A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe a Pilis- a Visegrádi- és a Börzsöny-hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában. A Nemzeti Park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely egyedülálló határainkon belül. A nemzeti park növényzetében a sokszínűség mellett az átmeneti jelleg emelhető ki. Ennek oka részben az alapkőzet változatossága, részben pedig a szubmediterrán és kontinentális klímahatárok találkozása. A Dunakanyar összekötő kapocsként szerepel a Dunántúli-középhegység és az Északi-középhegység flórája között. Sok faj illetve társulás itt éri el elterjedésének határát (pl. pirosló hunyor, nyúlfarkfüves bükkös). Az ártéri szintek jellegzetes növénytársulásaitól kezdve a homok pusztagyepeken keresztül, a közép- és magashegységi vegetáció több típusáig bezárólag rendkívül összetett a növényzet. A nemzeti park unikális botanikai értéke a magyarföldi husáng. Az Ipoly-völgy ártéri rétjeinek dekoratív növénye a réti iszalag. Az élőhelyek sokféleségének köszönhetően állatvilága is rendkívül összetett, sok ritka veszélyeztetett faj állománya él a térségben. A nemzeti park területén előforduló védett és fokozottan védett fajok száma meghaladja a 700-at. A nemzeti park állatvilágát tekintve a folyók különös értékeket rejtenek. A Dunakanyarban áttörő víz a felgyorsult folyással, kavicsos aljzattal ritka, endemikus csiga-fajok élőhelye. Előfordul a bödöncsiga és a rajzos csiga. A halfauna legértékesebb tagja a petényi márna szintén a folyóvizekhez kötődik. A száraz hegyi gyepeken a fűrészeslábú szöcske és az orosz sztyeppékre jellemző, nálunk reliktum jellegű réti sáska él.A kétéltű fauna az összes hazai fajt tartalmazza. Köztük különösen színpompás a Börzsöny nedves völgyaljain élő foltos szalamandra. A hüllők közül a pannon gyík a Pilisben és a Börzsönyben is előfordul. A nemzeti park területén sok az erdei énekes- és ragadozó madár, a folyók mentén vizi-, parti és gázlófajok egyedei figyelhetők meg. Kiemelkedő jelentőségű a kerecsensólyom, a parlagi sas és a kígyászölyv állomány. Költ a fekete gólya is. A Börzsöny idősebb erdeiben a fehérhátú fakopáncs állomány számottevő.A Duna vizén az északról érkező bukórécék nagy tömegben telelnek át. Időnként feltűnik egy réti sas amint a récékre vadászik. A barlangok, elhagyott bányajáratok népes denevér kolóniáknak adnak helyet. Több védett cickány és pelefaj él a területen, a nagytestű ragadozók közül a háborítatlan erdőkben időnként feltűnik a hiúz, a vizek mentén pedig a vidra.

A Gödöllői arborétum az erdészeti kísérleti arborétumok jellegzetes példája. A növényeket nem egyesével vagy kisebb csoportokba, hanem állományszerűen, parcellákba telepítették. Az 1900-as évek elején, kutatási célokra tervezték, jelenlegi területe 347 hektár. Itt találjuk az ország legnagyobb akác fajtakiválasztó és származási kísérletét, valamint jelentős kutatásokat folytatnak különféle fenyő-, tölgy- és diónemzetségekkel is. A gödöll?i arborétumot 1902-ben alapították 190 hektárnyi területen, azzal a céllal, hogy a homokos, alföldi területek fásítására alkalmas fafajokat honosítsanak meg benne. A József f?herceg nevét visel? liget telepítését 1914-re fejezték be, s a húszas, harmincas években Magyarország legjelent?sebb növénykertjeként tartották számon. A II. világháború az arborétum faállományában is súlyos károkat okozott. 1960-tól az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársai nagyszabású telepítési programba kezdtek, amelynek eredményeként ma már 110 nyitvaterm? és 650 lombos fafaj, illetve alfaj vagy változat található meg itt.Az intézmény jelenleg 350 hektárnyi területen m?ködik. Ennek 90 százaléka erdészeti kutatási célokat szolgál, 10 százaléka park jelleg?. Az arborétum 1989 óta rendszeres nyitvatartással várja a látogatókat.