A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe a Pilis- a Visegrádi- és a Börzsöny-hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában. A Nemzeti Park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely egyedülálló határainkon belül. A nemzeti park növényzetében a sokszínűség mellett az átmeneti jelleg emelhető ki. Ennek oka részben az alapkőzet változatossága, részben pedig a szubmediterrán és kontinentális klímahatárok találkozása. A Dunakanyar összekötő kapocsként szerepel a Dunántúli-középhegység és az Északi-középhegység flórája között. Sok faj illetve társulás itt éri el elterjedésének határát (pl. pirosló hunyor, nyúlfarkfüves bükkös). Az ártéri szintek jellegzetes növénytársulásaitól kezdve a homok pusztagyepeken keresztül, a közép- és magashegységi vegetáció több típusáig bezárólag rendkívül összetett a növényzet. A nemzeti park unikális botanikai értéke a magyarföldi husáng. Az Ipoly-völgy ártéri rétjeinek dekoratív növénye a réti iszalag. Az élőhelyek sokféleségének köszönhetően állatvilága is rendkívül összetett, sok ritka veszélyeztetett faj állománya él a térségben. A nemzeti park területén előforduló védett és fokozottan védett fajok száma meghaladja a 700-at. A nemzeti park állatvilágát tekintve a folyók különös értékeket rejtenek. A Dunakanyarban áttörő víz a felgyorsult folyással, kavicsos aljzattal ritka, endemikus csiga-fajok élőhelye. Előfordul a bödöncsiga és a rajzos csiga. A halfauna legértékesebb tagja a petényi márna szintén a folyóvizekhez kötődik. A száraz hegyi gyepeken a fűrészeslábú szöcske és az orosz sztyeppékre jellemző, nálunk reliktum jellegű réti sáska él.A kétéltű fauna az összes hazai fajt tartalmazza. Köztük különösen színpompás a Börzsöny nedves völgyaljain élő foltos szalamandra. A hüllők közül a pannon gyík a Pilisben és a Börzsönyben is előfordul. A nemzeti park területén sok az erdei énekes- és ragadozó madár, a folyók mentén vizi-, parti és gázlófajok egyedei figyelhetők meg. Kiemelkedő jelentőségű a kerecsensólyom, a parlagi sas és a kígyászölyv állomány. Költ a fekete gólya is. A Börzsöny idősebb erdeiben a fehérhátú fakopáncs állomány számottevő.A Duna vizén az északról érkező bukórécék nagy tömegben telelnek át. Időnként feltűnik egy réti sas amint a récékre vadászik. A barlangok, elhagyott bányajáratok népes denevér kolóniáknak adnak helyet. Több védett cickány és pelefaj él a területen, a nagytestű ragadozók közül a háborítatlan erdőkben időnként feltűnik a hiúz, a vizek mentén pedig a vidra.

Az Arborétum a Gellért-hegy déli lábánál terül el, a Villányi út – Szüret utca – Somlói út között. Területét a Ménesi út két, korban és jellegben elváló részre osztja: az Alsó és a Felső Kertre. A magasabban fekvő felső kertet 1893-94 telén kezdték telepíteni, így itt több, 100 évesnél is idősebb fa található. Legnagyobb látványossága a fák alá telepített (több mint 40.000) hagymás növény, főként nárcisz, tavaszi virágzása. Az alsó kert későbbi születésű - itt korábban a Kertészeti Tanintézet kísérteti telepe és üvegházai voltak -, telepítését a növények ökológiai igényeinek megfelelően végezték (a felső kertben rendszertani hovatartozásuk szerint ültették a fákat és bokrokat). Az alsó kert védett fekvése és kialakítása lehetővé teszi olyan melegigényes növények megmaradását is, mint pl.: a kínai kenderpálma, a japánnaspolya, az örökzöld liliomfa vagy a szobaarália. 3-6 méteres példányaik az épületek és támfalak védelmében, a szabadban takarás nélkül áttelelnek. Érdemes felkeresni az arborétumot a japán díszcseresznye-fajtagyűjtemény virágzásakor, vagy az orgona-fajtagyűjtemény nyílásakor, de igen szép az őszi lombszíneződés időszakában is. A 6 hektáros arborétum főként a kertészeti felsőoktatást szolgálja. A területén élő mintegy 1600 féle fa- és cserjefaj, -fajta, a 300 féle évelő dísznövény, a 250 féle hagymás növény, a 120-130 féle egynyári dísznövény, valamint a 600 taxonból álló növényházi gyűjtemény jelentős része a tájépítész és kertészmérnök hallgatók tananyagát képezi. Értékes az 500 taxont számláló tetőkerti télálló pozsgásgyűjtemény, valamint a két sziklakert és a kerti tó is figyelmet érdemel.