Túra hossza: 74 km
Nehézsége: Nehéz
Terep: Hegyvidék, 95%-ban aszfalt
Tájegység: Mecsek

A kerékpártúránkat Püspökszentlászlón a haranglábnál kezdjük. A települést észak felé hagyjuk el. A dióskúti elágazásnál jobbra fordulunk egy erdészeti útra, és ezen tekerünk Pécsváradra. Utunk 2/3-ánál a zöld kereszt jelzéssel találkozunk, ezt követjük egészen a várig. A várost a Várutca-Kossuth Lajos utca-Rákóczi Ferenc utca vonalon hagyjuk el. Áthajtunk a 6-os főút kereszteződésén, és egy lényegében a főúttal párhuzamos úton tekerünk Zengővárkony irányába. Várkonynak csak messziről integethetünk, át nem haladunk rajta. Hamarosan utunk keresztezi a 6-os utat és immáron a főút másik oldalán tekerünk Mecseknádasd irányába. Az adótorony után ráhajtunk a 6-os útra és azon haladva érjük el Mecseknádasdot. A település szélén lévő Árpádkori templom után a zöld turistajelzést követve hagyjuk el Mecseknádasdot. Egy kereszteződésnél a zöld jelzés elhagyja az aszfalt utat, mi azonban továbbra is azon hajtunk immár a kékturista jelzésen. Óbánya után elfogy az aszfaltút, így földúton haladva érjük el a kék jelzésen Kisújbányát. A településtől ismét az aszfalton haladva követjük a kékjelzést. Hamarosan egy kereszteződéhez érünk. Itt a Kék jelzés egyenesen halad tovább egy földúton. Mi azonban jobbra fordulva továbbra is aszfalton tekerünk. A Máré forrásnál utunkat sárgakereszt jel keresztezi. Balkéz felől egy kulcsosházat, valamint egy parkolót látunk. Ha van kedvünk innen feltekerhetünk a sárgakereszten Máré várához, majd ugyanazon az úton vissza a parkolóhoz. (Aki szereti a várakat annak mindenképpen megéri) Ha nincs haladjunk tovább ezen az úton a Várvölgy kempingig. A kempingnél egy T ágazásba jutunk. Itt balra fordulunk és tovább tekerünk Komlóig Zobákpuszta és Gesztenyés érintésével. Komlón a Kossuth út-Pécsi út-Sallai Imre utca útvonalon hajtunk át és Budafára tekerünk. A település után jobbra a 66-os út mellett egy piroskerékpáros jelzésű utat találunk. Ezen hajtunk Árpádtetőig. Itt ráhajtunk a 66-os útra és azon tekerünk a zöldturista jelig, amelyre egy balkanyarral rá is hajtunk. Aszfaltúton tekerve Zobákpuszta határába jutunk. Közben a bányászat jeleit csodálhatjuk végig. (Béta akna, kőbánya) Zobák pusztán nem hajtunk át, hanem előtte egy másik aszfaltútba jutunk. Itt egy éles jobb kanyarral Hosszúheténynek vesszük az irányt. Heténytől már nincs messze Püspökszentlászló. A zöldnégyzet jelzés pont oda visz minket aszfalton. Így azt követve egy laza emelkedő után meg is érkezünk a településre.

További információ:
http://www.holkerekparozzak.hu/baranya-megye/kelet-mecsek-kerekpartura

Aktív turizmus

Kisboldogasszony kápolnája és szentkút   |  
és között
Marázától délre, 1,5 km-re az erdő szélén, a nyiladék végében található a Mária-kápolna, mely előtt a kút és forrás is található. A földút egy völgyben, egyik oldalán dús erdőtől kísérve kiszalad a faluból, majd egy szántáson át egy hívogatóan zöldellő nyiladék felé vezet. Az enyhén emelkedő nyiladék végén áll a Mária-kápolna. A bámulatos kis épületet a közelmúltban újították fel társadalmi munkában a marázai lakosok. Az erdőből kellett kibontani, a már romos épületet. Jégli Péter, marázai díszpolgáré a felújítás ötlete és a megvalósítást szolgáló önzetlen adománya. A kápolna tetejét Zsolnay-kerámiák díszítik, mint ahogy a kútét is. Annak kapcsán lett híres, s ezért épült mellé a kápolna is, mert csoda történt itt. Egy, a közeli szőlejében kapáló horvát asszony vak lánya a forrás vízében megmosakodva visszanyerte látását. A csoda ma is tart.
Egy kis ékszer ez a Mária-kápolna az erdőben, ahova a hívők még ma is elhozzák máshol, búcsúkban, zarándokutakon vásárolt ereklyéiket. És a szeptember 8-án szokásos falunapnak is programja az itt tartott mise. A most már kútba foglalt forrás tiszta, hideg és finom vizéért még ma is gyakran kisétálnak az emberek a pácolt fából készült feszület által őrzött kápolnához. 
(Forrás: Mecsek Egyesület évkönyve)

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Hosszúhetényi Tájház   |  
és között
Tájházunk a dél – dunántúli típusú, többosztatú házak közé tartozik. Építőanyagát vegyesen a vályog és a kő alkotják, tetőszerkezete dültszékes, bakdúcos nyeregtető. Épületünk egy átalakult füstöskonyhás házat reprezentál, ötosztatú, tornácos, két külön bejáratú, a második bejárat a füstöskonyhába vezet.  Bocz Árpád életének 35 – 40 évét a zengővidéki néprajzi jellegű tárgyak felkutatásának, összegyűjtésének szentelte. Az ő érdeme, hogy a múlt értékeit Hosszúhetény ily módon megőrizhette és bemutathatja az látogató vendégeknek.
 
A ház az 1860-as években épült. 2010 - 2011 között újítottuk fel. Öt szobájából három hagyományos jellegű: tisztaszoba, füstös konyha, „vendégváró” konyha. A tisztaszobában a híres, színvilágában is, díszítésében is különleges hosszúhetényi viselet is bemutatjuk  A megújult épület két terme a kenderfeldolgozást és a környékbeli fazekasságot reprezentálja. A termeket múzeumpedagógiai foglalkoztató sarkok egészítik ki. 
A kocsiszínben számos szerszám és mezőgazdasági eszköz // talajművelő ekék, boronák, szőlődaráló, faprés// kapott helyet. Egyedülálló   az első magyar mezőgazdasági gépgyár terméke a „Röck”-féle cséplőgép, mely ma is üzemképes.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!