A Csonka-torony egy Soltszentimre határában található templomrom, Árpád-kori műemlék, bár pontos építési ideje nem ismert. A területen már ahonfoglalás idején is laktak. A Duna–Tisza köze középső része fejedelmi, majd királyi birtok volt, ez fellelhető a környező település nevében is (Solt-Vadkert – királyi vadászterület). A templom alapja a 11. században készülhetett (bár az 1961-es ásatások során az építési időt a 14. századra tették, a szentély három oldalon záródó nyolcszög kiképzése miatt). A templom román stílusban épült, vastag lőrésszerű ablakokkal. Sem támpillérre, sem faltagozódásra utaló nyomok nem lelhetők fel. A templom kelet-nyugat irányban helyezkedik el, egyhajós, a kapu dél felé nézett. Faragott vagy díszített köveket nem találtak (egyetlen faragott kő van csupán a templom szentélyének külső felén, de ezt utólag építhették be). A helyi monda szerint, addig áll a templom, míg e faragott kő a helyén van. A hajó hossza 12,80 m, szélessége 6,30 m. A szentély 4,8 m szélességű. A torony 2,60 × 2,80 m, magassága 10,6 m, hajdanán 4 emeletes volt. Építőanyaga túlnyomórészt réti mészkő (darázskő), de tartalmaz vulkáni eredetű kőzetet (andezit, andezittufa) is, amit távolabbról szállítottak ide. Kötőanyagként habarcsot használtak, melybe apróra zúzott égetett meszet oltottak. A külső falat is vakolattal látták el, ennek egy része még ma is látható (1930-ban még találtak a vakolatban 1522-ben keltezett bevésést). A mohácsi vész után a török a Duna-Tisza közét uralma alá vonta, a település – a többi 900 alföldi faluval együtt – elpusztult. Így maradt magára a templom a pusztában. Már az 1860-as években történtek ásatások a rom körül a terület akkori gazdájának, Blaskovits Sándornak és családjának közbenjárására. Találtak rézkarikákat, római kori pénzeket, urnákat, dísztárgyakat, Anjou korabeli kardokat, dísztárgyakat. A leletek a kiskunhalasi gimnázium régiségtárába és a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. Sajnos a régiségtár a második világháborúban megsemmisült. 1920 és 1931 között négy ízben végeztek még ásatásokat. Dokumentáció ezekről nem maradt fenn, csak néhány fénykép. A korabeli újságok is beszámoltak az ásatásokról, így a Magyarság (1930. augusztus 5.), az Új Barázda (1930. augusztus 6.), a Nemzeti Újság Katolikus melléklete (1930. április 20.). A Csonka-torony környéki szőlőtelepítésekkor csontmaradványok és cseréptöredékek kerültek elő, de senki sem tulajdonított jelentőséget neki, így ezek a leletek sajnos elkallódtak. A rom az 1920-as évekre rossz állapotba került, az északi oldalon lyuk tátongott, szükségszerűvé vált a felújítása. Az állagmegóvás legfőbb sürgetője az akkori plébános, Vorák Lajos volt. Az 1930-as Szent Imre évre sem sikerült elegendő pénzt összegyűjteni a munkálatokhoz. Ez idő tájt felmerült az az ötlet, hogy a templomot lebontanák, és a faluban eredeti állapotában újra felépítenék – mivel ekkor még nem volt temploma a községnek –, de ezt sem a műemlékvédelem nem engedélyezte, sem elegendő pénz nem volt rá, így a templomrom a helyén maradt. Harminc évi levelezés és gyűjtés után a munka végül csak 1961-re készült el, Erdei Ferenc tervei alapján. Az ezredforduló tájára újra felújításra szorult az épület. Már nem csak az idő, hanem a felelőtlen emberek is nyomot hagytak a sokat látott falakon. 2000-ben, a Millennium évében újra felfrissítésre került a templomrom. A torony egy fém süveget kapott, ami lehet, hogy nem a legesztétikusabb, de védi az évszázados falakat az egyre agresszívebb esőktől. 2000. augusztus 19-én színhelye volt a millenniumi zászló átadásának.

A Csornai Premontrei Prépostság Csorna egyik legimpozánsabb épületegyüttese, a 85-ös főút mellett, a város szívében található. A ma is működő rendház és plébániatemplom mellett az épület ad otthont a Csornai Múzeum számára. A XIII. század elején épült prépostsági templom az 1242., 1401., 1561. évi tűzvészek során többször leégett. 1653-1675 között újból felépítették1774-1786 között Haubt morva építész tervei szerint megkezdték a templom teljes helyreállítását. 1785-ben készült el a keleti oldalon emelkedő torony, későbarokk stílusban. Az 1790-ben ismét leégett templom újjáépítése, melynek során 1804-ben a kórus alatt kiszélesedő résszel bővült, a rendház nyugati homlokzatának elkészültével, 1808-ban fejeződött be. A toronysisak mai alakját 1834-ben nyerte el.

