A nyári napforduló ünnepe, a kultikus tűzgyújtások ideje. Ez egyrészt a nap, másrészt a megtisztulás szimbóluma is. Az V. század óta a pogány hagyományokra visszavezethető kultikus tüzeket az egyházi liturgia átvette, a tüzet megszentelte. (Június 24. Szent Iván napja, azaz Keresztelő Szent Jánosnak, Jézus megkeresztelőjének az emléknapja.) Számos hiedelem fűződik a TŰZ-höz. Azt tartották a tüzek megvédenek a betegség ellen, a termést védik a jégveréstől. A tűz körül a fiatalok termékenység és szerelemvarázsló dalokat énekeltek. Szokásban volt a tűz átugrása is. Zamárdi változatban a még érintetlen lányokat hívják fel a tűz átugrására. Akinek ez nem sikerülne, vagy bizonytalan annak sikeres átugrásában azt férfiak átsegítik. Az erősen lekopott, hullámos felszínű sziklán egy vályúszerű mélyedést és ennek végén "tűzgödröt" látunk. A sziklához délről egy kör alakú, nehéz, faragott kő támaszkodik. A közelben álló kisebb kövön pedig két nyom látható. A legenda szerint erre járt a gyermek Jézus Szűz Máriával és Szent Józseffel szamárháton. A kő mellett elmenve, a szamár odakapott a szikla oldalán kinőtt fűcsomóhoz, ezért lett a kő neve Szamárkő. A két nyom pedig Jézus lábnyoma és a szamár patájának nyoma. Eddig a legenda. A régi öregek azt vallják, hogy a követ a tihanyi tűzhányó dobta át ide. Vagy a vízözön hagyta itt. Egy régebbi balatoni ismertető pedig azt írja: A Szentföldről hozták a keresztes vitézek. " Mindez mese. A valóság az, hogy a kő helyben képződött a vulkáni utóműködés idején. A mélyből feltörő gőzök és gázok, a forró víz és a benne lévő ásványi anyagok cementezték össze a homokot szilárd kőzetté. A szürke homokkőben megkövült csigák láthatók. Évezredekkel ezelőtt egy ismeretlen nép a kő körül "termékenység-varázslatot" mutatott be bizonyos szertartások között. A pogány isten-anya és napisten tiszteletére terményeket és állatokat áldoztak fel, égettek el, hogy bő termésük és sok állatuk legyen. Később a kelták is megülték e helyet, és a kő körül földvárat építettek. A honfoglalás óta a kő határjelként szerepelt. A múlt században a zsellérek kapták meg ezt a domboldalt legelőnek állataik számára. Itt őrizték disznaikat, birkáikat, kecskéiket, szamaraikat egy falkában. A gyerekek szívesen eljátszadoztak a kövön és környékén. 1942-ben Margittay Richárd író és villatulajdonos kutatta a kő eredetét és szerepét. A követ fehér ló áldozati kövének tartotta. Ajánlotta a kő megásását. 1961-ben a Balatoni Intéző Bizottság megásatta a kő környékét, de semmi értékesebb lelet nem került elő. A kő mellett, mélyen, kővésőket, kicsi, agyagból égetett női istenszobrokat, idolokat találtak, töredezve, cserepek kíséretében. A leletek egy része a megyei múzeumba került. Lóáldozat tehát nem volt, de varázslás: igen!