Főétel


A Biotanya-Kamilla Vendégház ajánlásával


Hozzávalók: 1kg krumpli, 25-30 dkg füstölt szalonna, só. * A meghámozott, szárazra törölt nyers krumplikat csónak alakúra vágom. Tepsibe terítem, a tetejét telerakom vékonyra szeletelt, bőrös füstölt szalonnával, melyeket kakastaréj módon bevagdostam. Közepesen meleg sütőben, időnként lapáttal átforgatva, kb. 45 perc alatt készre sütöm. Semmilyen zsiradék nem kell hozzá, elég, ami a szalonnából kisül. Akkor jó, ha a szalonnaszeletek bőre teljesen megsült, ropogós és omlós, mint a tepertő. Ecetes almapaprikát és friss kenyeret adok mellé. Csak az asztalnál sózom.
Főétel


Az Ádám és Éva Vendégház ajánlásával


Hozzávalók: A gombóchoz: 70 dkg darált hús, 1 csészényi rizs, 2 db tojás, 1 fej apróra vágott vörös hagyma, őrölt bors, édes-nemes paprika, só. A főzelék alaphoz: 1 kg savanyú káposzta, 1 fej vöröshagyma, babérlevél, egész bors, majoránna, 2 db kis paradicsom konzerv, só. * Felteszek a tűzre egy nagy fazékban vizet. Az edényt körülbelül félig öntöm vízzel, beletöltöm a káposztát, az apróra vágott vörös hagymát, sót, babérlevelet, borsot, majoránnát. Így főzöm úgy 10 percet. Ez idő alatt elkészítem a gombócokat. Összekeverem a gombóc hozzávalóit egy tálban. A fűszerezés mindenkinek szája íze szerint. Vigyázok az őrölt borssal, mert nagyon kevés is erőssé teheti a gombócot. Belehelyezem a közepes méretű gombócokat a káposztás lébe. Így együtt főzöm közepes lángon az egészet, míg meg nem fő a gombóc. Ezt leellenőrizhetem, ha egy gombócot kettévágok, és ha a rizs már puha a belsejében, akkor kiemelem őket és a káposzta nagy részét, mert így könnyebb berántani a levét. Itt is főzeléknek való mennyiségű sötét, de nem égett rántást készítek. Beleöntöm a forrásban lévő lébe, és 5-10 percig forralom, úgy, hogy közben kevergetem. A legvégén pedig visszaöntöm az összes káposztát és gombócot és a paradicsom konzervet és így még rottyantom őket együtt.
Főétel


Az Ádám és Éva Vendégház ajánlásával


Hozzávalók: ˝ kg savanyú káposzta, ˝ kg sovány sertéslapocka, 20 dkg füstölt kolbász, 10 dkg rizs, 3 dl tejföl, 5 dkg füstölt szalonna, 2 húsleveskocka (régen igazi húslevest használtak), 1 evőkanál cukor és piros fűszerpaprika, olaj, 1 fej vöröshagyma, ízlés szerint őrölt bors és kömény, só.
*
A lapocka felét a szokásos módon egy darabban megsütöm. (Serpenyőben minden oldalát lepirítom, majd aláöntök 1 dl vizet, és lefedve puhára párolom. A sült húst ledarálom és félreteszem. A megmaradt lapocka darabból hagymával és pirospaprikával rövid levő pörköltet főzök: 1 evőkanál zsiradékon megfonnyasztok egy apróra vágott vöröshagymát, meghintem pirospaprikával, ráteszem a kockára vágott húst, megsózom, megszórom kevés köménnyel, és alá öntök 2 dl vizet. Gyakran kevergetve puhára párolom. A savanyú káposztát pici zsiradékon, kevés sóval és cukorral megpirítom. A rizst a húsleves-kockából készített levesben félig megfőzöm, majd a félretett, darált, sült hússal összekeverem. A füstölt kolbászt karikára, a füstölt szalonnát apró kockára vágom. Az egész összeállítása: közepes tepsi (vagy tűzálló tál) aljára terítek egy vékony réteg párolt káposztát, erre szalonnakockákat, kolbászkarikákat szórok, és a pörkölt egyharmad részét elterítem rajta. Meglocsolom tejföllel. Most egy sor húsos rizs következik, majd egy réteg káposzta. Ezt is meglocsolom tejföllel, amire kolbász és szalonna jön, ezt a húsos rizs és a káposzta követi. Addig rétegezem, amíg tart a hozzávalókból. A sorokat ízlés szerint fűszerezem sóval, borssal. A tetejére káposztának kell kerülnie, amit tejföllel meglocsolok, és előmelegített sütőben 1 óra hosszat, közepes lángon sütöm.
Főétel


A Danó Porta ajánlásával


Hozzávalók: 40 dkg kukoricaliszt, 1 l víz, só, 1 kanál rétes liszt, 3 dkg zsír.
*
A vizet egy nagyobb fazékba teszem fel főni. A forró sós vízbe belehintem a kukoricalisztet. Közben habverővel folytonosan keverem, hogy össze ne csomósodjon. Ha már a lisztet mind beleszórtam, kb. 15 perces kevergetés mellett jól átfőzöm. Legvégül hozzáöntöm a rétes lisztet és azzal is rottyantom egy kicsit. Majd a tűzhely szélére húzom, és szikkadni hagyom. Zsíros vagy olajos kanállal szaggatom. Paprikáshoz, pörkölthöz, tokányhoz köretnek adom.
Főétel