A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. A vár helyreállítása 1953-ban indult meg, ekkor még csak az életveszélyesen romos részeket hozták rendbe, de 1960-tól a régészeti feltárás is megkezdődött. A négy torony közül az északkeletiben (a volt királyi lakosztály tornya) jelenleg vártörténeti kiállítás, fegyverkiállítás és a torinói békének emléket állító panoptikum látható Nagy Lajos király és a velencei követ viaszfiguráival; az északnyugatiban kilátó működik, földszintjén pedig éremverde, ahol a turista saját kezűleg készíthet emlékérmet magának; a délkeleti torony (az egykori királynéi lakosztály) ép, de a turisták számára zárva van (többnyire öltözőként szolgál a Várjátékok szereplői számára); a délnyugati torony romos. A vár turisztikai látványosságaihoz hozzátartozik egy valamivel nagyobb panoptikum a külső várban, itt hat életkép nyújt betekintést a középkori Diósgyőr mindennapjaiba. A vár évente kétszer otthont nyújt a Diósgyőri Várjátékoknak, mely során Nagy Lajos korát elevenítik fel, lovagi tornák és más előadások tekinthetők meg, a vár mellett pedig középkori vásár zajlik. A vár középső udvarán szabadtéri színielőadásokat szoktak tartani, a nézőtéren 800 ember fér el. A vár turisztikai vonzerejéből levon valamennyit a tény, hogy a környék viszontagságos történelmének köszönhetően nem veszi körül akkora történelmi városrész, mint az egri vagy a kőszegi várat, és vadregényes erdők mellett a kevésbé romantikus diósgyőri lakótelep bérházai is környezetül szolgálnak neki. Figyelemre méltó többek között a közvetlenül a vár szomszédságában álló Déryné-ház, mely a 19. század kedvelt színésznőjének szentelt múzeum, illetve a katolikus templom középkori Mária-oszloppal.

A hagyomány szerint a domonkosokat IV. Béla király telepítette le Vasváron, saját kastélyát engedve át a rend céljaira. Annyi bizonyos, hogy a 13. század közepén már kétségtelenül állt a kolostor, s a 14. század eleje óta kimutatható, hogy IV. Béla királyt tartották a kolostor első donátorának. A kolostor legkorábbi hiteles említése 1254-ből maradt fenn, de feltételezhető, hogy már a tatárjárás előtt megtelepedtek a domonkosok a városban, s így a kezde-tek a rend magyarországi történetének legkorábbi szakaszáig nyúlnak vissza. A vasvári kolostor tehátMagyarország legrégebbi, ma is álló domonkos kolostora. A vasvári a középkorban a jelentősebb domonkos kolostorok közé tartozott. A középkori kolostor épületegyüttese egy, a maival megegyező méretű templomból és egy hozzá kapcsolódó L-alakú, egyemeletes kolostorépületből állt. A falakat eredetileg festmények díszítették. A 14. században épült ki az udvar körül a kerengő. A vasvári domonkos kolostor különleges értékét abban látjuk, hogy épületegyüttese alaprajzában és fő tömegében megőrizte eredeti, 13. századi formáját. A műemléki kutatások során derült ki, hogy a középkori alapokon újjáépült, egyszerű barokk épületnek tartott kolostor jelentős részében megőrizte az eredeti középkori falakat. Bebizonyosodott, hogy a templom és a kolostor együttese egységes elképzelés szerint, egy építési periódusban épült fel a 13. század közepén ill. második felében. Ebből az építési korszakból voltaképpen érintetlenül, egészen párkányszintig fennmaradtak a templom falai, a kolostor nyugati és déli szárnyának fő falai pedig emeletmagasságig (csak a nyílásrendszerük változott). A kolostor temploma háromhajós, szentélyzáródásai félkörívesek, a 21 m hosszú, 13 m széles templomnak két nyugati tornya van. A domonkos kolostor egészen a 16. század közepéig működött. Akkor a szerzetesek a török veszély és a terjedő reformáció miatt elhagyták. Vasvár 1578-ban veszítette el megyeszékhely rangját, ettől kezdve a közgyűléseket a biztonságosabbnak számítóSzombathelyen tartották. A kolostor épülete Vasvár földesurai, a Gersei Pető család és rokonsága kezére került. A kolostor épületét többször is használták katonai célokra. A 17. század közepén, amikor Ákosházi Sárkány János egerszegi főkapitány birtokában volt, jelentősen megerődítették. Ekkor épült a délnyugati sarkon álló torony, amelyet építtetőjéről Sárkány-toronynak neveznek. A várkastélynak számító épület az 1664. évi török hadjárat idején jelentős károkat szenvedett. Vasváron kötötték meg az 1663/64-es török háborút lezáró nevezetes békét. A már romos állapotban jutott Széchényi György érsek birtokába, aki aztán 1684-ben visszaadta a kolostor épületét az újjászerveződő domonkos rendnek. A domonkos templom lényegében 1689-től tölti be a plébániatemplom szerepét. Jelentősebb építkezésekre a 18. század második felében került sor: a templomhajót beboltozták, a kolostort bővítették (déli szárnyán díszes ebédlő épült, mely a 20. század eleji átépítéseknek esett áldozatul). A szentély diadal ívén ma is látható feliratos tábla tanúsága szerint az újjáépítés 1771-ben fejeződött be. A szentélyben megmaradt a gótikus keresztboltozat. A szép berendezés barokk és rokokó stílusú. Az U alakú kolostorépület eredetileg földszintes volt, az emeletráépítés 1929-1930-ban történt. A domonkos szerzetesek egészen 1950-ig (a szerzetesrendek föloszlatásáig) tevékenykedtek Vasváron. 1985-1986 között műemléki kutatásokat végeztek, s elkészült a templom és a nyugati szárny helyreállítása. A város és a domonkos rend összefogásával múzeumot és Rendtörténeti Gyűjteményt alakítottak ki. A kolostorépület emeleti szintjén a kiállítás mellett műemlék-könyvtár meg egy rekonstruált szerzetesi cella várja a látogatókat.

