A paprikás kifli különlegességét a beledolgozott fűszerpaprika őrlemény zamata, fűszeres aromája, valamint a használata által  nyert szín adja.

Rúd alakban felsodort, majd ívelt kifli alakúra formázott péksütemény. Felülete jellegzetesen vöröses-barna színű. Íze, aromája fűszeres, enyhén csípős.

Zamatos, önmagában vagy szendvicsekhez is kitűnő, mutatós küllemű, fűszeres ízű, frissen bármikor fogyasztható kifli. Különösen társasági összejövetelek alkalmával bor- vagy sörkorcsolyaként kedvelt. Általában külön rendelésre készítik, évszaktól függetlenül.

Csonka kúp alakú, cakkos szélű formában sült összetett formázással és díszítéssel készült, ünnepi kalács. Külseje világos barna, felületén sodort tésztaágból kialakított kereszttel díszítik, ennek szárain és közepén tésztarózsa van.

A pászkakalács a görög katolikusok húsvétkor megszentelt ételei között a legfontosabb. A görög katolikus egyház a húsvéti ünnepkört a pászka ünnepének nevezi. Vallási értelemben a pászkának négyféle tartalmi magyarázata van. Első etimológiai értelmezése átmenetet (héberül peszáh) jelent. A pászka második ószövetségbeli jelentése a tésztára utal. A görög katolikus egyház ezt az eredetet elismeri, de az ő húsvéti pászkájuk hangsúlyosan kovászos. A pászka harmadik értelmezése az áldozati bárány fogalomköréből fakad. A pászka negyedik jelentése Jézus Krisztus feltámadásának titokzatossággal kapcsolatos. A magyar görög katolikus egyházi szellemben a hívők a pászka misztikumában az egész húsvéti ünnepkör kiteljesedését látják. A pászkakalácsot a család legügyesebb asszonya készíti. Az alaki, sütési hibákból szerencsétlenségekre következtetnek.  Készítését nagy odafigyelés mellett vallásos és mágikus jellegű cselekedetek kísérik: a kelesztésre szánt tészta felett a dagasztást végző keresztet rajzol, közben imádkozik. A tészta nem maradhat nyers, megégetni sem szabad. A felszentelt pászkakalács egy kis szeletét egy évig megőrzik. Szentelményként tisztelik, tárolják. Hiszik, hogy védelmet nyújt a villámcsapástól, véd a házi kártevőktől, szerencsétlenségtől, hat a betegségek ellen.

Penyigére kerülve hallottam először, hogy az általam „nemtudom” szilvaként ismert apró szemű, finom gyümölcsnek Penyigei szilva az igazi neve. Itt találkoztam először a házi kertekben termett sommal, a belőle készült lekvárral, szósszal. Ekkor kezdtem el a nagymamámat faggatni a szilvalekvárfőzés tudományáról, s kezdtem el gyűjteni a még évekkel korábban „elherdált” lekvár főzéshez szükséges eszközöket, mint például a rézüst, fateknő, cibererosta, lapicka, vitorla, cserépszilkék, stb. Jöttek az első sikerek, s baráti társaságoknak jelentett kellemes együttlétet, új ízek felfedezését, maradandó élményeket. Sorra szerveződtek a különböző rendezvények, ahol a penyigeiek aktív szereplők voltak. A szilvalekvár megismertetésének kiemelt eseménye a Szatmárcsekei Szilvalekvárfőző Verseny és a Penyigei Szenkeparti Nagyvásár volt. 2004 évben valósult meg Penyigén a Lekvárium , Magyarország első szilva- és lekvármúzeuma. A hely kiválóan alkalmas arra, hogy a fiataloknak bemutassák a lekvár főzés menetét, eszközeit. Somlekvár Ma a Tisza-háton, a házak körül vadon termő, őshonos som húsából cukor hozzáadásával készített és tartósított ízletes, pikáns krém, melynek felhasználása a korábban főzött lekvárral megegyező. A somlekvár a két penyigei somfajtától függően élénkpiros vagy bordó színű, szilárd, könnyen kenhető, savanykás, kellemes aromájú termék. Mint a lekvárok általában, üvegben tárolva évekig eláll. Hajdan Szatmárban a somlekvárt éppen úgy főzték, mint a más gyümölcsből készült lekvárt. Az 1940-50-es évek óta készítik a somlekvárt nyers kikavarással. A somot csak akkor lehet szedni és fogyasztani, amikor magától lepotyog. Ez augusztus végén, szeptember elején következik be, fajtától függően. A lehullott, érett szemeket a fa alól szokták felszedni. augusztusban, illetve szeptember elején szedik. Kosárba, vederbe gyűjtik, vagy egy nagy lepedőt terítenek a bokor alá, megrázzák, és a lehullott gyümölcsöt zsákban hazaviszik. Először odahaza a napon megérlelik, s ha nem elég édes, edénybe téve megcukrozzák, és csak azután főzik ki. A földről felszedett somot válogatás után alaposan megmossák, a vizet lecsepegtetik, a gyümölcsöt szitán vagy tésztaszűrőn átdörzsölik. Vékony héja teljesen feldarabolódik, "eltűnik", húsa pépesen átnyomódik, csak a kemény magvak maradnak fenn. Ez hulladék. A kipasszírozott, nyers somhoz kilónként azonos tömegű cukrot adnak, és addig kavarják, amíg a cukor teljesen feloldódik, elegyedik. A szép, élénkpiros somlekvár szinte habos, annyira laza. Ez a kavarási művelet hosszadalmas, akár egy napig is eltarthat (ha közben mást is csinálnak), de fél nap is elegendő elkészítéséhez. Az így kikevert, nyers lekvárt jól kimosott üvegekbe rakják, tetejére egy negyed búzaszemnyi szalicilt tesznek (ez akár el is maradhat). Celofánnal lekötve teszik a helyére. A somlekvár felhasználása széles körű. Sütemények, például hájas tészta, porlós (a környéken készített sütemény, amelynél két omlós, vastag tésztalap tölteléket fog közre^ a süteményt kisülés után négyzet alakúra vágva kínálják), linzer, zserbó, piskótatekercs kiváló ízesítője. Szatmári szilvalekvár A régióra jellemző penyigei szilvafajtából cukor hozzáadása nélkül főzött, tartós lekvár. A szatmári szilvalekvár sötét, csaknem fekete színű, keményre főzött, de még kenhető, pasztaszerű termék. Nagy öntöttvas üstökben, nyílt katlanon főzték a korábbi évszázadokban. Az idős asszonyok között lekvárszakértők voltak. Az elkészült, levét veszetett, sűrű lekvárt cserépedényekbe, az ún. lekváros szilkékbe fa merőkanállal merték ki már a XVIII- XIX, században, majd kihűlés után fehér vászondarabbal lefedték, és zsineggel átkötötték az edény száját. Hűvös kamrákban polcon raktározták, esetleg vásárban árulták az így készített lekvárt. Az utóbbi években kezdenek előkerülni a padlások mélyéről a régi szilvafőző üstök, és a családi szükségleten túl megindult az eladásra főzés is. Az őstermelők közvetlenül, ismerősökön keresztül értékesítik portékájukat, de a régió városainak piacaira is viszik.

