Párnacsücsök vagy négyzet alakú, közepén a szilvalekvár miatt kissé domborodó, kb 2 - 2,5 cm magas sütemény. Leveles szerkezetű, amely tulajdonképpen egy Mai egyéb zsiradékot tartalmazó leveles tészták elődje, Kellemesen zsíros illatú és ízű tészta melynek állománya omlósan puha.

A parasztság évszázadokon keresztül a nehéz fizikai munkát jelentő mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozott - nos, ez szinte egyértelműen magával hozta az energiapótláshoz nélkülözhetetlen zsírosabb ételek fogyasztását.

A házi - ünnepi sütemény, mint szilvalekváros hájas tészta csak a 19. és 20. század századfordulós éveitől terjedt el az egész országban, mikor is általánossá vált a szilvalekvárfőzés cukorral a népesség körében is.

A szilvalekváros hájas a hagyományos disznótorok és a vízkeresztet követő böjt feloldását jelentő farsangi időszak ünnepi asztalainak jellemző házi süteménye.

Sertésháj, hajtogatással és felhasználásával készülő leveles tészta, mely a sertésvágások idején sertészsír olvasztásához, töpörtyűkészítéshez kevésbé alkalmas, a hashártyát kitöltő ún. fodorhájat használták az utánozhatatlan ízű, jellegzetesen leveles szerkezetű sütemény elkészítéséhez, melyet vidéken libahájjal is készítettek. További előfordulások Magyarországon: Északalföld, Tisza-Körös vidéke, Tiszahát.

A szomolyai rövidszárú feketecseresznye világszerte híres gyümölcs.

A faluban élő emberek sok szőlőt termesztenek, mivel a falu az egri borvidékhez tartozik. Ezek ellenére a falu a cseresznyéjéről lett híres, ugyanis sehol nem érik ebből a gyümölcsből ilyen fekete, mint a falu határában. Ez a gyümölcs általában pirosas, bordós színű, amikor beérik. De a mi cseresznyénk inkább fekete színű, mint piros, talán épp ez adja a különlegességét. Május végén, június elején, mikor beérik ez a zamatos csemege, sok gyereket lehet látni fekete szájjal.

Sajnos már egyre kevesebben gondozzák a cseresznyefákat, egyre több terület marad parlagon, egyre több az elhagyott, kiszáradt fa. A mai világban már szinte semmit sem becsülnek meg az emberek úgy, mint régen.

Az omlós változat rögökre törhető szét, a leveles változat bélzete laza, leveles szerkezetű. Tepertőre jellemző, kissé borsos illatú és ízű, kellemesen sós. Zsírtartalma 25-30 %, lisztre számított 25-40 % tepertőt tartalmaz.

Jellegzetes paraszti étel. Minden disznóvágás alkalmával készítik és fogyasztják. A falusi kocsmák nélkülözhetetlen harapnivalója. Tartalmas levesek után második fogásként, vagy mulatságokban borkorcsolyaként szolgálják fel. A városi konyhákban is gyakran sütik.  Finomabb változata nemes anyagokkal dúsítva, apróra szaggatva zsúrsüteményként előkelő éttermek választékává vált. Legfinomabb langyosan, de hidegen több napig fogyasztható.

Kenyér, vagy kalácstészta tésztamaradékából vese alakra formázott, sertészsírral töltött péksütemény. Jellegzetességét a sütés közben megolvadó és a tésztába szívódó zsír adja.

A vesu, vesikalács a legegyszerűbb kalácstípushoz, azaz a cipókalácshoz tartozik. Lényege, hogy a nyers állapotban ökölnyi nagyságúra becipózott kelt kalács- kenyértészta közepébe kávéskanálnyi zsírt és esetenként fahéjat tesznek, erre ráhajtják a tészta egyik végét. Így veséhez hasonlítható formát nyernek. A kalács kisütve kissé szétnyíló maroknyi nagyságú sült tészta, amit egy személy egy evéssel el tud fogyasztani. Íze inkább édeskés, mint sós. Leggyakrabban csak magában fogyasztották. Illik aludttejhez, tejeskávéhoz és borhoz is. Laktató étel. A vesu, vesikalács a nehéz fizikai munkát végző parasztság és a legelőkön élő pusztai pásztor ember sült tésztája volt.