A borvidék nemrégiben nyerte el, ill. kapta vissza a borvidéki rangot. A Dunára néző neszmélyi szőlőhegyeken termő borról Széchenyi István is írt dicsérő szavakat, és sokan kedvelték az itteni bor kellemesen savanykás ízét. Az Esterházy család Csákvári Uradalmának híres ászári mintaszőlészete és pincészete is hozzájárult ahhoz, hogy a vidék a XIX. század második felében nemzetközi ismertségre tett szert.
A Balaton környékén termő borok saját karakterrel bírnak. Egy borospince előtt ücsörögve összes érzékszervünknek gyönyörűséget szerezhetünk -, hiszen a borok minősége a táj szépségével párosul, a tó, a szőlőhegyek, fehér falú présházak és a hegyek lábához húzódó kis falvak látványával. Sok művész és tudós ember adózott egy-egy művel a táj varázsának, és az sem véletlen, hogy Badacsony borát az „istenek nektárjának” nevezték.
E gazdag középkori hagyományokkal rendelkező borvidék nem fekszik közvetlenül a Balaton partján, de éghajlatára még hatással van a tó közelsége. Ezt a vidéket szépsége és csökkenő számú őslakossága miatt a városi emberek már évekkel ezelőtt felfedezték maguknak. Nagy számban költöztek ide művészek is, akik szívükön viselték a táj arculatának megőrzését, és sokat tettek is ezért. Főleg a Káli-medence környékére jellemzőek az igényesen rendbe hozott régi és - stílusában a tájba illeszkedő - új házak, temlomok, fogadók és vendégváró borpincék.
A Balaton déli partján elsősorban fehérbor termelése folyik, de vörösbort is készítenek. Az utóbbi időben a hazaiak legjobbjaként tartják számon az itt készített pezsgőket. A domboldalak szőlőire kedvezően hat a tó közelsége, mely sekélyebb itt, mint az északi parton, így viszonylag gyorsan felmelegszik, s ez kedvező mikroklímát teremt. A Balaton és a táj szépsége, a régi kastélyok és pincék miatt sokan látogatják ezt a vidéket ma is.
Ez a borvidék, mint neve is mutatja, két különböző bortermelő tájra oszlik. A balatonfüredi borok testesebbek, tüzesebbek, alkoholszintjük magasabb - míg a csopaki borok tartózkodóbbak, könnyedebbek, illat- és zamatgazdagabbak. Balatonfüredet és környékét a gyógyvíz és a bor együttes ereje teszi vonzóvá. A világ különböző részeiről utaznak ide azok az emberek, akik önmagukat egy kicsit kényeztetni akarják - kívülről és belülről egyaránt, a szénsavtól pezsgő gyógyvíz, az egyedülálló, szívbetegeknek kedvező hatású klíma, valamint a jófajta fehérbor erejével.
Boronapincék sora bizonyítja, hogy több mint 100 éves borászati hagyományokra tekintenek vissza a zalai dombok. A népi építészet e jellegzetes képviselőivel ma már csak ezen a vidéken találkozhatunk. A boronapincéket szálfákból ácsolták össze, kívül-belül agyaggal tapasztották. Ma már csak mutatóban áll közülük néhány - az elmúlás különös hangulatát árasztva. A terület 1998-as borvidékké válásával ismét remény van arra, hogy az itt található értékek méltó kezekbe kerülve, megőrződjenek.
Hasonlatosan az egri és a tokaji borvidékhez, itt is riolittufába vájt - olykor hatalmas méretű pincékben tárolják a bort. Némelyik falát, oszlopait népi kőfaragók értékes munkái díszítik. A híres miskolci bort nemes penésszel vastagon borított pincékben érlelték. Az Avas-hegyen, mely mindössze 100 méter magas, valamikor gazdag szőlőskertek voltak, oldalába ezernél is több pincét vájtak. A XIX. századtól pezsgőalapborokat is termelnek.
Az alföldi borvidékekhez hasonlatosan itt is az asztali bor termelése dominál. A Kövidinka termesztésénél jellegzetes művelést alkalmaztak, az ún. kopaszmetszést, mely még a szőlőkarók használatát is feleslegessé tette. E vidék bortermelése a középkorig vezethető vissza.
Ez a régi barokk városka külföldön elsősorban boráról ismert. Annak ellenére, hogy az ökológiai adottságok a fehérszőlő termesztésének kedveznek, az „Egri Bikavér” tette híressé Eger városát és környékét. Eger alatt hatalmas kiterjedésű üreg- és pincerendszer húzódik, az összenyitott pince-ágakon keresztül a város a föld alatt is teljes szélességében átjárható. Az üregek egy része természetes eredetű, többségük mesterségesen kialakított, faragásokkal díszített.
Bár ez a terület borvidéki rangot csak 1990-ben kapott, a szőlőtermesztésnek több évszázados hagyománya van itt. Jóllehet az utóbbi években már minőségi bort is termelnek, elsősorban a pezsgőalapbor-termelés jellemző erre a vidékre. A híres Törley-pezsgők is etyeki alapborból készültek a XIX. század végétől. Megtekintésre érdemes körpincék, valamint szép sváb házak maradtak fenn itt a múlt századból, bennük még megtalálható számos értékes, régi borászati eszköz.
Bár a szőlőtermesztés ökológiai feltételei az Alföldön nem olyan jók, mint a hegyvidékeken, a bor minősége - megfelelő kezelés esetén - a hegyi borokkal vetekszik. A magyarországi német építészet képviselői a hajósi pincefalut alkotó jellegzetes présházak, melyek - a magyar vendégszeretettel párosulva - igen vonzóvá teszik ezt a borvidéket a borkedvelők számára.
A Duna és Tisza folyók mentén terül el az ország legnagyobb borvidéke. Az alföldi puszta és az itt lakó emberek vendégszeretete sok látogatót csal e vidékre. A főként homoktalaj fehér borokat terem, de számos kunsági rozébor és vörösbor is ismert. A magas napsütéses órák száma kedvezően hat a szőlő érésére, a kellemes ízű, könnyű borok készítésére. A borvidék szlogenje: „A kunsági bor a mindennapok bora”.
Legnagyobb domb- illetve hegyi borvidékünkön jó minőségű fehérbort termelnek. A Mátra hegyvonulatai a domboldalakat védik az északi széltől, s a szőlőterületek többsége az erdők között húzódik meg. A múlt és a jelen jól megfér egymással: a modern borkészítés és a régi mulatozós magyar szüreti szokások sem zárják ki egymást. Több középkori eredetű borospince található a vidéken, egy része felújítva ma is bort kínál.
Mecsekalját „az Isten is bortermő vidéknek teremtette”, s ezt az emberek időben észre is vették, hiszen 2000 éve termesztenek itt szőlőt. A szőlő jól érzi magát a neki teremtett talajon és klímában, s bőségesen meghálálja a belefektetett munkát. E borvidék kereskedelmi központja már az ókorban is Pécs (Sopianae) volt. A nagy hagyományokkal rendelkező pécsi pezsgőgyártás alapborait a XIX. századtól a mai napig ez a vidék termeli.
Két hegység, a Vértes és a Bakony között húzódik meg a festői szépségű Móri árok, az Ezerjó hazája. Bár az Ezerjó régi magyar szőlőfajta, igazi otthonra itt, a móri borvidéken lelt. A más területen közepes, alig ismert szőlőfaj-tával csodát tett az új környezet, és eddig ismeretlen tulajdonságait hozta felszínre. Az utóbbi időben más kiváló minőségű bort adó szőlőt is telepítettek ide.