A Dömötör-torony Szeged legidősebb, 11. század alapokon nyugvó építménye, a mai Fogadalmi templom(Dóm) helyén állt Szent Demeter-templom egyetlen meghagyott tornya. A templom első említése 1199-ből származik. Fennállása évszázadai alatt számos alkalommal átépítették, a 18. századra nyerte el végső formáját. 1709-ben még hat ablaksora (emelete) volt. 1913-ban döntött a város a lebontásáról, hogy a helyén épüljön fel a Foerk Ernő tervezte Fogadalmi templom. A Szent Demeter-templom bontásakor került elő annak falába építve a Dömötör-torony. 1931-ben felújították, és keresztelőkápolnává alakították. Rerrich Béla munkája a torony művészi restaurációja. A falába a vár bontása során előkerült román kori szobrokat, a toronyba vágott új ajtó íves felső részébe pedig Szeged legrégebbi szobrát, a 12. századi„kőbárányt” illesztették. A kápolna belsejét Aba-Novák Vilmos falfestményei díszítik, amelyekkel a művész1932-ben aranyérmet nyert a páduai egyházművészeti kiállításon. A torony kovácsoltvas kapuja a keresztény liturgia jelképeivel az emberi élet egyes mozzanatait mutatja be, e kovácsoltvas ajtót is Rerrich Béla tervezte. A torony gyakran képezi részét a Szegedi Szabadtéri Játékok díszleteinek.

Hévíz városának egyik külvárosa az egykori Egregy község Árpád-kori templomáról nevezetes. Az Árpád-kori templom a belvárostól északra, mintegy félórányi sétaútnyi távolságra áll a dombtetőn az egykori Egregy település temetőjében. Szép diadalívén fonatos festés figyelhető meg. Nyugati tornya kőgúlasisakos. Pontos építési ideje nem ismert, egy 1341-ből származó oklevél azonban már említi, védőszentje ekkor Alexandriai Szent Katalin volt. Külső-belső díszítő festése 1731-ben készült, amikor a török időkben jócskán megrongálódott épületet felújították, ezzel együtt jelentősen átépítették. Ugyanebben a században a templom az alsópáhoki egyház filiájaként működött, Egregy házai pedig délebbre épültek fel korábbi elhelyezkedésüknél. A templom köré temető települt, innentől kezdve temetőkápolnaként használták, új védőszentjévé Szent Magdolnátválasztották. A 19. században újra felújították, a század második felétől építészek részletes leírásokat készítettek róla. 1912-ben ismételt felújítás következett, 1938-ban pedig a toronysisakot javították.

Az esztergomi vár a Duna jobb partján emelkedő, több mint ötven méter magas, szakadékos oldalfalakkal határolt magaslaton áll, a Komárom-Esztergom megyei Esztergom óvárosában. A vár Magyarország középkori történelmének kiemelkedő fontosságú helyszíne. Déli részén működik a Várszínház, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma, valamint a Panoptikum is. Az épületegyüttes 2008-ban elnyerte az Európai örökség helyszíne kitüntető címet,[1] valamint része az UNESCO világörökségi javaslati listájának, továbbá esztergom egyik legfőbb látnivalójának számít a Bazilikával együtt. 2005-ben avatták fel a várnak a törökországi Ankarában felépített mását, az Estergon Kalesit. Az esztergomi Várhegy királyi palotájának építését Géza fejedelem kezdte el a 10. század utolsó harmadában. Munkáját fia, István király folytatta, aki itt született és keresztelkedett, valamint itt is koronázták meg. Az ő munkájának eredményeképpen, a 11. század első évtizedében a vár a király legfontosabb székhelyévé vált, Esztergom városa pedig a Magyar Királyság fővárosává, valamint érseki központá is. Nevelője, Szent Adalbert tiszteletére emelte Magyarország első székesegyházát, a Szent Adalbert-székesegyházat. A ma is látható lakóépületeket Árpád-házi III. Béla király parancsára emelték külhoni építőmesterek, ezzel kialakult a déli sziklacsúcson az uralkodó székhelye, központjában a sokszögletű lakótoronnyal és gyönyörű várkápolnával, melytől északi irányban egy kisebb dombon emelkedik a Szent Adalbert székesegyház. Első jelentősebb ostromát az 1241-1242-es tatárjárás idején szenvedte el, de míg a királyi várost elfoglalták és feldúlták, addig a kővárral nem boldogultak, azt sikerrel védték meg a spanyol származású Simon ispán és fegyveresei. A 13. század második felében már az egész Várhegyet az esztergomi érsek birtokolta, aki óriási hatalmának tudatában többször az uralkodóval is szembeszállt. A 14. század elején a felvidéki vármegyéket uraló Csák Máté pusztította az érsekség birtokait, míg a cseh származású Vencel király csapatai el is foglalták. Anjou Károly uralkodása idején indult meg Esztergom virágzása, a dúsgazdag érsekség jelentős építkezéseket végzett a Várhegyen. Virágzásának csúcspontját a reneszánsz műveltségű Vitéz János érseksége jelentette, amikor a folyó felőli oldalon az ebédlőpalota megépült,valamint az akkoriban európai hírű függőkert a várhegy Duna felőli oldalán,a kert megmaradt teraszai még ma is jól láthatóak a hegyoldalban. A 16. században már a hódító török árnyéka vetődött az esztergomi érsek székhelyére, I. Szulejmán török szultán serege 1543-ban megostromolta és elfoglalta. A török megszállás idején fokozatosan dőltek romba a középkori magyar építészet remekműveiként számon tartott székesegyház és palotarészek. A Habsburg hadvezetés többször is elfoglalta, de az Oszmán Birodalom katonái ismételten visszavették a Buda körüli végvárrendszerük kiemelkedően fontos bázisát. 1594-es ostrománál esett el Balassi Bálint, a korszak legjelentősebb reneszánsz költője.1595-ben Mansfeld Károly parancsnoksága alatt álló keresztény seregek visszafoglalták a várat 10 évre, majd ismét török kézbe került. A „pogány” hatalmából véglegesen csak 1683 őszén szabadította fel Sobieski János lengyel király seregével, az ő emléktábláját a Duna menti Vízivárosban láthatjuk. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban történt az utolsó katonai esemény, amikor rövid ideig a felkelők tartották hatalmukban a várat. A 18. században fokozatosan lebontották védőműveit, majd 1869-re elkészült a régebbi templom helyén a monumentális méretű Bazilika. Az egykori királyi székhely múltjának feltárását az 1930-as esztendőkben kezdték meg. 2000-ben a vár egyes részeit teljesen újjáépítették, és megkezdték a freskók feltárását, felújítását. 2008-ban, a Reneszánsz év keretében a vár déli pontján egy új tornyot építettek fel, ami a 2007-ben a vármúzeumban talált Sandro Botticelli-freskót, és a Vitéz János studiolóját védi a beázástól. A „Fehér torony” átadása, és egy Vitéz János emléktábla leleplezése 2009. május 13-án történt.

