A titok nem más, mint a "dobozba zárt minőség", melyből az évtizedek során soha nem engedett a hatvani Aranyfácán   konzervgyár. Csakis Magyarországon termett, megfelelően átválogatott paradicsom szolgál a termék alapanyagául, melynek előállítása tartósítószer és semmilyen más adalékanyag hozzáadása nélkül készül.  Legfontosabb célnak a gyár továbbra is azt tartja, hogy minden háztartásba eljusson a „dobozba zárt minőség”, a hatvani Aranyfácán sűrített paradicsom.

Az Aranyfácán Product Kft., Hatvani Aranyfácán sűrített paradicsom terméke minden elvárásnak megfelelt így jogosulttá vált a HÍR védjegy használatára, amit természetesen a terméken, annak csomagolásán, illetve más kapcsolódó reklámanyagokban is feltűntethet.

A paradicsom által nyújtott egészséget és valódi tartósítószer-mentes magyar ízt adjuk minden vásárlónknak bel- és külföldön egyaránt. Mindent tudunk a paradicsomról!

A kenyér ősmagyar kori jövevényszó a korai őspermi alapnyelvből. Eredeti jelentése kásaféle, darából készült ételféleség lehetett. A Kárpát-medencében, Magyarországon leggyakoribb alapanyaga a búzaliszt,

A 18. században az alföldi búzakenyér kiváló minőségét, szokatlanul nagy méretét, különleges erjesztőanyagát angol, francia, német utazók és enciklopédisták csodálták.

Bálint Sándor feljegyzése szerint: „Élesztő gyanánt használatos volt régebben a tanyákon, de szükség esetén olykor még ma is a morzsoltka, morzsótka, Algyőn morzsóka. Ez úgy készül, hogy dagasztáskor egy fél tányér kovászt meghagynak, majd a kidagasztott kenyértésztából is félre tesznek egy darabot. A kettőt liszttel elkeverik, majd tarhonya módjára feldörgölik. A kemence vállán megszárítják, végül fehér vászonzacskóban elteszik. A morzsoltka készítésére különösen tavasz felé került sor, amikor a rendes borélesztő már fogytán volt. Ha a morzsoltka netalán megfagy és így erejét veszti, akkor rendes bolti élesztővel süt a tanyai gazdasszony kenyeret és a sütés alkalmával újabb morzsoltkáról gondoskodik.”

Ez a különleges fajtánk, amelyhez hasonlót sehol a világon nem tenyésztenek, elsősorban Debrecen környékén, a Hortobágyon és a Kiskunságban terjedt el. Nehéz elképzelni, de a racka is, mint minden háziasított juhfajta, a muflontól (Ovis ammon) származik.

Mindig a magyarságtudat részét képezte, képezi,  s emiatt ma is sok kistenyésztő magángazda tart néhány példányt egyéb fajtájú juhai között. Egykor a pásztorok jellegzetes ruházkodásának (suba, guba, cifraszűr stb.) nélkülözhetetlen alapanyagait szolgáltatta. Természetesen húsát, tejét feldolgozva mindenkor szívesen fogyasztották. Az időjárás viszontagságaival, a mostoha tartási körülményekkel szemben igen ellenálló, élénk vérmérsékletű, büszke járású fajta. Különlegessége a pörge szarv, amelyet mind  az anyajuhok, mind a kosok viselnek. Kétféle színben, fekete és fehér változatban ismerjük.

A kifejlett állatok súlya: kosok 70-75 kg, anyák 40-50 kg, nyírósúly: 2-3 kg gyapjú. Az anyák egy szezonban átlag 60-100 liter tejet termelnek.

Két ágból font kerek, 20-22 cm átmérőjű termék. A két ág 3-5 cm vastagságú. Felülete fényes, vörösesbarna. A fonásnyomok jól láthatóak. Íze kellemes aromájú, tejes tésztára jellemző. Hagyományos összetétel: búza finomliszt, tej, cukor, tojás, aludttej vagy tejföl, zsír és só. Ma margarint használnak.

A perec szó a 17. század végén süteményfajtát jelölt. A lakodalomra érkezők” kalátsot, pereczet, tyukot vagy kokast hoznak.”jegyzi le Nemes-Népi Zakál György. A “hőkkön sült perec” a 20. század elejétől készül kelesztett formában. Kelesztés után csukló vastagságú ágakra sodorják, két rúdból kerekre fonják. Ha nagyobb mennyiség készült (pl.: lakodalom), még a 20. század közepén is befűtöttek a kemencébe (egyébként már a tűzhely sütőjében készül.) “A kemencét gyengén rőzsével befűtötték, ha leégett, kihúzzák a szenet, kipemetelték a kemencét és gyorsan sietve rakták be sütőlapáton a perecet. A perec a kemencében gyorsan, 10-15 perc alatt már megsült szép rózsaszínűre. Amikor kiszedték, cukros, zsíros vízzel megkenték, kosárba rakták, ruhával letakarták, és már kész is volt a finom őrségi perec.” “Vasárnapra sütöttek kalácsot, perecet egy nagy kosárral. Azt a szobába, a sarokba a ládára tették, egy tiszta fehér abrosszal leterítették.” A kemence fenekén, a hő-kövén sütötték, innen elnevezése “hőkkön sült perec”. (Rábagyarmaton “feneken sütt perec”) Lakodalmi tésztaféleként a Magyar Néprajzi Atlasz szerint szinte az egész Dunántúlon ismert volt.

Káposztás pogácsa kerek, hengeres alakú, átmérője 3-5 cm, magassága 2-4 cm. Felülete vörösesbarna, négyzethálósan rovátkolt, káposztától kissé rücskös felületű. Alja sima világosbarna. Bélzetében a káposzta egyenletesen elosztva található. Íz világa kellemesen káposzta íz, kissé borsos illatú és enyhén sós ízű. A káposztás pogácsa apró édes káposztát és zsírt tartalmazó, élesztővel lazított, hajtogatott, leveles szerkezetű, amely a paraszti táplálkozásból került közfogyasztásba.

A pogácsa az egyik legrégibb nemzeti ételünk, már a honfoglalást megelőzően is fogyasztották. Ősi eredetét az is bizonyítja, hogy a népmesék hőseinek tarisznyáiban mindig ott lapul a hamuba sült pogácsa, amelyet a hosszú vándorútra visznek magukkal. 

A kapros kalács fényes színű, mintegy 40 - 45cm hosszú, 10 – 12cm széles, 6 - 8cm magas, ovális keresztmetszetű rúd. A kelt tésztára jellemző enyhe, édeskés. Tölteléke a kaportól fűszeres illatú, sajátos ízű. 

A rudat felvágva: csigavonalba feltekert, puha, rugalmas állományú kelt tészta között a kapros töltelék látható.

A késő középkori- kora újkori paraszt kalácsok a XVIII sz. végéig töltetlenek. A töltelékek vidékenként eltérőek lehettek. A XIX. században a töltelék fajták között fellelhető a kapor is, mely egy olcsó egyszerű, kalács félét jelentett.

Nagy ünnepekre, vasárnapra, munkaalkalmakra is megsütötték.