Komárom-Esztergom az ország legkisebb, de legsűrűbben lakott megyéje, amely egyebek mellett különösen változatos domborzatáról híres. Területét tavak, folyók, sík mezők és erdők által borította lankák, sziklaszurdokok és gondozott szőlőhegyek tagolják. Valószínűleg a kiváló természeti viszonyoknak köszönhetően már háromszázötvenezer évvel ezelőtt is lakott volt, amelyről a Vértesszőlősön megtalált őskori lelet is tanúskodik. Ezt a vidéket Magyarország bölcsőjének is nevezik, hiszen éppen itt, Esztergomban alapított ezer éve államot Szent István. A festőien szép városban, amelyet a Dunakanyar gyöngyszemének is hívnak, találjuk a Szent István király által emelt várat, valamint a Bazilikát, amely az ország legnagyobb katolikus temploma, egyben a hazai katolikus egyház központja.
Tatán építették ki Magyarország első, ma is csodálatos angolparkját. Itt, Bábolnán született minden idők egyik legeredményesebb versenylova, Imperiál. Ha a kocsi szót halljuk nem mindenkinek jut eszébe Kocs, a Komárom-Esztergom megyei kis falu, amely pedig iparosai Hunyadi Mátyás idejében itt készítették el az első kocsi szekeret, amelyet a település neve után neveztek el kocsinak.
A szlovák-magyar határon fekvő, dunaparti Komáromban találjuk Európa egyik legnagyobb, 40 ezer négyzetkilométeren fekvő katonai létesítményét, a Monostori erődöt. A két folyó partján elterülő várrendszer százhatvan éve Európa egyik legmodernebb hadászati jelentőségű építménye volt. 

Komárom ma már nem csak a Monostori erődről nevezetes, hanem arról is, hogy 2006 óta itt működik a Pintér Tibor által alapított Komáromi Magyar Lovas Színház. Az előadások színhelye a komáromi lovarda épülete, ahol a nézők a lelátókról nézhetik meg az előadásokat. „A lovas színház az ember, a művészet és a ló elválaszthatatlan egységét hivatott kifejezni” – vallja Pintér Tibor. A társulat tagjai olyan művészekből állnak, mint Janza Kata, Feke Pál, Vadkerti Imre (Kormorán Együttes), Fehér Nóri (Kormorán Együttes), Papadimitriu Athina, Várfi Sándor, Kulcsár Lajos, Sipos Imre, Buch Tibor, Kalapács József, Hujber Ferenc. „Az elmúlt években e történelmi falak közé látogató vendégeknek olyan élményben lehetett része, mely Magyarországon egyedülálló” – állítja Pintér Tibor, aki nézőiknek is azt ajánlja mindig, hogy feltétlenül nézzék meg a megyét. „Ha Komárom-Esztergom megyébe látogatnak változatosság, nyugalom, barátság és vendégszeretet vár mindenkit!” – ajánlja a színművész.


Sziget Színház
A Sziget Színház társulata immár nyolcadik éve járja az országot darabjaival és mára már évi 150 tájelőadást játszik az ország számos művelődési házában és szabadtéri színpadán, az egészen kicsi helyszínektől olyan nagy színpadokig, mint a szombathelyi és soproni sportcsarnok, tihanyi és bánki szabadtéri színpad, a velencei és városmajori szabadtéri színpad, valamint a Margitszigeti Szabadtéri Színpad.
Előadásainak nagy előnye, hogy mind a díszlet, mind a hang- és fénytechnika jól mobilizálható, a darabok pedig kis helyigényűek. Ennek köszönhetően a feltételek adottak, hogy darabjait nemcsak az ország egész területén, hanem az országhatárokon túl is színpadra vigye.
Produkcióit a Sziget Színház fiatal társulata mellett olyan kiváló vendégművészek főszereplésével mutatja, mint Janza Kata, Várfi Sándor, Makrai Pál, Papadimitriu Athina, Beleznay Endre, Hujber Ferenc, Bot Gábor, Földes Tamás, Bródy Norbert, Vadkerti Imre, Kulcsár Lajos, Szegedi Csaba, Gerner Csaba, valamint maga a társulat igazgatója Pintér Tibor is.

 
Magyar Lovas Színház
A Magyar Lovas Színházat hat éve alapítottuk egy történelmi múltú fedeles lovardában, Komáromban. Európában egyedülálló színházi létesítményként működik, melyet a határon túlról is rendszeresen látogatnak a színház és lovak szerelmesei. A Lovas Színház főleg operetteket és musicaleket játszik, melyeket lovakra alkalmazva, fantasztikus látványelemekkel ad elő.
A színház igazgatói Pintér Tibor és Márkos Attila hisznek abban, hogy a világ legszebb állata a ló, a zene és a színház a Magyar Lovas Színházban egyesülve klasszikus értéket képvisel majd világszerte.

