Főétel
Fejenként egy szelet szalonna és annyiszor két marék káposzta, 1 fej vöröshagyma
 * 
Elkészítés A szalonnát feltesszük sülni, míg üveges nem lesz, ezután a megmosott savanyú káposztát hozzáteszszük és együtt átsütjük, vöröshagymát szelünk hozzá a zsírba. Sült vagy főtt burgonyával tálaljuk.
Desszert
Idény gyümölccsel, túróval, párolt pirított káposztával Hozzávalók: 0,5 kg liszt 1 rama margarin 2 tojás + 1 a kenéshez 5 dkg élesztő (pici cukorral langyos tejben felfuttatva) 0,1 kg porcukor esetleg pici tejföl a gyúráshoz Töltelék: ízlés szerint édesítve és ízesítve Alma Meggy Túró Pirított káposzta
 * 
A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, 2 cipót készítünk belőle. A cipókat téglalap alakúra kinyújtjuk, majd ujjnyira bevagdossuk mind a két oldalán, de a közepén ne legyen bevágva, miután ide kerül a töltelék. Betöltés után fent kezdjük a tésztát hajtogatni, először a sarkát és sorban először jobbról balra, majd balról jobbra, mintha fonnánk. A két végét betűrve tepsibe tesszük, legalább 2x megkenjük a felvert tojással, ügyelve, hogy a „fonatok” fedjék egymást és a töltelék ne dőljön ki. Nagyon jó egy kiadós leves után, második fogásnak is, csak a tölteléket ne sajnáljuk bele!
Főétel
Hozzávalók: Egy kg sertéstarja és sertésfarok, másfél kg savanyú káposzta, egy kis fej vöröshagyma, 1 csípős paprika. A rántáshoz 3 fakanál sertészsír, 1 merőkanál liszt, két fakanál pirospaprika, fél liter házi paradicsom.
 * 
Egy nagyobb fazékba beletesszük a levéből kinyomott savanyú káposztát, ráhalmozzuk a kisebb darabokra vágott húsokat. Felöntjük annyi vízzel, hogy mindezeket ellepje. A tetejére szeleteljük a vöröshagymát, és fedő alatt elkezdjük főzni. Közben beledobjuk a csípős paprikát, és tovább rotyogtatjuk. A rántáshoz felolvasztjuk a zsírt, összekeverjük a liszttel, és világos zsemlyeszínűre pirítjuk. Megszórjuk fűszerpaprikával, felöntjük paradicsompürével, és vízzel. Összefőzzük a káposztával. Friss, ropogós kenyérrel fogyasztjuk.
Leves
Hozzávalók: 4 db sertésköröm, 2 db sertéscsülök, 1/2 db sertésfej, 1 kg lapocka, 3 nagy fej hagyma, lebbencstészta ízlés szerint, 1 kg burgonya, 2 evőkanál őrölt pirospaprika, 1 db erős zöldpaprika, 2 db tv paprika, 2 csipet kömény, 2 db paradicsom, 8-10 gerezd fokhagyma, 5-10 dkg sós fehér szalonna  * A szalonnával alázsírozzuk a bográcsot, majd legalulra tesszük a csülök bontása után a csontot, rá a köröm kerüljön, utána egy réteg apróra vágott hagyma. A következő réteg a kicsontozott csülök, amit hagymaréteg, azt meg apróra vágott lapocka követ. Dobjuk rájuk a köményt, a paradicsomot, a fokhagymát, a sót. Hideg vízzel fölengedjük. Három óra hosszáig lassú tűzön főzzük, őrölt paprika nélkül. Nem kell keverni, csak a bográcsot forgatni. Amikor majdnem készen van, a színét külön edénybe leszedjük, ebben keverjük el a pirospaprikát, majd visszaöntjük a leveshez. Utána kerül bele a darabokra tört lebbencstészta és a kockákra vágott krumpli. Az egészet sűrűre főzzük. Ha a vizet elpárologtatta, utána kell tölteni.
Főétel
Nem mindenki tudja,hogy a disznótori vérpörkölthöz meg kell abálni a vért. Kisebb darabokra felvágjuk a vért,és forró vízbe rakjuk.
