message

Üzenetküldés


A műemlék-épületet kb. a XIX. század elején a városfal egyik tornyából alakították ki. Az épület népies barokk stílusban épült. A Kékfestőház Múzeumban található tárgyak bemutatják a hazánkban elterjedt kékfestő mesterség régi eszközanyagát.


Bővebb információ:

-

48/460-395

http://www.szendro.hu/muzeum.php

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Szalonnai református templom   |  
és között

A református templom Szalonna legnevezetesebb látnivalója. A két korszakban épült templom a falu központjában, egy kisebb dombon áll. A középkorikörtemplom átalakított állapotban maradt ránk: a rotunda nyugati oldalát elbontották, és szabálytalan négyszög alakú hajóval bővítették. Eredetileg katolikusok építették, ma a református gyülekezeté. A rotunda terméskő alapra, téglából épült. Külső falán jellegzetes román kori tégladíszítés figyelhető meg. A hangsúlyos részleteket több helyen (lábazatindítás, párkányfríz) faragott kő elemekkel emelték ki. Föltehetőleg a rotunda korábbi bejáratából elbontott faragott kő elemek másodlagos felhasználásával alakították ki a 13. századi hajó nyugaton nyíló bejáratát is. Ennek profiljai nem csatlakoznak; a timpanonkövet fordítva építették be. Felületi díszítése egy későbbi kor terméke.
A körtemplom falát ívpárkány tagolja, és minden második ívsorból lizéna fut le a lábazatig. A lépcsőzetes bélletű ablakok a falsávok között helyezkedtek el. Ilyen ablakokat Magyarországon másutt nem találtak; használatuk a bizánci befolyás alatt álló balkáni területeken kezdődött el a 8–9. században és a 19. századig maradt fenn. A homlokzatot a fogrovatos téglapárkány felett két téglasorral kiálló elem díszíti. Ezek felett téglaformára mintázottkváderkövekből kialakított kőfríz emelte a külső homlokzat megjelenését. A két páronként közös csúcsba futó elemekből álló gyémántmetszés díszítés csillagformát ad. Ez a Franciaországból hazánkba került díszítménytípus először a III. Béla uralkodása alatt épült esztergomi királyi kápolnában jelent meg, és több más, az Egri főegyházmegyében épült templomon (Várszón, Noszvajban, Szomolyán) is megfigyelhető.
A magas tető a legutóbbi helyreállítás terméke. A műemléki restaurálás végén a templom fedélszékét nyitva hagyták.
A körtemplom belső padozata tégla. A mai járószint alatt feltárták és be is mutatják a körtemplom lebontott hajófalát. A hajó és a szentély találkozásánál papi ülőfülke maradványait tárták fel; a falfelületen jól követhető ennek lábazata. A szentélyt félköríves ablak törte át.
A rotunda belső falán fennmaradt értékes freskótöredékek négy évszázad művészetén ívelnek át. A legkorábbiak (11. századiak?) az első vakolatra alapozás nélkül festett felszentelési keresztek (szegély-ornamentika). Eredetileg 12 darab volt; ezek közül kettő maradt meg. A templom egykori védőszentje Antiochiai Szent Margit volt, a templom építése utáni, de a 13. századi bővítés előtti falfestmények részben az ő életét mutatják be. A szent legendájának bemutatása az elbontott nyugati falon ért véget; a régészek felfedezték az egykori képek töredékeit a kerektemplom belsejében, a bővítéskor ugyanis az elbontott fal törmelékével töltötték fel a belső részeket az új járószintre.
1426-ból való a diadalívben található falfestmény, a Szepességből elszármazott András mester (Szepesi András) műve, és kör alakú mezőkben próféták mellképeit ábrázolja, az ívzáradékban a hagyományoknak megfelelően Isten Bárányával. A képek sorrendje északról dél (a szószék) felé:

-Énokh
-Ábrahám
- Dávid
-Isten Báránya
-Jeremiás
-Dániel
-Éliás

A képeken a művészettörténészek az olasz trecento művészet hatását ismerik fel.
A 13. századi, nagyjából négyzet alakú hajót rosszul tűzték ki, így tájolása némileg eltér a körtemplométól. A templom világítását a keleti végfalon egy, a déli homlokzaton három, egyaránt félkörívvel záródó ablak szolgálta. A szokatlanul széles hajó közepén a régészek egy pilléralapot tártak fel; az ezen álló oszlopon fekhetett a hajót fedő síkmennyezetet alátámasztómestergerenda.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Borsodi Tájház   |  
és között
A Borsodi Tájház Edelény város és a Bódva völgye regionális múzeuma. Gyűjtőkörébe a néprajz tárgyi és szellemi anyagán kívül az ipar- és agrártörténet, a művelődéstörténet, a helyismeret tartozik. 2000 júniusától helyet ad a Borsodi Földvár ásatása során előkerült leletanyag egy részének is. Fenntartója Edelény Város Önkormányzata, működtetője a Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum (István király útja 49. Tel. 48/525-080).
 
Három porta lakóház- és gazdasági épület-együttesét foglalja magába. A lakóépületek és a fennmaradt gazdasági épületek a Bódva menti népi építészet szinte érintetlenül megmaradt reprezentánsai. A száz holdon gazdálkodó kisnemes Szathmáry-Horkay család portáját - a múzeumegyüttes első egységét - 1987-ben vásárolta az akkori Városi Tanács múzeumi célra (Borsodi út 155.). A Szűcs-Kiss-Szarka középparaszti "amerikás" család háza (Váralja u. 1.) 1997-ben került a város tulajdonába vásárlás útján. A valaha három családnak otthont adó kisnemes Vadászy-család portáját (Váralja u. 2.) 2000-ben vásárolta meg az önkormányzat az örökösöktől. A porta egy részéből, két rossz állapotban lévő épület lebontása után parkolót alakítottak ki.
 
A Szathmáry-Horkay-ház az 1860-as évekből származó épület. 1909-ben történt felújításával nyerte el mai formáját. A hagyományos háromosztatú ház falait megemelték, utcai frontjára új, nagyméretű ablakok, stukkódíszek kerültek, új bejárati ajtóval látták el és udvari frontján oszlopsor (gang) épült mellvéddel. A gangról nyílik a nagykamra is. Végében két bejáratos istálló épült. 1994-ben a rossz állapotban lévő istállót lebontották, helyére 1999-ben egy ugyanolyan tömegű nyitott fedélszékes épületrész készült a földvári ásatás bemutatására, előtérrel, vizesblokkal. Az udvar másik oldalán, az utcai fronton 1913-ban szép, "egyiptomi" oszlopfős nyári konyha épült szabadkéménnyel, alatta téglaboltozatos pincével. A szabadkéményt 1960-ban elbontották, kemencéjét a gangon alakították ki. Végében van a pincelejáró és az egykori kocsiszín és sertésólak helyén kialakított féleresz, mely vendégfogadásra szolgál.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!