Aktív turizmus

Vértesszentkereszti palotarom   |  
és között

A Vértesszentkereszti bencés apátság romjait a Vértes erdejének sűrűje rejti a Gerencsérvártól 2 km-re északra, Pusztavám község közelében, Oroszlány közigazgatási területén. A Vértes „vadonában”, egy emelkedésen, hatalmas fák között bukkan elénk, mint egy látomás, a kolostor romja, amelyet Oroszlány vagy Pusztavám felől közelíthetünk meg. Vértesszentkereszt a Csák-nemzetség romokban álló vértesi monostora. A török felgyújtotta ugyan, de romjait tovább nem pusztította. A XVIII. század végén - az itt birtokos Esterházyak - az akkor divatos kertépítészeti alkotómódszer szerint - műromok építéséhez - tatai és csákvári parkjukba hurcolták pompásan faragott köveit, amelyek ma már jórészt a tatai múzeumba visszakerültek. A monostor ugyanannak a Csák-nemzetségnek az ősi központjában épült, amelynek kiemelkedő tagja () a kalocsai székesegyházat építette. Csák Miklós 1231-es végrendelete szerint ezt a birtokát magyar szokás szerint legkisebb fiára hagyja, mert az különleges hely (locus specialis), amelyet magyarul „udvarhelynek" neveztek. Ebben az időben a XIII. század elején meggazdagodó uralkodó réteg birtokainak központja már a művészeti tevékenység központjává is lett. Az ’’udvarhelyeken’’ koncentrálódik a nagybirtokok terményfeleslege, s ez lesz a művészeti tevékenység alapjává is. A XIII. század első évtizedeiben a főúri réteg már olyannyira meggazdagodott, hogy versenyre kelhetett művészi létesítmények terén is az egyházzal, sőt követni tudta a legelső feudális urat, a királyt is. A templomépítő alakja, ebből a szempontból jellemző. Első felesége francia, második pedig görög nő volt (aki feltehetőleg Annával, III. Béla feleségével, jött). Lehet, hogy ő az a titokzatos N. (Nicolaus), aki számára Anonymus Gestáját írta. Csák Miklós életének nagy részét délvidéki birtokain töltötte, de családi monostorát itt, az ősi birtokon építtette fel. Vértesszentkereszt templomának alaprajza jól levezethető a kalocsai székesegyházból, azzal a módosítással, hogy kápolnakoszorús szentélykörüljáró helyett az eldugott helyen épült, kis hívőszámhoz tervezett kolostornak csak egyszerű, lóhere alakú szentélyfejet készítettek, ami a keleti az ókeresztény építészetből éppen úgy átszármazhatott, mint a Rajna vidékiből (Köln). (A főszentély jobb és bal oldali félköreinek domborodásai a főaspissal hereleveles keresztet képeznek.) A keresztes hadjárattal szokták kapcsolatba hozni nyugati elterjedését, s nem csak a Keleten látott építészeti formaelemek, hanem a kereszt általános tisztelete miatt is. A monostor nevében viseli a keresztet, sőt szentélye alaprajzában (amely talán keletről származik), ez látható is. A keleti kapcsolatot az is támogatja, hogy a Csák-nemzetség több tagja részt vett II. Endre keresztes hadjáratában. A templomot nyolc kétsoros pillér, egy fő- és oldalhajóra osztotta : úgynevezett háromhajós, keresztházas, A templomhajókat fejlett rendszerű boltozat fedte, a hajókat elválasztó nyolcszögű pillérfőket pedig egyéni témájú farazott dísz borította. A nyolcszögű pillér hordta a keresztboltozatot, ami számos XIII. századi emlékünkön feltűnik. Ezek olyan fejlődési sorozatba állíthatók, amelyben a vértesszentkereszti pillért folyamatosan gazdagodó formában az aracsi, türjei, jáki emlékek követik. A pillérfejezetek faragványai egyedülállóak hazánkban. A román stílus beszélő oszlopfőinek kedvelt alakjai: az egymás szakállát tépő figurák, a bűnt jelképező állatot Bibliával és regulával fegyelmező szerzetes stb. nem Itáliából kerültek ide, valószerűbb, hogy francia földről, és kitűnő illusztrációi annak a művészeti iránynak, amelyet Szent Bernát olyannyira elítélt. A francia eredetet az ornamentális fejezetek is igazolják, amelyeknek bimbós, leveles dísze ugyanabból a körből származik, ahonnan Esztergom és Kalocsa, Aracs oszlopfői. Ez a körülmény döntő a templom korbéli meghatározásánál is. A ciszterciták által elítélt monstrumok állatharcok pedig a délről errefelé húzódó bogumil eretnekséggel függhetnek össze. Építésének ideje a 12. századra tehető. Az apátság romjai a román stílusú építészet egyik megmaradt legszebb magyarországi emléke. Különösen szépek a remek kőfaragásos oszlopfők, zárókövek, a szimbolikus állat- és emberfigurák, a növényi ornamentika.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Faluház és Községi Könyvtár   |  
és között
1996-ban egy parasztházból újították fel, majd 2007-ben kibővítették. Ez a közösségi színtér információt nyújt a vidék és a falu múltjáról az idelátogató érdeklődők számára, valamint hagyományőrző rendezvények lebonyolításának is teret ad, mint például a 2007-es szüreti kiállítás és mulatság.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!