Így hagyjuk hogy felforrjon,de utána már csak pöcörögtetni kell. Akkor jó, ha már felvágjuk,és egyszínű a teljes keresztmetszet.
Így marad nagyon jó puha,és zamatos. Dinsztelt hagymára tesszük, persze disznózsírral készítjük, nem kell sajnálni tőle, ettől lesz jó szaftos.
Fűszerek ízlés szerint,só bors, majoránna, pirospaprika.
Jól összerottyantjuk,és tálaljuk.
Főétel
A májat fél centiméterre elvágom, szárazra törölöm, borssal,bazsalikommal, oregánóval bedörzsöljük.
Hagymát kockákra vágjuk, és megpirítjuk. Utolsó pillanatban, rádobjuk a májat, 3-4 percig sütjük, majd almaecetet és sót rakunk rá.
Bedörzsölés után 1-2 órát hűtőben tároljuk.
A disznósajt, kolbász, szalámi, májas és a zsömlés véres hurka receptjeit a helyszínen a disznóvágási programunk résztvevőinek szoktam bemutatni.
 
Konyhai praktikák:
Amennyiben azt akarjuk,hogy ne sírjuk végig a vörös- és fokhagymapucolást,akkor tisztítás előtt áztassuk be langyos vízbe. Így a tisztítása is sokkal könnyebb.
Desszert
Hozzávalók:
20x20 cm-es búzacsira kocka
1,5 liter víz
80dkg finomliszt és 80dkg félfogós liszt, a tészta keménysége határozza meg a liszt  mennyiségét.
 * 
Elkészítése:
Húsdarálón ledaráljuk a búzacsira kockát. Ráöntünk egy liter vizet, átmosogatjuk, kinyomkodjuk, leszűrjük sűrű szűrön.
A kinyomkodott csirát ismét átmossuk fél liter vízzel. Kinyomkodjuk, leszűrjük. A két levet összeöntjük, a tetejéről leszedünk egy deciliter levet - ez a "zsírja". Ezt az egy deciliter levet fogjuk a tepsibe önteni, mielőtt a tésztát beleöntenénk.
A sok léhez fokozatosan adagoljuk a lisztet vegyesen a finomlisztet és a félfogóst. Közben állandóan kevergetve alaposan kidolgozzuk. Kb. fél óra. Csak kézzel kidolgozva az igazi! A tészta kicsit legyen lágyabb,mint a galuskatészta.
A tepsibe beleöntjük a kivett 1dl levet, majd a tésztát.180-200 fokos előmelegített sütőben sütjük.
Liszt érzékenyeknek kukoricacsirából kukoricaliszttel készíthetjük.
Desszert
Hozzávalók a hagyományos leírás szerint: 2 összemaréknyi (kb. 30 dkg) liszt, 25 dkg vaj (margarinnal helyettesíthető), 3 dkg élesztő, 2 dl tej, 1 tojás, pici só, lekvár a töltéshez, 5-10 dkg kristálycukor, fahéj és porcukor a szóráshoz
 * 
Elkészítés A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a fél dl langyos, cukrozott tejben megfuttatott élesztőt, a tojást, 1,5 dl langyos tejet, csipetnyi sót.  A tésztát tiszta konyharuhába kötjük és fakanálra vagy rúdra akasztva egy nagyobb, állot vízzel (langyos vízzel) töltött edénybe lógatjuk. Ha megkelt, feljön a víz színére. Ekkor lisztezett gyúródeszkán nagyobb tojásnyi darabokra vágjuk, kinyújtjuk, közepükre lekvárt teszünk és kifliket formázunk, melyek tetejét durva kristálycukorba mártjuk. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon aranypirosra sütjük, tálalás előtt fahéjas porcukorral szórjuk meg.
Tipp Keverhetünk a tésztába reszelt citromhéjat is.
