MEGKÖZELÍTÉS
Menetrend szerinti autóbusszal Székesfehérvár és Budapest felől egyaránt.

ÚTVONAL
Bakonycsernye/Kisgyóni elágazás (buszmegálló) – Kisgyón Természetbarát Telep – Erdei szentély (kereszteződéstől) – Károly-lak (kereszteződéstől nyugatra) – Csikling vár – Dorró-hegy – Kisgyón Természetbarát Telep – Bakonycsernye/ Kisgyóni elágazás.
Táv: 14 km Szint: 200 m

NEHÉZSÉGI FOK
Ajánlott a túra minden korosztálynak, egész évben, közepes nehézségű.

LÁTNIVALÓK
Bakonycsernye: bányásztelepülés, horgásztó, Avar-kori temető Kisgyóni Természetbarát Telep (kulcsosházak) Tűzköves-árok és környéke (védett geológiai feltárás) Károly-lak (vadászház) Hamuház Csikling-vár Alba Regia-barlang: a Bakony legnagyobb barlangja. (Nem látogatható!)

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

Aktív turizmus

Szentkút   |  
és között

Már a IX.  században vallásos tisztelet vette körül Bodajk szent kútját, és Szent István kezdeményezésére kápolnát is építettek a Kálvária-hegy tövében a Szűzanya tiszteletére. Többször is elzarándokoltak ide Szent István és Szent Imre. Járt Bodajkon Szent Gellért, sőt, Szent Lásztó király is, aki a legenda szerint 1090-ben a Székesfehérvárt ostromló tatár hadakat egy keresztvetéssel futamította meg. A szentkút vizének gyógyító erőt tulajdonítanak. Az a legenda terjedt el, hogy vize 7-évenként elapad, majd újraindul, bár a balinkai bánya miatt a kút vize elapadt. A templom mellett 1942-ben alakították ki a mintegy tizenötezer zarándok befogadására alkalmas hatalmas zarándokudvart - olaszos árkádsorral és szabadtéri oltárral.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

A Karancs-Medves vidék bányamúzeuma   |  
2018. december 17. és 2017. január 1. között
Számos településen találhatunk a szénbányászat múltját idéző emlékműveket, emlékhelyeket, a bányásztelepülések épületegyüttesei, relikviái, bányászrendezvények, hagyományőrző csoportok hűen őrzik virágzó nehézipari múltunk emlékét. Kiemelkedő jelentőséggel bír a Nógrádi Történeti Múzeum Bányászati Kiállítóhelye, ahol a bányajárás élményében részesülhetünk. Hazánk első, természetes földalatti bányamúzeumának mintegy 280 méter hosszú vágatrendszerében a látogató teljes áttekintést nyerhet egy bányáról s annak műszaki berendezéseiről a működő muzeális gépek, a frontfejtés hangjai, az egyes munkafázisok megtekintése, a bányászok és bányalovak viaszfiguráinak segítségével.

Magyarország első, föld alatti bányamúzeuma 1965-ben nyílt meg az egykori József lejtős akna (1937-1951) épségben lévő, eredeti állapotában meghagyott vágatrendszerében.

A bejárat előtt kialakított emlékpark a bányaszerencsétlenség során elhunyt nógrádi bányászoknak állít emléket.

1985-től a bányakolónia épületében a „Szénbányászat Nógrád megyében a kezdetektől 1946-ig” címmel látható kiállítás.

A földalatti és külszíni szállítás mozdonyai, csilléi és szállítóeszközei, földalatti biztosító berendezések láthatók a külszíni skanzenben 1986 óta. 

www.salgotarjan-turizmus.hu
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!