A Piros Arany kiváló minőségű paprikából készült ételízesítő, mely a nyers paprika ízét és színét biztosítja a fogyasztók számára az év minden szakában. 1963 óta töretlenül népszerű és egyedülálló termék a hazai piacon. Megnevezése gyakorlatilag fogalommá vált, mely tradíciót, minőséget, egyediséget takar, és ismert a legtöbb magyar ember számára.

A fűszerpaprikát és pritaminpaprikát tartalmazó Piros Arany csemege és csípős változata is kapható az oly kedvelt tubusos kiszerelésben.

Csíkvarsai Csípős Csodafalat: A termék egy ősi, Magyarországon kitenyészett állat, a magyar szürke szarvasmarha húsából készült. A legalább három éves érett magyar szürkemarha húsához a gondos válogatást és tisztítást követően sertés hasaalja szalonnát teszünk, majd paprikával, sóval, borssal, köménnyel fűszerezve keverjük. A termék többszöri hideg füstölés és több hónapos érlelés után kerül a fogyasztók elé. A több hónapos érlelés során a termék nedvességtartalmának jelentős részét ugyan elveszti, de így alakul ki az a sajátos ízvilág, melyet szeretnénk megismertetni Önnel.E termék megvásárlásával nemcsak garantált minőségű, magas élvezeti értékű terméket fogyaszthat, hanem hozzájárulhat kipusztulóban lévő mocsári élőlények hagyományos tevékenységgel történő fenntartásához.

A legmagasabb minőségű prémium pálinkák készítése a gasztronómia számára és az ínyenceknek. A termékpalettánkon 39 féle pálinka található meg.
A különböző neves nemzetközi versenyeken elért elit minősítéseink száma 62 db.

Hajszálvékonyra húzott, semleges ízű, ropogós tésztarétegek között különböző édes vagy sós töltelékkel gazdagon töltött sütemény.

Elnevezése a „réteges" melléknévből képzett főnév. Eredetileg töltelék nélküli volt, sok tésztarétegből állt. A 18. századtól a rétestésztát az asztalon kézzel húzták hártyavékonyra, tölteléket tettek rá, és az abrosz felemelgetésével irányítva göngyölték a tésztát a töltelék köré. Kerek tepsiben, vagy csigavonalban sütötték ki az ún. parasztrétest. 1794-ben egy keceli asszony vitt ilyet egy gyermekágyas asszonynak. Paszitára (keresztelőre) sütése a 20. század elejéig szokás. Hártyaszerűen vékony rétes Makón, Heves megyében és Dunaföldváron is ismert. Hódmezővásárhelyen 1868-ban új esztendei rétessel köszöntötték a béreseket, cselédeket. A töltelék-változatok, jellemzően, egyes vidékekhez köthetők.

A paraszti ünnepek nélkülözhetetlen süteménye volt. A 20. század elejére országosan elterjedt. Ma fogyasztása általános. Főétkezést követő desszertként, de önálló második fogásként is szerepelhet. Ízei leginkább a forró rétesnél érvényesülnek. Saját készítésű rétestésztát ma már csak az idősebbek nyújtanak.

"Miért használj kecsketejes szappant? Mert a tej: élet, erő, egészség…
A kecsketej pedig különösen egészséges!" Kényesztesse Ön is magát természetesen, mint egykor nagymamáink!

E-mail: chiara.m.in.r@gmail.com