A feldebrői római katolikus plébániatemplom – eredeti formájában – és a nyugati és keleti kereszténység kultúráját ötvöző, egyedülálló építészeti kialakítású altemploma, Magyarország legrégebbi, különleges – 54 alakzatból álló – freskóival, Magyarország 11. századi, korai építészeti emlékeinek egyik legkiemelkedőbb műemléke. A település központjában található templom a Mátra déli részén megtelepülő Aba nemzetség temetkezési helyéül szolgáló sírtemplomnak készült. Az eredeti templom a keleti, bizánci kereszténység centrális templomainak alaprajzi elrendezését követte. Az altemplom Nyugat-európai mintára készült, ahol a halottkultusz a XI. századi megerősödésével gyakori volt az altemplomépítés. A feldebrői templom Európai jelentőségét az adja, hogy a honfoglalást követő évszázad történelmi viharaiban – amikor még nem dőlt el végérvényesen, hogy a magyarság a nyugati, avagy a keleti kereszténységet választja – olyan épület épült, amely ötvözi a keleti és a nyugati keresztény építészet elemeit. A 11. században épült román stílusú templom és altemplom építéséről nincsenek írott emlékek. Györffy György kutatásai szerint a 14. században Debrő plébániatemploma a Szent Kereszt tiszteletére volt szentelve és mivel Szent Kereszt ereklyét I. István 1018táján kapta, tehát csak ezt követően épültek így szentelt templomok. Az építtető királyi rangú személyiség lehetett, talán maga Aba Sámuel, aki uralkodása előtt építtette a templomot, majd halála után ide temették. Az első 20x20 méter, négyzet alaprajzú templomból igen kevés maradt fenn. Az ásatások alapján ez román stílusú templom öthajós, centrális épület volt, középen toronnyal. A 12–13. század fordulóján átalakított templomot nevezik második templomnak, a korábbi öthajós templom ekkor háromhajós, az eredetileg centrális alaprajzú épület kereszt alakú lett. A későbbi századok során többször átépítették, így a XV. Században is, amikor a templom déli homlokzatán gótikus ablakokat nyitottak. 1743-ban jelentős átépítést hajtottak végre a templomon, Grassalkovich Antal költségén. Ekkor falazták el az altemplomot és távolították el a templom közepének pillérsorát, így az ebből adódó statikai hibák és a mennyezet megrepedezése miatt 1785-ben ismét rekonstrukciót hajtottak végre az épületen. 1793-ban vihar tett kárt az épület tetőzetében. Az 1870-es években Henszlmann Imre fedezte fel azaltemplom középső szakaszát, falain a páratlan falfestményekkel. 1897-ben Gerecze Péter kezdett ásatásokat, majd Lux Kálmán és Erdei Ferenc dolgozott a helyreállításokon. Az altemplomba lépcsőn lehet lejutni. A húsz méter hosszú hajót szokatlan tagolású, zömök, kezdetlegesen faragott, erőteljes oszlopkötegek osztják ketté. Ezek tartják az épségben megmaradt kőboltozatot, amin a bizánci stílusú freskó maradványok láthatóak. Nyugatias vonásuk arról tanúskodik, hogy a bizáncias formavilág Itálián átszűrve jutott el Feldebrőre. A kelet felé eső szentélyben Krisztus látható az evangélista szimbólumok és angyalok között, a hajóban próféták és apostolok, valamint Kain és Ábel jelenete lelhető fel. A feldebrői római katolikus plébániatemplom – eredeti formájában – és a nyugati és keleti kereszténység kultúráját ötvöző, egyedülálló építészeti kialakítású altemploma, Magyarország legrégebbi, különleges – 54 alakzatból álló – freskóival, Magyarország 11. századi, korai építészeti emlékeinek egyik legkiemelkedőbb műemléke. A település központjában található templom a Mátra déli részén megtelepülő Aba nemzetség temetkezési helyéül szolgáló sírtemplomnak készült. Az eredeti templom a keleti, bizánci kereszténység centrális templomainak alaprajzi elrendezését követte. Az altemplom Nyugat-európai mintára készült, ahol a halottkultusz a XI. századi megerősödésével gyakori volt az altemplomépítés. A feldebrői templom Európai jelentőségét az adja, hogy a honfoglalást követő évszázad történelmi viharaiban – amikor még nem dőlt el végérvényesen, hogy a magyarság a nyugati, avagy a keleti kereszténységet választja – olyan épület épült, amely ötvözi a keleti és a nyugati keresztény építészet elemeit. A 11. században épült román stílusú templom és altemplom építéséről nincsenek írott emlékek. Györffy György kutatásai szerint a 14. században Debrő plébániatemploma a Szent Kereszt tiszteletére volt szentelve és mivel Szent Kereszt ereklyét I. István 1018táján kapta, tehát csak ezt követően épültek így szentelt templomok. Az építtető királyi rangú személyiség lehetett, talán maga Aba Sámuel, aki uralkodása előtt építtette a templomot, majd halála után ide temették. Az első 20x20 méter, négyzet alaprajzú templomból igen kevés maradt fenn. Az ásatások alapján ez román stílusú templom öthajós, centrális épület volt, középen toronnyal. A 12–13. század fordulóján átalakított templomot nevezik második templomnak, a korábbi öthajós templom ekkor háromhajós, az eredetileg centrális alaprajzú épület kereszt alakú lett. A későbbi századok során többször átépítették, így a XV. Században is, amikor a templom déli homlokzatán gótikus ablakokat nyitottak. 1743-ban jelentős átépítést hajtottak végre a templomon, Grassalkovich Antal költségén. Ekkor falazták el az altemplomot és távolították el a templom közepének pillérsorát, így az ebből adódó statikai hibák és a mennyezet megrepedezése miatt 1785-ben ismét rekonstrukciót hajtottak végre az épületen. 1793-ban vihar tett kárt az épület tetőzetében. Az 1870-es években Henszlmann Imre fedezte fel azaltemplom középső szakaszát, falain a páratlan falfestményekkel. 1897-ben Gerecze Péter kezdett ásatásokat, majd Lux Kálmán és Erdei Ferenc dolgozott a helyreállításokon. Az altemplomba lépcsőn lehet lejutni. A húsz méter hosszú hajót szokatlan tagolású, zömök, kezdetlegesen faragott, erőteljes oszlopkötegek osztják ketté. Ezek tartják az épségben megmaradt kőboltozatot, amin a bizánci stílusú freskó maradványok láthatóak. Nyugatias vonásuk arról tanúskodik, hogy a bizáncias formavilág Itálián átszűrve jutott el Feldebrőre. A kelet felé eső szentélyben Krisztus látható az evangélista szimbólumok és angyalok között, a hajóban próféták és apostolok, valamint Kain és Ábel jelenete lelhető fel.

