A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe a Pilis- a Visegrádi- és a Börzsöny-hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában. A Nemzeti Park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely egyedülálló határainkon belül. A nemzeti park növényzetében a sokszínűség mellett az átmeneti jelleg emelhető ki. Ennek oka részben az alapkőzet változatossága, részben pedig a szubmediterrán és kontinentális klímahatárok találkozása. A Dunakanyar összekötő kapocsként szerepel a Dunántúli-középhegység és az Északi-középhegység flórája között. Sok faj illetve társulás itt éri el elterjedésének határát (pl. pirosló hunyor, nyúlfarkfüves bükkös). Az ártéri szintek jellegzetes növénytársulásaitól kezdve a homok pusztagyepeken keresztül, a közép- és magashegységi vegetáció több típusáig bezárólag rendkívül összetett a növényzet. A nemzeti park unikális botanikai értéke a magyarföldi husáng. Az Ipoly-völgy ártéri rétjeinek dekoratív növénye a réti iszalag. Az élőhelyek sokféleségének köszönhetően állatvilága is rendkívül összetett, sok ritka veszélyeztetett faj állománya él a térségben. A nemzeti park területén előforduló védett és fokozottan védett fajok száma meghaladja a 700-at. A nemzeti park állatvilágát tekintve a folyók különös értékeket rejtenek. A Dunakanyarban áttörő víz a felgyorsult folyással, kavicsos aljzattal ritka, endemikus csiga-fajok élőhelye. Előfordul a bödöncsiga és a rajzos csiga. A halfauna legértékesebb tagja a petényi márna szintén a folyóvizekhez kötődik. A száraz hegyi gyepeken a fűrészeslábú szöcske és az orosz sztyeppékre jellemző, nálunk reliktum jellegű réti sáska él.A kétéltű fauna az összes hazai fajt tartalmazza. Köztük különösen színpompás a Börzsöny nedves völgyaljain élő foltos szalamandra. A hüllők közül a pannon gyík a Pilisben és a Börzsönyben is előfordul. A nemzeti park területén sok az erdei énekes- és ragadozó madár, a folyók mentén vizi-, parti és gázlófajok egyedei figyelhetők meg. Kiemelkedő jelentőségű a kerecsensólyom, a parlagi sas és a kígyászölyv állomány. Költ a fekete gólya is. A Börzsöny idősebb erdeiben a fehérhátú fakopáncs állomány számottevő.A Duna vizén az északról érkező bukórécék nagy tömegben telelnek át. Időnként feltűnik egy réti sas amint a récékre vadászik. A barlangok, elhagyott bányajáratok népes denevér kolóniáknak adnak helyet. Több védett cickány és pelefaj él a területen, a nagytestű ragadozók közül a háborítatlan erdőkben időnként feltűnik a hiúz, a vizek mentén pedig a vidra.

