message

Üzenetküldés


A Mátra hegység északi részén Mátraderecske és Recsk között húzódó hegyhát nyugati végén, a Baláta-bércen állnak a vár maradványai. A rom három oldalról megközelíthetetlenül meredek sziklaszirten áll. Valamikor a várat csak kelet felől lehetett megközelíteni a gerincen, ahol azonban árok akadályozta meg az ellenségnek a várba való behatolását. Eredetileg talán egy hétoldalú lakótorony állhatott e helyen, ha hinni lehet egy 1929-ben közölt alaprajznak. Az ilyen sokszögű lakótorony nem ismeretlen a szomszédos Nógrád megyében (Salgó, Hollókő). Ezeknek a lakótornyoknak az építési ideje hazánkban a XIII. század második fele. Legismertebb és legnagyobb ilyen lakótorony hazánkban a visegrádi Salamon-torony. Ennek alapján feltételezhető, hogy a Kanázsvár első építése is a XIII. század második felében történt. A hatalmas Aba nemzetség valamelyik ágának tulajdonában lehetett. Feltételezhető, hogy ezt a várat is az Aba nemzetséghez tartozó eddig ismeretlen birtokos építette. A vár magas, megmaradt toronyrészét a korábbi feldolgozások több esetben is őrtoronyként említik, amelynek közepéig egy sziklába vágott lépcső vezet. Biztosra vehetjük, hogy e falmaradvány nem egy különálló torony, őrtorony volt, hanem egy korai várhoz szervesen hozzátartozó védőmű, talán éppen a kaputorony. A vár pusztulására a török hódoltság alatt kerülhetett sor. Sajnos az eddig ismert adatok egyike sem szól a várról, így annak története, építéstörténete csak közvetve elsősorban a maradványok értékelésén keresztül valósítható meg.


Bővebb információ:

-

30/409-1854

http://www.matraderecske.hu

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Máriácska zarándokhely   |  
és között
Mátrafüredi Máriácska zarándokhely, Mátrafüred központjához két kilométerre, a Kallók völgyében található, a zarándokhely mintegy 300 éve búcsújáró hely.
Mátrafüreden közkedvelt úti cél a frekventált, sűrű látogatottságú, a mátrafüredi erdőben található Máriácska kegyhely is, mely a Mária Út északi szárnyán helyezkedik el.
A közigazgatásilag Gyöngyöshöz tartozó Mátrafüreden "1713-tól tartják a Bene-búcsút. Kezdete Gyöngyös Város Szenátusának rendelkezéséig megy vissza. A nagy pestis járvány elmúltával hálaadó szentmisét mondtak a mátrafüredi Keresztelő Szent János titulusú templomban a szent születése napjához (június 24.) legközelebb eső vasárnapon. 1948. június 27-én a kommunista rezsim betiltott minden egyházi rendezvényt, amit körmenettel tartottak. Utoljára tehát 1947-ben tartották meg a szokásos búcsút. Ennek rendje az volt, hogy reggel 7-kor elindult Gyöngyösről, a Nagytemplomból a körmenet a 6 km-re található Mátrafüredre. Ott 10 órakor ünnepi szentmisét mondtak, majd eltöltötték családiasan az időt, végül kimentek a Máriácskához, ott délután 3 órakor elimádkozták a Loretói Litániát és a körmenet visszaindult Gyöngyösre.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Kapásház-Tájház   |  
és között
A ház a XVIII. század végén épült, így több mint kétszáz éves. Falai vályogból készültek, nyeregteteje náddal fedett. A XX. század első negyedében használt tárgyakkal rendezték be: a bemutatott tárgyi világ a szőlőművelő kapás és summás család életmódját tükrözi. Háromosztatú ház: a konyhában féloldalas szabadkémény tüzelőpadkával és a sütés-főzés eszközei^ a szobában párhuzamos elrendezésben két ágy valamint csonka alakú búbos kemence sár ülőpadkával, előtte Abasár népviselete, falakon szentképek, tároló bútorként kaszli^ az egykori kamra helyiségben a középkori szőlőművelés eszközei, az abasári borkultúra tárgyi anyagai (oltványkészítés, borpalackozás) mellett a XI. sz. közepén alapított Aba nemzetségi monostorban feltárt leletek láthatók vitrines kiállítás formájában.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!