A Balaton környék legjelentősebb román-kori épülete a felsőörsi prépostsági templom. Nyugati homlokzati tornyos, templomtere háromhajós, dongaboltozatos, amelyhez félköríves szentély-apszis csatlakozik. Eredeti a két egyenes záródású mellékhajója is dongaboltozatos, 3-3 ikerablakkal. A sekrestyét később, ismeretlen időben építették hozzá. A Balaton partján fekvő Alsóörstől északra 3 km, Veszprémtől délkeletre, 9 km távolságra a festői Malomvölgy fölött emelkedő sziklabércen fekszikFelsőörs. A bővizű forrásokban gazdag vidéken már az őskor embere is megtelepedett. Erről a határban talált régészeti leletek tanúskodnak (csiszolt kőbalta, őskori-, középbronz-kori cserepek, római pénzek és –épületmaradványok). Ezen a vidéken vezettek a Savariából (Szombathely) Balácát érintő, aBalaton északi partján haladó római utak, Gorsium-on keresztül Aquincum-ig. Eredetileg egy Örs nevű falu volt itt, melyet kőfejtő telepei miatt Vágó-Örs, Kővágó-Örs-nek is neveztek. Amikor ez a település kettévált: Alörs-Felörs, a régi településnek Felörs, Nagyörs, végül Felsőörs lett a neve. A Malom-völgy sziklás oldala fölött a XII. század elején épült az Örs nemzetség palotája. A család részben kihalt, részben máshova költözött, a palota elpusztult, de helyét ma is „Miské”-nek, „Miske-palotá”-nak nevezik. A palotának és a hozzá tartozó birtokoknak az Örsi család leszármazottai voltak a tulajdonosai, közöttük Kővágóörsi Kis György esztergomi várnagy, Zsigmond király kedvelt embere, aki a Fejér megyei Szabadbattyánt kapta adományba (az ő fiait már Batthyány-nak nevezték). A prépostság alapítására nincsenek közvetlen adataink. Világi prépostság volt, ami azt jelentette, hogy Felsőörsön a templom mellett kanonokokból állótársaskáptalan működött, élén a préposttal aki a falu plébánosi teendőit is ellátta. 1476-ban Mátyás király megerősítette őket a felsőörsi prépostság kegyuraság-ában, melyet 1950-ig a körmendi (hercegi) ág gyakorolt, de ez kizárólag a prépost személyének kijelölési jogára korlátozódott. A kegyúri terheket azonban a prépostság maga viselte (a felsőörsi templom, iskola, préposti kúria, a dinnyési kápolna és iskola, valamint az összes gazdasági épület fenntartása). Azon a dombon, ahol a templom áll, a XI-XII. században temető terült el. Feltételezhető, hogy a temetőben már a jelenleginél korábban is állt templom, talán éppen a mostani templomhajó helyén. A hajóban - valószínűleg a XVIII. századi átépítéssel kapcsolatos - lefaragott sziklafelszínt tárt fel a régészeti kutatás, a középkori nyomok jórészt eltűntek.

A Garábi apátságot még 1179 előtt alapították a Kökényes-Radnót nemzetség tagjai. A Nógrádban, az Ipoly mentén fekvő apátságot 1179-ben III. Sándor prépost oklevele sorolta fel Regia Vallis (Riéval) apátság tartozékai közt, tehát még 1179 előtt épülhetett. Ez az oklevél apremontreiek magyarországi jelenlétére utaló első hiteles forrás. Az oklevél szerint Garábot a premontreiek Mikodinus fehérvári préposttól kapták, örököseinek hozzájárulásával, aki Párizsban tanult, és valószínűleg még ott ismerkedett meg a premontrei renddel. A Garábi monostor 1234-ben Jászó filiája volt. 1265-ben Garáb a Szent Hubertről czímzett itteni premontrei rendű monostor birtoka volt. 1279-ben egy oklevél szerint a prépost szükségből eladta a prépostság Kecskéd nevű földjét, melyhez a Kökényes-Radnót nemzetség tagjainak: Imrének és Mikudnak (a monostor kegyurainak) a beleegyezését kérte. 1436-ban a konvent kihalt, birtokát a sághi (Ipolyság) prépostság kapta meg a királytól. 1688-ban a besztercebányai jezsuitáké lett, akik a Szent Alajos kápolnát építették. majd 1777-ben a rozsnyói káptalané lett. A kápolnát 1788-ban felújították, majd 1804-ben ujjáépítették. 1920-ban leégett, ekkor tornya is felújításra került.