A Danó Porta ajánlásával


Hozzávalók: 40 dkg kukoricaliszt, 1 l víz, só, 1 kanál rétes liszt, 3 dkg zsír, juhtúró
*
A puliszkát keményre főzöm és szikkadni hagyom. Zsírral megkent gyúródeszkára kiborítom, ujjnyi vastagra ellapítom. Juhtúrót morzsolok rá. Ezt szorosan feltekerem és a régi receptek alapján, cérnával vágom fel.
Főétel


A Fácánkert Vendégház ajánlásával


Hozzávalók: 40 dkg kukoricaliszt, 15 dkg szalonna, 1 pohár tejföl, só.
*
A szalonnát kis kockákra vágom és kisütöm a zsírját. A szalonnatepertőt kiveszem, és melegen tartom.  vizet felforralok, 1 kiskanál sót adok hozzá, és állandó keverés közben beleszitálom a kukoricalisztet. Lassú tűzön főzöm állandó kevergetés mellett, amíg összeáll. A kását szalonnazsírral kikent tepsibe szaggatom, ráöntöm a tejfölt, megszórom a szalonnatepertővel, és meglocsolom a maradék szalonnazsírral, és pár percre forró sütőbe átpirítom.
Desszert


A Fácánkert Vendégház ajánlásával


Hozzávalók: kukoricaliszt, 1 l tej, szilvalekvár, 10 dkg vaj, mandula, vaníliás cukor, 10 dkg kristálycukor, só
*
A lisztet leforrázom a felforralt tejjel, hozzáadom a cukrot, a langyosra olvasztott vajat, és a vaníliáscukrot. Jól összedolgozom, majd vajjal kikent formába töltöm. Előmelegített sütőbe teszem, és mérsékelt tűznél átsütöm. Ha kihűlt, rákenjük a szilvalekvárt, és mandulával díszítem.
Főétel


A Danó Porta ajánlásával


Hozzávalók: kukoricaliszt, 30 dkg juhtúró, aludttej, só, zsír
*
Vízben megfőzöm a kukoricalisztet, gyengén megsózom. Mikor elkészült, jól megkeverem. Egy tepsit kizsírozok, beleterítek egy sor puliszkát, majd egy sor juhtúrót, és újból puliszkát és juhtúrót. Jól meglocsolom olvasztott zsírral, és a sütőben szép pirosra sütöm. Forrón tálalom. Aludttejet kínálok hozzá.
Főétel


A Klára Háza ajánlásával


25 dkg csirkeaprólék, vagy csontos húsrész, 15 dkg leves zöldség, 1 fej hagyma, 1 jó csipetnyi tárkonylevél, 2 dkg liszt, 4 tojássárgája, 1 kanál tejföl, ecet, só, pirított zsemlekockák
*
Felteszem főni a húst, a zöldséget, hagymát, és a tárkonylevelet. Sózom, és mikor már puhára főtt, kiszedem belőle a zöldséget, és a hagymát. Liszttel, tejföllel habarást készítek, és a levesbe öntöm. Ecettel ízesítem, és óvatosan a tojássárgájára töltöm a levest. Pirított zsemlekockákat adok hozzá.
Főétel
 

A Kiskastély Vendégház ajánlásával 


Hozzávalók: Fél gyöngytyúk, 4 gerezd fokhagyma, olaj, 20 dkg száraz bab, 20 dkg gomba, 1 db vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 1 db paradicsom, őrölt bors, bazsalikom, só.
*
A gyöngytyúkot négy darabba vágom. Sóval, őrölt borssal, zúzott fokhagymával, bedörzsölöm, olajban átforgatom, és éjszakára letakarva a hűtőszekrénybe teszem. A babot beáztatom. Másnap enyhén sós vízben megfőzöm. A megtisztított gombát, a vöröshagymát, a húsos füstölt szalonnát és a paradicsomot kockára vágom. Kevés olajon a füstölt szalonnát üvegesre pirítom, majd hozzáadom a vöröshagymát, majd a gombát és a paradicsomot. Így egybepirítom. Ezután a leszűrt babot hozzákeverem. Sóval, őrölt borssal és bazsalikommal fűszerezem. A gyöngytyúk darabokat kevés olajon szép pirosra sütöm. Kevés vizet öntök alá, majd letakarom, és a sütőben puhára párolom. A megpárolt tyúkot félre teszem, a pecsenyelevét a babhoz keverem, és összeforralom. Tálaláskor a gombás babragut tálba teszem, és a tetejére rakom a gyöngytyúk darabokat.
Főétel