Aktív turizmus

Csonka torony   |  
és között

A Csonka-torony egy Soltszentimre határában található templomrom, Árpád-kori műemlék, bár pontos építési ideje nem ismert. A területen már ahonfoglalás idején is laktak. A Duna–Tisza köze középső része fejedelmi, majd királyi birtok volt, ez fellelhető a környező település nevében is (Solt-Vadkert – királyi vadászterület). A templom alapja a 11. században készülhetett (bár az 1961-es ásatások során az építési időt a 14. századra tették, a szentély három oldalon záródó nyolcszög kiképzése miatt). A templom román stílusban épült, vastag lőrésszerű ablakokkal. Sem támpillérre, sem faltagozódásra utaló nyomok nem lelhetők fel. A templom kelet-nyugat irányban helyezkedik el, egyhajós, a kapu dél felé nézett. Faragott vagy díszített köveket nem találtak (egyetlen faragott kő van csupán a templom szentélyének külső felén, de ezt utólag építhették be). A helyi monda szerint, addig áll a templom, míg e faragott kő a helyén van. A hajó hossza 12,80 m, szélessége 6,30 m. A szentély 4,8 m szélességű. A torony 2,60 × 2,80 m, magassága 10,6 m, hajdanán 4 emeletes volt. Építőanyaga túlnyomórészt réti mészkő (darázskő), de tartalmaz vulkáni eredetű kőzetet (andezit, andezittufa) is, amit távolabbról szállítottak ide. Kötőanyagként habarcsot használtak, melybe apróra zúzott égetett meszet oltottak. A külső falat is vakolattal látták el, ennek egy része még ma is látható (1930-ban még találtak a vakolatban 1522-ben keltezett bevésést). A mohácsi vész után a török a Duna-Tisza közét uralma alá vonta, a település – a többi 900 alföldi faluval együtt – elpusztult. Így maradt magára a templom a pusztában. Már az 1860-as években történtek ásatások a rom körül a terület akkori gazdájának, Blaskovits Sándornak és családjának közbenjárására. Találtak rézkarikákat, római kori pénzeket, urnákat, dísztárgyakat, Anjou korabeli kardokat, dísztárgyakat. A leletek a kiskunhalasi gimnázium régiségtárába és a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. Sajnos a régiségtár a második világháborúban megsemmisült. 1920 és 1931 között négy ízben végeztek még ásatásokat. Dokumentáció ezekről nem maradt fenn, csak néhány fénykép. A korabeli újságok is beszámoltak az ásatásokról, így a Magyarság (1930. augusztus 5.), az Új Barázda (1930. augusztus 6.), a Nemzeti Újság Katolikus melléklete (1930. április 20.). A Csonka-torony környéki szőlőtelepítésekkor csontmaradványok és cseréptöredékek kerültek elő, de senki sem tulajdonított jelentőséget neki, így ezek a leletek sajnos elkallódtak. A rom az 1920-as évekre rossz állapotba került, az északi oldalon lyuk tátongott, szükségszerűvé vált a felújítása. Az állagmegóvás legfőbb sürgetője az akkori plébános, Vorák Lajos volt. Az 1930-as Szent Imre évre sem sikerült elegendő pénzt összegyűjteni a munkálatokhoz. Ez idő tájt felmerült az az ötlet, hogy a templomot lebontanák, és a faluban eredeti állapotában újra felépítenék – mivel ekkor még nem volt temploma a községnek –, de ezt sem a műemlékvédelem nem engedélyezte, sem elegendő pénz nem volt rá, így a templomrom a helyén maradt. Harminc évi levelezés és gyűjtés után a munka végül csak 1961-re készült el, Erdei Ferenc tervei alapján. Az ezredforduló tájára újra felújításra szorult az épület. Már nem csak az idő, hanem a felelőtlen emberek is nyomot hagytak a sokat látott falakon. 2000-ben, a Millennium évében újra felfrissítésre került a templomrom. A torony egy fém süveget kapott, ami lehet, hogy nem a legesztétikusabb, de védi az évszázados falakat az egyre agresszívebb esőktől. 2000. augusztus 19-én színhelye volt a millenniumi zászló átadásának.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

A Karancs-Medves vidék bányamúzeuma   |  
2018. augusztus 21. és 2017. január 1. között
Számos településen találhatunk a szénbányászat múltját idéző emlékműveket, emlékhelyeket, a bányásztelepülések épületegyüttesei, relikviái, bányászrendezvények, hagyományőrző csoportok hűen őrzik virágzó nehézipari múltunk emlékét. Kiemelkedő jelentőséggel bír a Nógrádi Történeti Múzeum Bányászati Kiállítóhelye, ahol a bányajárás élményében részesülhetünk. Hazánk első, természetes földalatti bányamúzeumának mintegy 280 méter hosszú vágatrendszerében a látogató teljes áttekintést nyerhet egy bányáról s annak műszaki berendezéseiről a működő muzeális gépek, a frontfejtés hangjai, az egyes munkafázisok megtekintése, a bányászok és bányalovak viaszfiguráinak segítségével.

Magyarország első, föld alatti bányamúzeuma 1965-ben nyílt meg az egykori József lejtős akna (1937-1951) épségben lévő, eredeti állapotában meghagyott vágatrendszerében.

A bejárat előtt kialakított emlékpark a bányaszerencsétlenség során elhunyt nógrádi bányászoknak állít emléket.

1985-től a bányakolónia épületében a „Szénbányászat Nógrád megyében a kezdetektől 1946-ig” címmel látható kiállítás.

A földalatti és külszíni szállítás mozdonyai, csilléi és szállítóeszközei, földalatti biztosító berendezések láthatók a külszíni skanzenben 1986 óta. 

www.salgotarjan-turizmus.hu
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!