Főétel
Hozzávalók: savanyú káposzta, birsalma, só, száraz furmint, szemes bors, apróra vágott vöröshagyma, friss szőlőszemek, napraforgóolaj, babérlevél

Elkészítés: Kevés olajban a hagymát és a vékonyan felszeletelt birsalmát világossárgára sütjük. Felöntjük borral, hozzáadjuk a babérlevelet, a borsot és felforraljuk. A megmosott savanyú káposztát beletesszük, kissé megsózzuk, és puhára főzzük. A főzés végén belekeverjük a szőlőszemeket.
Desszert
Két marék lisztet, elmorzsolunk egy nagyobb diónyi zsiradékkal, megsózom, megcukrozom. Tejjel összegyúrjuk olyan állagúra, ami által könnyedén el lehet nyújtani  késfok vastagságúra. Tenyér nagyságú négyszögekre vagy háromszögekre vagdaljuk. Az elvagdalt tészták közepébe  ejtünk két-három kétujjnyi hosszúságú vágást. Forró olajban mindkét oldalát szép pirosra sütjük. Villával kiemeljük, lecsurgatjuk az olajat róla, és porcukorral meghintve, melegen fogyasztjuk.
Leves
1 kg kacsaaprólék, fél kg kockára vágott burgonya, zöldség, répa, babérlevél, ételízesítő, szemesbors, pici ecet, 2 dl tejföl
 * 
Elkészítés: a hagyományosan elkészített húslevest tejfölös habarással és pici ecettel ízesítjük.Forrón tálaljuk.
Leves
Hozzávalók: 1 kg marhahús, 20 dkg sertésvelő, 10 dkg répa, 10 dkg gyökér, 10 dkg vöröshagyma, 10 dkg zsír, ízlés szerint só, bors, paprika, 1 evőkanál mustár, 1-2 db babérlevél, 1 kanál liszt. ½ liter tejföl.
 * 
Az apró kockára vágott marhahúst felkészítjük mint a pörköltet, félfővéskor hozzáadjuk a kockázott zöldségeket és készre pároljuk. Meghintjük eg yevőkanál liszttel és felengedjük vízzel.
Mustárt, babérlevelet, kockázott abált velőt beleteszük, jól kiforraljuk, majd hozzákeverjük  atejfölt. Tálaláskor citromkarikával, tejföllel, zöldpetrezselyemmel díszitjük.
Főétel
Hozzávalók: 70 dkg sertéstarja, ½ fej zúzott fokhagyma, 4 szelet füstölt szalonna, egy kevés pirospaprika, 1.60 kg burgonya, só, bors, ízlés szerint.
 * 
A tarját 4 szeletre vágjuk, kicsit megklopfoljuk, majd serpenyőben lefedve lassú tűzön, készre sütjük. Eközben a szalonnát 4 szeletre vágjuk,a szélét bevagdosva  készre sütjük. A meghámozott burgonyát karikára vágjuk, aláteszük a szalonna zsírját, sózzuk és tepsiben, sütőben elkészítjük. Tálaláskor a karika burgonya mellé a hússzeletekre fokhagymát é spiros paprikát szórunk, majd  a megsült szalonnával díszitjük.
Desszert
Hozzávalók:
1kg liszt
3db tojás
4dl tej
citromhéj,van.cukor
1,2 liter víz
20 evőkanál kr.cukor
20 evőkanál olaj

Elkészítés:
Ezeket mind simára keverjük,az olajat utoljára hagyva,és legalább 5 órát pihentetjük.
Aztán ostyasütővel sütjük, fakanál nyélre tekerjük.

Főétel
Hozzávalók : 1 kg krumpli, liszt, só , hagyma, olaj
 * 
Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és fazékba tesszük. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Jó puhára főzzük, majd a vízben szétnyomjuk. Közben lisztet és sót keverünk hozzá. Így főzzük addig, amíg jó sűrű nem lesz. Kis ideig állni hagyjuk, majd egy tál szélén körben egy villával nagy galuskákat szaggatunk belőle. Amikor a tál szélén már meghűltek, belelökdössük a tálba és új adagot szaggatunk. Addig csináljuk, amíg a massza el nem fogy. Közben zsíron hagymát pirítunk és ráöntjük a galuskára. Így fogyasztjuk
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!