A Gizella-kápolna Veszprém legrégibb épülete. A valaha kétszintes kápolna a várnegyedben, az érseki és a nagypréposti palota között helyezkedik el. 13. századi freskói Magyarországon a legrégebbiek közé tartoznak; boltozati zárókövei és sárkányfigurákkal díszített fejezetei is egyedülállóak. Bár eredeti védőszentje nem ismert, kapuja fölött 1938-ban elhelyezett felirat hirdeti: Memoriae Beatae Giselae Sacrum, vagyis Boldog Gizella emlékének szenteltetett. Bár a veszprémi hagyomány szerint Szent István felesége, Gizella királyné alapította, a Gizella-kápolna a 13. század közepén létesült, egy korábbi, emeletes épület helyén, melynek falait részben befoglalták építésekor. Mai neve csupán a 18. század vége óta használatos. A kápolna kétszintes palotakápolna volt, amely északról csatlakozott a mára teljesen elpusztult középkori palotához. Erről a palotáról nem maradt írásos forrásunk, így tulajdonosát sem ismerjük. Ezért a kápolna eredeti funkciójával kapcsolatban kétféle elképzelés létezik: az egyik szerint püspöki, a másik szerint királyi (vagy királynői) magánkápolna lehetett. Az épület a korai gótika jegyeit hordozza magán. Az alsó-kápolna északi falán található, apostolokat ábrázoló freskók egykorúak az épülettel és bizánci hatást mutatnak. A felső-kápolnából fennmaradt az északi fal a boltozatokat hordó támkötegekkel, fölöttük a boltindításokkal és a diadalívpillér fejezetein 11 kis sárkányfigurával. Az alsó szint látogatható, a felső szint műemléki bemutatása ezidáig nem készült el. A török háborúk után a kápolna a mindenkori veszprémi nagyprépost kezébe került. Egyikük, talán Padányi Biró Márton (később püspök), az épületet északról határoló nagypréposti palota építtetője a kápolna alatti, csaknem 2 méter vastagságú talajt kitermeltette, hogy a padlószintet egészen palotája pincéjének szintjéig mélyítse; az ilyen módon lefelé kibővített kápolnában a kispapok borát tartották. A két épület között ajtót is nyitottak. Így történhetett, hogy amikor Padányi már püspökként nem akarta átadni a palotát Orosz Pál új nagyprépostnak, Orosz a Gizella-kápolnán keresztül próbálta meg elfoglalni rezidenciáját. Próbálkozása nem járt sikerrel, mert bár az utcai kaput betöretvén bejutott a kápolnába, a püspök emberei ott megállították. A hosszú tulajdoni vitát Koller Ignác püspök (1762–1773) zárta le, amikor a Gizella-kápolnát saját tulajdonává nyilvánította azzal a szándékkal, hogy elbontatja, mivel egészen a nagypréposti ház déli faláig terjedő új palotát tervezett önmaga számára. Koller Fellner Jakabot bízta meg az új püspöki palota (a mai Érseki palota) építésével, aki meg is kezdte a Gizella-kápolna elbontását. Ráadásul a szentély alatt a palota új illemhelyének csatornáját vezették el. A város lakossága felháborodott a török időket egyedül túlélt épület elpusztításán és „meggyalázásán”, így a terveket végül megváltoztatták és a kápolna alsó szintjét újraépítették (sajnos az északit kivéve már minden falat elbontottak, így a freskók legnagyobb részét nem sikerült megmenteni) és barokk stílusú elemekkel gazdagították. Ekkor alakították ki a Szentháromság térre nyíló mai bejáratot is. 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján a Gizella-kápolnát eredeti stílusában restaurálták, a barokk elemeket eltávolították, keleti irányba résablakot nyitottak. Az új oltárra az „Őseink hite a jövő reménye” felirat került. A kápolna (és a nagypréposti palota) falkutatása és ásatása 1980-1983 között történt, Kralovánszky Alán vezetésével. Ekkor találták meg a pincefeltöltés anyagában az elbontott falakról származó apostolfigurák és Mária alakjának jó megtartású falképtöredékeit. (A gazdag leletegyüttes bemutatása máig megoldatlan, egyedül a Mária-fej látható a veszprémi múzeum kiállításán.) Az alsó szint utolsó restaurációja, mai formájának kialakítása 1995-ben történt. Ekkor emeltek bádogtetőt a felső-kápolnából egyedüliként fennmaradt északi fal és boltozati indításai fölé. 2000-2001-ben a felső szint kőfaragványait restaurálták, ekkor kerültek elő teljes szépségükben a támkötegek fejezetei is, a sárkányfigurákkal. (Egykor a felső-kápolna sekrestyéje fölött egy további, később, de még a középkorban kialakított helyiség (feltehetően depositorium) is létezett, de az mára szintén elpusztult, csak az északi falon nyíló ajtajának kőkerete van meg.)

A Szent István által 1004 körül alapított egri egyházmegye első székesegyházát a Várdombon, a püspöki palota közelében emelték. A lerombolt templomnak csak alapfalai maradtak meg; ezek a Dobó István Vármúzeum romkertjében tekinthetők meg. A székesegyház elődje egy 11. századi, román stílusú rotunda volt, aminek makettje a vártörténeti kiállításon látható. A kis körtemplom falait sárba rakott kőből építették; keleti végét kis, patkó alakú szentély zárta le.

