message

Üzenetküldés


A két generáció munkájának eredménye, hogy az egykori ártéri erdő helyén az idős fák meghagyásával, hazai kertekből és külföldről hozatott fákkal és cserjékkel csodálatos kertkompozíció alakult ki. Az arborétum alapállományát jelentő erdő fő fajai: a kocsányos tölgy, a magyar kőris és a mezei juhar. Különösen szépek az idős tölgyfák. Nevezetes fa a mellmagasságban 6 m átmérőjű hármas platán: úgy tartják,hogy három, egymáshoz közel ültetett csemete összenövésével alakult kia fatörzs. Néhány más fának is látni itt termetes, idős példányát,ilyen a bíbortölgy, a vöröstölgy, a fekete dió, a török mogyoró. 2006 őszére elkészült egy multimédiás konferenciateremmel, kiállítási térrel ellátott, akadálymentesített látogatóközpont, ezen kívül egy látványtó és kilátó. Az arborétum telepítése a Szarvason arborétumot alapító Bolza József Tiszakürtre nősülő gyermeke, Péter és fia, József nevéhez fűződik. Ízlésükben nem az Európát járt ember szemlélete, az angol parkot utánzó főúri szenvedély érződik. Sokkal inkább a tiszatáji természet visszatükrözésének szándéka. A munkában nagy segítséget nyújtott a főkertész, Tompa Mihály. A nagyvonalú elképzelések kivitelezési munkái mellett féltő gonddal vigyázott a gereblyézett gyöngykavicsos sétautakra, a fordulókba telepített tarka virágágyasokra és a kastély előtti oldal formált puszpángsövényeire. Bolza József halála után még évekig őrizte a parkot. Az 1944-45-ös időszak a kastélyban és a parkban is a megpróbáltatások ideje volt. Az épületben katonai parancsnokság működött, a kastély berendezése jórészt eltűnt, illetve elpusztult, és sok pompás fa esett áldozatul. 1950-ben a kastélyba az akkor alakuló termelőszövetkezet irodái költöztek, majd hosszú távra eldőlt az épület sorsa: 1951-ben az elhagyott gyermekek nevelőintézete költözött falai közé. Az épület új szerepének megfelelően színpad épült s, a legszebb gyepfelületen futballpálya létesült. Mára sikerült visszaállítani a park eredeti állapotát. Nyitva tartás: Március 1-31. H-V 8.00-17.00, április 1-szeptember 30. H-V 8.00-18.00, október 1-31. H-V 8.00-17.00, november 1-30. H-V 8.00-16.00, december 1-február 28. H-V 8-14


Bővebb információ:

-

arboreta@t-online.hu

56-568-020

http://www.arboreta.hu/

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Romkert - Kecskemét   |  
és között

Az 1698-ban épült egykori Szent Mihály kápolnának ma már csak az alapfalai láthatóak a főtéri romkertben. Hajóját a templom körüli temető 1400-as években épült csonttárolójára alapozták. 1796-ban bontották le, majd 1973-74-ben került napvilágra. A romkert mai formáját 1974-ben nyerte el Mayer Antal tervei alapján. A belvárosi Szent Miklós-templom mellett álló Romkertben az 1686-ban emelt Szent-Mihály-kápolna romjai találhatóak. A kápolna a templom egykori temetőjének csontházára épült. A következő században életveszélyessé vált, ezért bezárták, majd hamarosan, egy 1796-os nagy szélvészben egészen megrongálódott. Romjain és a megszüntetett temető helyén 1841-ben üzletsort építettek, amelyet 1973-ban bontottak le, és ezzel a Romkert elnyerte mai formáját. A templom és a kert szintje mutatja Kecskemét főterének XVIII. századi magasságát.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Vajdahunyad vára   |  
2017. szeptember 23. és 2017. november 5. között
A Vajdahunyadvárban nyíló, új őszi kiállítás és játék egy képzeletbeli sarkvidéki utazásra, izgalmas kincskeresésre hívja a látogatókat, akik egy mesebeli kaland résztvevőjeként megismerhetik a káprázatos jégvilágot, miközben megtévesztő feladványok és agyafúrt akadályok teszik próbára bátorságukat és ügyességüket.

Kulturális örökség

A Karancs-Medves vidék bányamúzeuma   |  
2017. október 24. és 2017. január 1. között
Számos településen találhatunk a szénbányászat múltját idéző emlékműveket, emlékhelyeket, a bányásztelepülések épületegyüttesei, relikviái, bányászrendezvények, hagyományőrző csoportok hűen őrzik virágzó nehézipari múltunk emlékét. Kiemelkedő jelentőséggel bír a Nógrádi Történeti Múzeum Bányászati Kiállítóhelye, ahol a bányajárás élményében részesülhetünk. Hazánk első, természetes földalatti bányamúzeumának mintegy 280 méter hosszú vágatrendszerében a látogató teljes áttekintést nyerhet egy bányáról s annak műszaki berendezéseiről a működő muzeális gépek, a frontfejtés hangjai, az egyes munkafázisok megtekintése, a bányászok és bányalovak viaszfiguráinak segítségével.

Magyarország első, föld alatti bányamúzeuma 1965-ben nyílt meg az egykori József lejtős akna (1937-1951) épségben lévő, eredeti állapotában meghagyott vágatrendszerében.

A bejárat előtt kialakított emlékpark a bányaszerencsétlenség során elhunyt nógrádi bányászoknak állít emléket.

1985-től a bányakolónia épületében a „Szénbányászat Nógrád megyében a kezdetektől 1946-ig” címmel látható kiállítás.

A földalatti és külszíni szállítás mozdonyai, csilléi és szállítóeszközei, földalatti biztosító berendezések láthatók a külszíni skanzenben 1986 óta. 

www.salgotarjan-turizmus.hu
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!