message

Üzenetküldés


A sátoraljaújhelyi vár a Zemplénben, a sátoraljaújhelyi Várhegyen áll. A Sátor-hegyek első említése Anonymus Gesta Hungarorumában is megtalálhatók Sátorhalom néven. A gesta szerint Árpád fejedelemadományozta Ketel vezérnek a Sátorhalomtól a Tolcsva-patakig terjedő területet. Várról azonban nem esik szó, valószínűleg azért, mert azt csakIV. Béla, vagy fia, István herceg kezdte felépíteni a tatárjárás után.
A vár első okleveles említése 1261-ből való, a kiváltságlevél rendelkezése alapján a veszély esetén a faluból a várba menekülő hospesek aciszternát kötelesek vízzel feltölteni. A vár a vallon hospesek által lakott Sátorelő falut és az Oroszországba vezető utat védte. 1292-ben V. IstvánUbul fia Mihály ispánnak adományozott egy tornyot a vár északi részén, továbbá biztosította az ispánt arról, hogy kedvük szerint tartózkodhassanak a toronyban, használják a ciszternát, és a várnagy nem állíthatja őket törvényszék elé. 1264-ben IV. Béla hadai ostrommal foglalták el a várat, az előkelő foglyokat, V. István feleségét és gyerekeit túszként elhurcolták.
Détshy Mihály kutatásai szerint a 13. században a sátoraljaújhelyi várat nevezték Patak várának, mivel a pataki várat megemlítő oklevelekben több olyan utalás van, aminek csak hegytetőre épül vár esetén van értelmük. IV. László az 1260-as években és 1284-ben többször is megfordult a várban, amelyet okleveleiben szintén Potok várának nevez. Az Újhely vára megnevezést először két 1334-ben kiadott oklevélben használják. A második tatárjárás során elpusztult Sátorelő falu helyén épült új település III. András 1291-es oklevelében már Sátoraljaújhely nevet viselte.
Újhely a Baksa nemzetség rövid ideig tartó birtoklása után 1316-tól királyi vár lett, várnagyai gyakran cserélődtek (Zólyomiak, Babonicsok, Lackfiak, Bebekek). 1390-ben Luxemburgi Zsigmond Perényi Miklósnak adományozta „Patak és Újhely királyi városait az ugyanezek közelében lévő várral”, majd 1429-től Újhely vára a Pálóczi család tulajdonába került. A mohácsi csata után a vár Szapolyai János, majd 1527-től az akkor éppen I. Ferdinándot támogató Perényi Péter birtokába került. aki Atyinai Simon deákot nevezte ki uradalmi tisztnek. 1528-29-ben Szapolyai János, majd Ferdinánd ostromolta meg a hol egyik, hol másik király oldalára álló Simon deák által több-kevesebb sikerrel védelmezett várat. Az1529. évi ostrom során alá is aknázták, de ekkor nem robbantották fel, mivel Simon egyik éjjel kiszökött a várból, az őrség pedig megadta magát.
Oláh Miklós esztergomi érsek 1536-ból származó leírása alapján a vár a bástyákon kívül erős sáncokkal volt megerősítve, vagyis a várat legkésőbb az 1530-as években átépítették, védműveit korszerűsítették. Az 1534-1537-es nagy sárospataki építkezések után az ostromokban romossá váló magaslati erősség már nem játszott fontos stratégiai szerepet Perényi számára, aki 1537-ben ismét átállt Szapolyai oldalára. Az1538-ban, majd 1546-ban és 1548-ban kiadott oklevelek már romosnak írják le a várat. Nem tudni, hogy Ferdinánd csapatai, vagy Perényi maga romboltatta-e le a várat, hogy ne kerülhessen ellenfele kezére.



Bővebb információ:

Sátoraljaújhelyi vár

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Kopjafás temető   |  
és között
Az elmúlt évszázadban Telkibányát a táj szépsége és a ma már pusztuló kopjafás temető tette vonzóvá. A vártemplomot körülvevő temetőben a fejfák az "oszlopos-rovásos" kopjafák csoportjába tartoznak. Egyszerűségükkel mentesek minden felesleges cirádától, vagy díszítő elemtől, méltóságteljesek, évszázadokon keresztül megtartották formájukat. Az évszám és a szöveg rávésése nélkül is "beszélő" kopjafák voltak, hiszen formájukról, alakjukról meg lehetett állapítani az elhunyt nemét, életkorát, vagy a közösséghez kapcsolódó viszonyát. Díszítései, archaikus évszámjelölései azokra a korokra utalnak, amikor az írásbeliség még nem terjedt el hazánkban, így például a vízszintes bevágások az évtizedeket, a függőleges rovások pedig az egyes éveket jelölve mutatták az elhunyt életkorát. Még fellelhetőek az emberi testre utaló arányok is attól függően, hogy a kopjafák kisgyermek, fiatal korú vagy soványabb testalkatú sírhelyét jelölik. Különleges értéket képviselnek a kopjafák díszítő elemei is. Az ősi halottkultuszra utalnak a rozettás, forgó rózsához hasonló díszítések, amelyeket leegyszerűsítve körzővel szerkesztenek, ez a napisten kőköri eredetű jelképe. Ma már semmilyen kultikus jelentősége nincsen, de mint örökölt hagyomány és megszokott fejdísz, tovább él a telkibányai kopjafákon. Megtalálható még a szomorúfűz vésett formája is ami csak az utóbbi évszázadban terjedt el. Temetőink és fejfáink művészete a növekvő életszínvonallal arányosan csökken. Egyre nagyobb mértékben váltják fel a szépen faragott kopjafákat a monumentális műkőből és betonból készült síremlékek. Természetesen nem ítélhető el a halottkultusz ilyen megnyilvánulása, de szükséges lenne megmenteni legalább a temető egy részében ezt a ma már ritka nemzetközi örökségünket.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Sváb Tájház   |  
és között
Sváb közösségünk korabeli tárgyait, emlékeit bemutató Sváb Tájházat 2006. júniusában súlyos természeti katasztrófa sújtotta. Villámcsapás következtében lángra kapott a nádfödém és teljesen kiégett. A sváb azonosságtudat erősítése mellett idegenforgalmi szempontból is jelentős értékünk vált a lángok martalékává.
 
A hercegkúti lakosok által hosszú évtizedeken át őrzött, majd a Sváb Tájház korhű berendezése céljából, közösségi érdekből felajánlott bútorok, eszközök, okiratok pótolhatatlanok, mindegyikéhez személyes emlékek fűződtek.
 
A 2007. május végén befejeződött építészeti rekonstrukciót követően a közösségünk összefogását szimbolizáló Sváb Tájház újbóli átadása 2007. augusztus 18-án került sor. Az elődjéhez hasonlóan gazdag gyűjteménnyel büszkélkedő Tájház azóta folyamatosan látogatható.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!