés: A strandról a faluba felvezető út végén a kereszteződésnél jobbra.
 
 
Állandó nyitva tartás nincs. 
Csoportokat előzetes bejelentkezés alapján fogadunk: 
Mobilszám: +36 30 652 8285
+36 30 553 8477
 
Kiállításaink:
Zánka néprajzi gyűjteménye, egy a Zánka újratelepítésekor 1736-ban épült tornácos, szép boltívekkel tarkított egykori zsellérházban.
A Tájház udvarán található galériában megtekinthető Szekeres Károly keramikus kiállítása.
Időszaki kiállításunkban Nagy Tímea fotográfus Erdélyben készült fotósorozata látható.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!