A háromhajós, eredetileg román stílusú székesegyházat feltehetően szent László király idején, a 11. század végén építették. A templomot szent János evangélista tiszteletére szentelték fel, és ezért a 14. századi krónikák a várat is szent János evangélista váraként említik.

A templomot a tatárok lerombolták; a 13. század második felében kibővítve, késő román stílusban építették újjá.

A székesegyházat a 14. században immár gótikus stílusban bővítették tovább, majd a 15. században egy új, hatalmas, háromhajós székesegyház építésébe is belekezdtek, ennek azonban csak a keleti része készült el. (Ha az egészet felépítették volna, Európa egyik legnagyobb és legdíszesebb temploma lehetett volna.)

A feliből-harmadából elkészült székesegyház már álló szentélyfalaiból alakították ki 1537 és 1548 között, a vár Alessandro Vedani vezette átépítésekor a hatalmas Szentély-bástyát.

A 11. század végéről fennmaradt töredékek közül többet is bemutatnak a Dobó István Vármúzeum vártörténeti állandó kiállításán:

-  furatos, rozettás, palmettákkal díszített, faragott oszlopfej (kora középkori kőfaragó művészetünk egyik legszebb emléke);

-    figurális részletek az egyik bejárat íves timpanonjában stb.

A késő román bővítés idejéből is több díszes töredéket tártak fel; közülük kiemelkedik az 1300(?) táján, bükki fehér mészkőből készült faragvány. Ennek növényi ornamensei között a görög-római mitológiából ismert, a középkoban azonban ritkán ábrázolt, szőlőt szedő faun figurája is feltűnik. Valószínűleg az 1420-as években készült alexandriai szent Katalin arannyal, kékkel és pirossal festett, gazdagon redőzött ruhájú, fej nélkül is felemelően szép szobra — a a 4. században mártírhalált halt királylány a középkor egyik legnépszerűbb női szentje volt.

A győri bazilika a győri római katolikus egyházmegye székesegyháza, Győr legősibb részén, a Rába és a Duna összefolyásánál fekvőKáptalandombon található a Püspökvárral szemben. A Püspökvár mellett Győr legősibb és legjelentősebb műemléke. Itt őrzik Magyarországegyik kiemelkedően fontos nemzeti ereklyéjét, a Szent László hermát. A keleti tájolású háromhajós bazilika klasszicista homlokzatán nagyméretű félköríves ablakok találhatók, felül timpanon, sarkain vázák, mögötte a torony copf sisakjával. A főbejárat bronzkapuját Schima Bandi, győri iparművész készítette 1938-ban. A bazilika északi és déli oldalán vörösmárvány kapuzatok láthatók, 1774-ben készültek. Az oldalhajók gótikus pillérei közt jól kivehetők a gótikus ablakkeretek. Déli oldalához gótikus kápolna, a Héderváry-kápolna csatlakozik. A nyugati A bazilika belső tere, melyet két oszlopsor választ szét három hajóra impozáns látványt nyújt. A belső térkiképzés a 17. századi átalakítást tükrözi. A négyszögletes oszlopok gótikus pilléreket rejtenek magukban, ezeken nyugszik mindhárom hajó fiókos dongaboltozata. A szentély boltozatán Maulbertsch 1772-ben készült mennyezetfestményén a magyar szentek hódolata látható. A mennyezet hat fiókboltozatának falsíkján a képek ó- és újtestamentumi témákat ábrázolnak. Az oszlopokkal keretezett főoltárépítményt Hefele Menyhért tervezte, az oltárkép Maulbertsch munkája, Mária mennybemenetelét ábrázolja. A főoltár két oldalán és a szentély stallumai feletti nyílásokban aranyozott barokk szobrok állnak. Kétoldalt kanonoki stallumok húzódnak, faragott, aranyozott díszítéssel, a 18. század második feléből származnak. A bal oldalon levő püspöki trón kárpitja Mária Terézia számára készült, a trónt Zichy püspök vásárolta meg. Felette a székesegyház alapítását ábrázoló grisaille látható,a szemben lévő falon pedig Szent László vízfakasztó jelenete. A hajó mennyezetén lévő freskó, mely Krisztus színeváltozását ábrázolja Maulbertsch legnagyobb alkotása. A szentélyt a hajótól elválasztó márványkorlát végeinél két domborműves fekete oltár van. Értékes és ritka műalkotások, a barokk művészet kiváló példányai. A copf márvány szószéknek díszes feljárója és barokkos hangvetője figyelemre méltó. A hajóban szépen faragott rokokó tölgyfa padok sorakoznak. A belső teret harmonikusan zárja le a kórus, aranyozott faragványokkal keretezett orgonaszekrényét angyalok díszítik. Az északi mellékhajó legfőbb látnivalója az 1655-ben Írországból hozott Vérrel Könnyező Szűz Mária Kép. A szentély jobb oldalán két mellékoltár van, Szent Anna és a Három királyok tiszteletére. A szentély jelenlegi zárófala mögött van a román kori apszis korabeli falfestményével. A déli mellékhajó két pompás mennyezetképe közül az egyik Maulbertsch műve, a másik valószínűleg egyik tanítványáé. Az oltárok Hefele Menyhért tervei alapján készültek. Az oszlopos kiképzésű főoltár Szent István vértanú megkövezését ábrázolja, valószínűleg Paul Troger alkotása. A bal oldali két mellékoltár Szent Józsefé és a a Fájdalmas Szűzé. A szentélyrész déli falán látható Maulbertsch-kép Krisztust ábrázolja a kereszten. Itt van még egy művészi kiképzésű keresztelőmedence. A hajót Mattioni Eszter stációképei díszítik. A déli mellékhajóból juthatunk az 1404-ben épült gótikus Héderváry-kápolnába. A színes ablakokat Árkainé Sztéhlo Lili készítette. Itt őrzik hazánk legértékesebb ötvösművészeti remekét, egyben kiemelkedően fontos nemzeti ereklyénket a Szent László hermát. Az aranyozott ezüstből készült fejrészt III. Béla idején Dénes mester készítette. A hermát a 14. században restaurálták, ekkor a régi mellrészt megnagyobbították és sodronyzománcúvá alakították. 1600-ban Prágában készült a mai hengernyak, és itt illesztették rá a nyakgyűrűt erősítésül. Az eredeti négyágú gótikus koronát is ekkor alakították a mai tízágúra, melyet cseh gránátok, színtelen kvarc és üveg díszítenek. A herma nyakában függő ezüst kürt a 15. századból származik. A Héderváry-kápolnában van Győr vértanú püspökének Apor Vilmosnak a sírja is. A székesegyház északi oldalához két sekrestye csatlakozik. A külső sekrestye egyszerűnek tűnő berendezése közt több értékes darab van. A belső sekrestye a kanonokoké, faragott aranyozott bútorzata a 18. század második felében készült. Itt van a Bazilika kincstára. A kincstár legértékesebb darabjai: 15. századi sodronyzománc díszítésű kelyhek, középkori szentségmutatók, II. Rákóczi Ferenc ezüst kötésű imakönyve, 14. századi elefántcsont triptichonszárny, Bornemissza Pál erdélyi püspök igazgyöngyökkel kivarrt, drágakövekkel díszített infulája 1550-ből, Mátyás király által adományozott 15. századi firenzei miseruha. A székesegyház északi falában kívül befalazott római kori kövek találhatók, az északi bejárattól keletre lévő pillérbe építették be a híres Victoria-oltárt. Felette a székesegyház történetére vonatkozó bronz dombormű látható, alatta vésett évszám: 1466, mely a templom gótikus átalakítási munkálatainak kezdetét jelenti.

