message

Üzenetküldés


Budapesttől északnyugati irányban, a zöldellő pilisi hegyek gyűrűjében egy kisebb, meredek oldalú dombon emelkedik Solymár középkori erőssége, amit a néphagyomány Szarkavárként emleget. Múltjáról a korabeli oklevelek mellett a régészeti kutatás tárgyi emlékei alapján ismerhetünk meg fontos részleteket. I. Lajos király uralkodása idején a legfontosabb királyi tisztségviselők közé számítottak a Lackfi család tagjai, akik 1355-ben vásárolták meg ezt a területet. Rövidesen felépítették a kis alapterületű kővárat, hogy budai tartózkodásuk idején szállásul szolgáljon számukra. 1396-ban azonban a Lackfiak szembeszálltak Zsigmond királlyal, és ezért - azon kívül, hogy vezetőiket legyilkolták -, birtokaikat is elveszítették. A király később feleségének, Cillei Borbálának adományozta Solymárt, kárpótlásul annak a házasságtörése miatt régebben lefoglalt délvidéki birtokaiért. A középkor további évszázadaiban a Korbáviai és a Rozgonyi família birtokában volt, jelentősége főként abban állt, hogy az ország politikai és gazdasági szíve, a budai királyi vár közelében feküdt. 1440-ben ostrommal foglalták el az ellenpárthoz tartozó birtokosától a lengyel származású I. Ulászló király táborához tartozó fegyveresek. Négy esztendő múltán a Czudar család zálogba adta a Rozgonyi famíliának. Egy 1449-es feljegyzés szerint rövid ideig Hunyadi János kormányzó uralta, majd királyi kegyként Garai László nádorispán szerezte meg. A Garaiak férfiágon való kihalása után Mátyás király törvénytelen kapcsolatból született fiának, Corvin János liptói hercegnek adományozta oda, tőle 1490 után Ráska Balázs főnemes ragadta el. Az erődítményt már az 1526-os mohácsi csata után jelentősebb pusztítások érték a környéken fosztogató török és tatár lovas csapatoktól, de végleges romba dőlése csak az 1541-es budai megszállás után következett be. Maradványait a 18. században letelepülő németajkú (sváb) lakosság hordta el. Szarkavárat csak az 1930-as évektől kezdte kutatni Valkó Arisztid műkedvelő régész, majd az 1990-es esztendőktől indultak el a tényleges feltárás és helyreállítás nagyszabású munkálatai. Lassan napvilágra kerültek a hosszúkás ovális alakú várfalak, melyek több lakóépületet és egy vaskos öregtornyot öveznek, a várudvaron létesített mély kúttal. A jórészt már restaurált várfalak méltó környezetet biztosítanak a település által szervezett kulturális rendezvények számára.


Bővebb információ:

-

06/26-560-600

http://www.solymarvar.hu

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Keresztes kö, Boldogasszony kápolna   |  
és között
A község Pilisvörösvár és Pilisszentkereszt között fekszik a Pilis (757 m) és a Hosszú-hegy (485 m) határolta völgyben. A Pilis oldalában fakadó Trézsi-forrásból eredő patak folyik át rajta, amely felduzzasztva a Határréti-tóvá szélesül A közeli kőfülkében tízezer éves őskori leleteket találtak. A község területén vezetett keresztül a római hadiút. A középkori alapítású falu első oklevélben való említése 1299-ből maradt ránk. A faluban pálos kolostor működött a 13. századtól, melynek romjai még feltárásra várnak. Itt a pilisszántói temetőben találták 2000-ben a Keresztes Követ. A kőlap jelenleg a pilisszántói római katolikus templom közepén, a padozat alatti üregben, úgy 1,5 m mélyen, jól láthatóan, vastag üveglap alatt van elhelyezve.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház   |  
és között
A Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház az Erkel Ferenc Művelődési Központ tagintézménye
Nyitvatartás: csütörtök 10.00 - 12.00 és vasárnap 14.00 - 17.00 vagy megbeszélés alapján
 
A Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény Baráti Köre Egyesület 2007-ben alakult bejegyzett közhasznú egyesületként.
Egyesületünk céljai: Hagyományaink ápolása, a gyűjtemény, a kiállítás népszerűsítése, erkölcsi és anyagi támogatása és további bővítése.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!