A Kiskastély Vendégház ajánlásával


Hozzávalók: Fél gyöngytyúk, 15 dkg füstölt szalonna, 2 db vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 3 dl fehérbor, olaj, 1 kanál liszt, 4 db babérlevél, só
*
Mély tűzálló tálat kibélelek szalonnaszeletekkel, egy sor tisztított karikára vágott vöröshagymát rakok rá, és ráfektetem a félbevágott megtisztított gyöngytyúkot. Melléteszem a fokhagymát és a babérleveleket. Ráöntöm az ízesített olajat, a bort, és alufóliával lefedem. Forró sütőben, kb. 1 órát párolom, majd 20 percig sütöm. Közben a tyúkot megfordítom. Mikor a pecsenye már puha, kiveszem, és feldarabolom. A levét 1 kanál liszttel sűrűre forralom, és rászűröm a pecsenyére. Krumplifánkkal tálalom.
Főétel


A Klára Háza ajánlásával


Hozzávalók: 4 db csirkecomb, 6 db csirkemáj, só, bors, fokhagyma, olaj
*
A csirkecombokat megtisztítom, és besózom. A bőrét óvatosan elválasztom a felsőcombnál, és a sózott, borsozott, aprított fokhagymával megkent csirkemájat betöltöm a bőr alá. A combokat tepsibe teszem, és meglocsolom egy kevés olajjal, és vízzel majd lefedem alufóliával, és 40 percig párolom. Leveszem a fóliát, és szép ropogósra sütöm. Krumplipürével és idénysalátával tálalom.
Főétel


A Kiskastély Vendégház ajánlásával


Hozzávalók: A gyöngytyúkhoz: fél gyöngytyúk, olaj, 2 db vöröshagyma, pirospaprika, 20 dkg gomba, 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, só. A túrógaluskához: vaj, 2 db tojás, 25 dkg tehéntúró, 10 dkg búzadara, kapor, só, 5 dkg húsos füstölt szalonna.
*
A gyöngytyúkot megtisztítom, feldarabolom és megmosom. Olajban aranysárgára pirítom a finomra vágott megtisztított vöröshagymát és megszórom pirospaprikával. Beleteszem a gyöngytyúkhúst, megsózom, és egy kevés vizet öntök alá, és fedő alatt párolom. Amikor a hús már majdnem puha, zsírjára pirítom, és hozzáadom a megmosott, cikkekre vágott gombát. Mikor a gomba a levét kiengedte, beleöntöm a kockákra vágott zöldpaprikát, paradicsomot. Így együtt a hús teljes puhulásáig párolom. Amíg a hús fő, addig elkészítem a túrógaluskát. A vajat a tojásokkal simára keverem, hozzáadom az áttört tehéntúrót, a búzadarát, sóval és apróra vágott friss kaporral ízesítem. Az összegyúrt masszát 20 percre a hűtőszekrénybe rakom, majd egy evőkanál segítségével galuskákat formálok, és forrásban lévő sós vízben kifőzöm. Serpenyőben megpirítom a kockára vágott szalonnát, és erre szedem a leszűrt és jól lecsepegtetett túrógaluskát. Tányérra teszem a forró túrógaluskákat és mellé tálalom a gombás gyöngytyúk pörköltet. Tejfölös uborka-salátát kínálok hozzá.
Főétel


A Kiskastély Vendégház ajánlásával


Hozzávalók: 4 db csirkecomb, 4 fej vöröshagyma, petrezselyem zöld, olaj, liszt, 2 db tojás, zsemlemorzsa, zsír, só, bors
*
A csirkecombokat megtisztítom, megmosom, a csontoknál bevágom, és az izületeket is elvágom. A vöröshagymákat – 62 – megtisztítom, 1 db-ot lereszelek, a másik 3 db-ot felkarikázom. A reszelt hagymát összekeverem a finomra vágott petrezselyem zölddel, és pár csepp olajjal, a borssal, sóval, majd a combokat ezzel a krémmel vastagon megkenem. Pár órán keresztül, letakarva, hűtőben érlelem. Aztán bepanírozom (liszt, tojás, morzsa) és szép pirosra kisütöm. A hagymakarikákat belisztezem, és zsírban ropogósra sütöm. Burgonyapürével és hideg uborkasalátával tálalom.
Főétel


A Kiskastély Vendégház ajánlásával


Hozzávalók: 4 db libacomb, 1 kg libaháj, őrölt bors, 2 db vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, só
*
A libacombokat megtisztítom, megmosom, besózom, beborsozom. Lábasban kisütöm a libahájat, úgy, hogy kockákra szelem és kevés vizet öntök alá. A libazsírban a combok mindegyik oldalát szép pirosra sütöm. Ezután mellé teszem a nagyobb darabokra vágott vöröshagymát, zöldpaprikát, paradicsomot, fokhagymát, és mindig csak egy nagyon kevés vizet aláöntve, fedő alatt puhára párolom. Amikor a hús megpuhult, zsírjára pirítom, és a háj sütésénél nyert libazsírból, annyit öntök rá, hogy a húst ellepje. Forrásig hevítem, majd a tűzről levéve kihűtöm. A hűtőszekrénybe teszem, hogy megdermedjen. Bármikor fogyasztható a sült és a kenyérre kent pecsenyezsír.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!