A gyulai vár a Békés megyei Gyulán található, Európa egyetlen ilyen épen maradt síkvidéki téglavára, amely a 14–15. században épült gótikusstílusban. Falai között múzeum és várszínház működik. A gyulai vár a mai Gyula város belvárosában fekszik, egy viszonylag kiemelkedő területen. A vár környékén mélyebb fekvésű részek vannak, ahol ma csónakázótó terül el. A középkorban a környék mocsaras volt, a várat főként a Körösök ágai, mélységes lápjai oltalmazták. Mivel kő a környéken nem volt található, ezért téglából építették fel a várat. Az egykori gyulai vár a mainál jóval nagyobb volt, csak a belső úgynevezett derékvár maradt meg a kaputoronnyal. A jóval korszerűbb olaszbástyás rendszer teljesen megsemmisült. A várkert emellett sok vendégcsalogató szabadtéri rendezvény színhelye is. A várban működik a vármúzeum, ahol az érdeklődők 24 kiállítóteremben járhatják végig, közel hét évszázad történetét. A földszinten található várbörtön, éléstár, magyar és török sütőház, kovácsműhely, fazekasműhely, múzeumpedagógiai terem, borozó és kápolna. A várbörtön négy helyiségből áll, ahol - Bűn és bűnhődés az egykori Magyarországon - címmel mutatják be a kivégző a testcsonkító a testfenyítő a kínzó-és a megszégyenítő eszközöket. Az emeleten várúrnői várúri és várnagyi lakosztályok, várúri hivatali szoba, a szandzsák bég fogadószobája, fegyvertár, alabárdos terem és lovagterem látható. A felszentelt kápolna biztosítja a helyszínt keresztelők esküvők lebonyolításához, melyek hangulatához hozzá járul a középkori borozó is. A vár lovagterme alkalmas fogadások, konferenciák és egyéb jellegű rendezvények lebonyolítására. A gyermekeket múzeumpedagógiai foglalkozások várják a kor szellemében. A vár falai között 1964 óta működik nyaranként szabadtéri előadások helyszíneként a Gyulai Várszínház. A várjátékok kezdeményezője, majd tíz éven át művészeti vezetője Miszlay István volt. 1965-től folyamatosan alakította ki a koncepciót, hogy Gyula legyen a magyar történelmi dráma fóruma. 1974-től, Sík Ferenc vezetése alatt előbb a kortárs szerzők történelmi játékaira koncentráltak,[3] majd a 90-es évektől a zene is szerepet kapott, később pedig, 1995-ben Gedeon József által bővült nemzetközivé a programok sora. A várszínpad mellett a vár melletti tószínpad, a Kossuth Lajos utcában található kamaraszínház és a belvárosi Göndöcs-kertben található vigadó is rendezvényhelyszínként szolgál.

A herpályi Csonkatorony az egykori Herpály nevű település XII. században román stílusban épült monostorának maradványa, Hajdú-Bihar megye legrégebbi építménye, amely Berettyóújfalu határában látható. A mai csonkatorony csupán töredéke a réginek. A 19. század közepén még állt a másik torony, melyet azonban elbontottak, és a romot körülvevő árkot is betöltötték. A romot hitelesen 1878-ban írta le először Rómer Flóris, ebből és az ekkor készült rajzokból egyértelműen kiderül, hogy a templom román stílusú volt. A második világháború idején a torony súlyosan megrongálódott, de később helyreállították és az 1970-es években tervszerű régészeti feltárást is végeztek. Ennek eredményeként egy háromhajós, reprezentatív, nyugati toronypáros, nagyméretű kolostortemplom alaprajza tűnt elő.