Pápoc  |  Pápoc

message

Üzenetküldés


A falu a Vasi-Hegyhát folytatásának tekinthető Kemeneshát (Cser) észak-nyugati szélén a Rába folyó jobb partján a Lánka-patak - jelenleg száraz meder - torkolatánál található. Helyzetét a XVI. század közepén megjelenő kezdetleges magyarországi térképek is feltűnően jó pontossággal mutatják. A falu 1926-ban került egyesítésre az akkorra már Pápoccal összeépült közel harmad lélekszámú Szentmiklósfával . A település műúton a Vas megyei Kenyeri vagy a Veszprém megyei Kemenesszentpéter felől közelíthető meg. Története: A település első írásos említése – Papuch néven – egy 1234. évi, a pannonhalmi (Szent Márton-i) apát és népei közötti rendre vonatkozó oklevélben található. A középkori falu dél-nyugati oldalán a falu előtt állt a Szent Miklós-templom a Zenthmiklos nevű birtokon - mely 1363-ban már a Papuch -i plébániához tartozóan említtetett – és Myklosfalua (a későbbi Szentmiklósfa). A falu közvetlenül a Rába partjára települt - a Rába egyik ága ekkor még a jelenlegi templom mögött a kertek alatt folyt - a falu közepének a most is álló XII. század végi kápolna (a mai Havas Boldogasszony-kápolna ). Az 1359-ben már létező Szűz Mária-templom a kápolna közelében attól nyugatra állt. Az ezt követően épített kolostor főépületének déli homlokfala ráépítésre került a kápolna északi és nyugati karéjaira. A perjelséget és a plébánia templomot Kálmán győri püspök utasítására 1363-ban fallal választották el. 1365-ben alapított prépostságát Krisztus szent testéről, másként a Szent Megváltóról ("Szent Szalvator templom") nevezett egyháza a tér keleti oldalán a jelenlegi templom helyén állt. A középkori falu közepén fürdő is volt, a falu jobbágytelkes részét "Houstat" -nak hívták. A Rábán ("Mezeuraba") – a malomhoz tartozó szigeten – hatkerekű malom működött, oklevélben említett egyik erdője az Asszonyerdő ("Ascunerdev" ). A település a középkorban mezővárosi rangra emelkedett.A csornai konvent egy adásvételt rögzítő 1476 évi irata Papocz-ot városként a Hostath-ot városrészként említi. A középkori Myklosfalua szintén malommal rendelkező hely volt , négykerekű malmát valószínűleg a bővizű Herpenye hajtotta. Magyarország első földtani térképén (1797) a - Sárvár után a Lánka patakot is felvevő - Herpenye / Herpenyő még Papócz-nál folyik be a Rábába.

Nevezetességei:

Havas Boldogasszony kápolna
Ágoston-rendi perjelség
Pápóci prépostság
Pápoci zsilip



Bővebb információ:

Pápoc

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Csornai Premontrei Prépostság   |  
és között

A Csornai Premontrei Prépostság Csorna egyik legimpozánsabb épületegyüttese, a 85-ös főút mellett, a város szívében található. A ma is működő rendház és plébániatemplom mellett az épület ad otthont a Csornai Múzeum számára. A XIII. század elején épült prépostsági templom az 1242., 1401., 1561. évi tűzvészek során többször leégett. 1653-1675 között újból felépítették1774-1786 között Haubt morva építész tervei szerint megkezdték a templom teljes helyreállítását. 1785-ben készült el a keleti oldalon emelkedő torony, későbarokk stílusban. Az 1790-ben ismét leégett templom újjáépítése, melynek során 1804-ben a kórus alatt kiszélesedő résszel bővült, a rendház nyugati homlokzatának elkészültével, 1808-ban fejeződött be. A toronysisak mai alakját 1834-ben nyerte el.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Fertőszéplaki Tájházak   |  
és között
A Fertő-vidéki, legendásan szép, egységes, fűrészfogas beépítésű széplaki utcasor az 1930-as évektől minden jelentősebb népi építészetet tárgyaló műben szerepel. A falumúzeum öt házában látható anyagot a Fertő-part községeiből gyűjtötték össze. A Fertőszéplaki Tájházakban az állandó kiállításokon bemutatásra kerül a környék uradalmainak, községeinek, lakóinak életére vonatkozó írott dokumentumok és tárgyak a XV. századtól napjainkig. Az 5. házban korszerű, több korcsoport fogadására is alkalmas oktatóterek kerültek kialakításra, amelyek infrastrukturális hátteret nyújtanak múzeumpedagógiai foglalkozásainkhoz. Pajtáink felújításával lehetőség nyílt kisebb rendezvények, konferenciák, kiállítások, vagy akár múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozások lebonyolítására is.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!